„Egy csapat voltunk”
Több mint 10 NB III-ban eltöltött szezon után elköszönt a Termálfürdő FC Tiszaújvárostól Bussy Dávid, aki a Mezőkeresztes vármegyei I. osztályban szereplő együtteséhez igazolt. A 32 éves futballistának a Tiszafüred elleni bajnoki előtt köszönte meg a klubvezetés az itt eltöltött éveket. - Milyen érzésekkel távozol Tiszaújvárosból? - A fél életemet itt töltöttem, ezért mondhatom, hogy fájó szívvel hagyom itt a csapatot, de meg kellett hozni ezt a döntést. Ugyanakkor jó gondolatokkal emlékezem szeretett csapatomra, városomra. Kétgyerekes családapaként sok mindent át kellett értékelni, mérlegeltem és a családommal közösen hoztuk meg a mostani döntést is. A Mezőkeresztes csapatában folytatom, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályban játszom ettől az idénytől. A vezetőségnek azt mondtam, hogy az ajtót nem zárom be magam mögött, nem tudom, hogy mit hoz a jövő.
- Mik voltak a legszebb emlékeid?
- Gyorsan eltelt az itt eltöltött idő, sok mindenre szívesen emlékszem. Ki kell emelnem a kupamenetelést, amikor 32 év után ismét valami nagyot alkottunk. Bejutottunk a Magyar Kupában a legjobb 8 csapat közé, ami kiemelkedő siker volt a csapat életében. Emlékezetes volt számomra, hogy abban a kiírásban egy NB I-es csapat, a Paks ellen tudtam duplázni és csapatkapitányként győzelemre vezetni az együttest. Igazándiból még a kudarcokat is pozitívumként tudom említeni, mert akkor is egy csapat voltunk és ugyanazt a címert képviseltük.
Brézai Zoltán
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.