Díjazott kajakos életmű

Ughy Imre

A Magyar Edzők Társasága a Puskás Arénában rendezte meg a Mesteredzői Klub gálavacsoráját, melyen ünnepélyes keretek között adták át a legrangosabb hazai edzői kitüntetéseket. Ughy Imre, a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület szakedzője, közel öt évtizedes magas szintű, eredményes munkájának elismeréseként „Edzői Életmű Díj" kitüntetésben részesült. Ughy Imre 1953-ban született, felnőtt válogatottként került Leninvárosba azzal a céllal, hogy a városi kajak-kenu sportéletet jelenlétével segítse. Válogatott versenyzői pályafutásának befejezése után 1978-ban kezdte meg edzői tevékenységét. Kiváló szervezőkészséggel, nagy létszámú utánpótlás csapataival kiemelkedő korosztályos eredményeket ért el az évtizedek során. 

Több száz gyerekkel ismertette meg a vízi sportélet szépségeit. Egy sikeres edzői csapat tagjaként hozzájárult a tiszaújvárosi kajak-kenu sportág felemelkedéséhez, és a '80-as '90-es évek sikereihez. Legeredményesebb tanítványai: Kökény Roland, London olimpiai bajnoka, akinek utánpótlás edzője volt, és Angyal Ákos ifjúsági világbajnok. A 2010-es években meghatározó feladatot vállalt a tiszaújvárosi vízi sportélet megújításában. 

A Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület egyik alapító tagja. Edzői munkája mellett 2011-től négy évig tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Tevékenységét kétszer „Kiváló Utánpótlás Nevelésért" díjjal ismerték el, a MOL „Mester M" díj kitüntetettje, Tiszaújváros önkormányzata „Szent István Emlékérem" kitüntetéssel ismerte el munkásságát. - Ez nem csak az én díjam, hanem a tiszaújvárosi kajak-kenu sportág, a kollégák, sportolók elismerése is egyben - nyilatkozta a kitüntetés átvétele után Ughy Imre, aki a Kökény Roland Regionális Kajak Akadémia Utazó Edzői programjában szakmai tapasztalatával jelenleg is segíti a régió egyesületeit. 

- Tiszaújváros egy kisváros, azonban az évtizedek alatt kajak-kenu nagyhatalom lett, ebben vállaltam szerepet többekkel - tette hozzá a kajak szakedző. 

0
Lehmann Bence befejezte
Nem volt veszélyben a király

Kapcsolódó hozzászólások