Felfüggesztett a halálos balesetért
novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024. november 3-án a délelőtti órákban Tiszaújváros irányából közlekedett autójával Tiszapalkonya irányába. Haladása során balra nagy ívben kívánt kanyarodni, azonban a vádlottal azonos időben vele szemben Hejőkürt felől Tiszaújváros irányába közlekedett kb. 80 km/h-s sebességgel a bukósisakot viselő sértett motorkerékpárjával, aki a kereszteződésben egyenesen kívánt tovább haladni. A terhelt figyelmetlenségből nem észlelte a sértettet és megkezdte a kanyarodást.
A néhai sértett bár késedelem nélkül észlelte a féktávolságon belül elé haladó vádlotti járművet, és balra kormányozta motorkerékpárját, azonban az ütközést elkerülni nem tudta és a helyszínen életét vesztette. A bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 3 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a terhelt beismerő vallomását és őszinte megbánó magatartását, melyet a sértett családja felé is kifejezett, valamint büntetlen előéletét, kifogástalan közlekedési előéletét, és azt a tényt, hogy közel 50 év alatt nyolcszázezer-egymillió kilométert vezetett balesetmentesen. Súlyosító körülményt a bíróság nem tárt fel. Az ítélet nem jogerős.
(Forrás: Miskolci Törvényszék)
PDF archivum
-
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13. -
2026.03.05
2026. 10 hét - 2026. március 5. -
2026.02.26
2026. 9 hét - 2026. február 27. -
2026.02.19
2026. 8 hét - 2026. február 20.