Értelmes és hasznos a diákmunka

Lapzártánk idején már a végéhez közeledik városunkban a „Nyári diákmunka 2024" program. A Kormány 2013-ban elindított, korai munkatapasztalat- és munkajövedelem szerzést célzó, bértámogatott munkaerőpiaci programja keretében idén hatvan 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diák kapott kéthetes, részmunkaidős lehetőséget városunk intézményeiben és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál július 19-ig, a szakképzettséget nem igénylő, kisegítő munkakörökben. A programmal kapcsolatos tapasztalataikról diákokat kérdeztünk az utolsó napokban.

- Először veszek részt a programban - nyilatkozta lapunknak Sánta Csanád, az Eötvös gimnázium tanulója. 

- Bár végül nem a jelentkezéskor megadott helyre osztottak be, örülök, hogy a Sportcentrumban dolgozhatok. Csupán a meleg okoz némi kellemetlenséget, egyébként nem nehéz a munka: a gördeszkapályát és a kosárlabdapályát takarítjuk, kiszedjük a gyomot az épületek körül, füvet nyírunk, és szemetet szedünk, ahol kell. Azon kívül, hogy pénzt kereshetek a nyaralásra, jó élményeket is szerzek, mert remek közösségben vagyok - tette hozzá Csanád. 

- Tavaly már dolgoztam a strandfürdőben, idén pedig megtanultam kertészkedni is - osztotta meg tapasztalatait érdeklődésünkre Kovács Kristóf, a Brassai szakképző iskola tanulója. 

- Ma kapálunk, de korábban segítettünk lebontani a vásáros bódékat a Városháztéren, és dolgoztunk játszótéren, ahol éppen munkálatok zajlanak. Szeretek minden feladatot, mert lefoglal, több munkatársamat régebbről ismerem, ezért a hangulat is mindig jó. A barátaimmal készülök nyaralni, erre gyűjtök most. A Derkovits Művelődési Központban a helyiségek rendezése és pakolás során segédkező diákokkal találkoztunk. 

- Először jelentkeztem a programba, és jól tettem - mondta kérdésünkre Juni Bence, a Brassai szakképző iskola diákja. 

- Most éppen a könyvtárba hoztunk át néhány dolgot. Iratokat is szkennelünk. Tetszenek a feladatok, egyik sem megterhelő, diákmunkások számára tökéletes. Emellett hasznosan töltöm a szabadidőmet, ráadásul - mivel mindenkit ismerek - baráti társaságban. 

- A Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár a két hét alatt nyolc diákot, öt fiút és három lányt foglalkoztat a programban - mondta lapunknak Kázsmér Ágnes, a Derkovits Művelődési Központ általános igazgatóhelyettese, könyvtárvezető. 

- Négyen Tiszaszederkényben, a helytörténeti táborban segítenek, mások polcokat festenek le a Helytörténeti Gyűjteménynél, a Tiszaszederkényi Fiókkönyvtárban az állományrendezésben, itt, a városi könyvtárban a helytörténeti gyűjtemény anyagát archiválják ketten, további két fő pedig a gyermekkönyvtárban szorgoskodik. Minden évben örülünk a programnak, mert sokat jelent a diákok lelkiismeretes segítsége - zárta nyilatkozatát a könyvtárvezető. 

Ördögh István

0
Készülőben a gyűjtőút
Krónika 40 - Kinek lesz a gyöngye?

Kapcsolódó hozzászólások