A prosztataproblémák megelőzhetők
A tüdőrák után a prosztatadaganat a férfiak második leggyakoribb daganatos megbetegedése. Évente mintegy 4500 új esetet diagnosztizálnak, ebből 1500- an bele is halnak a kórba. A rendszeres szűrés az 50-70 év közötti korosztálynak ajánlott, hiszen a korai felismerés ezrek életét menthetné meg. Éppen ezért is szerveztek idén ősszel országos férfiegészség- kampányt és PSA-szűréssorozatot. A témáról lapunknak Dr. Mátyus István urológus főorvos nyilatkozott.
- Miért fontos a rendszeres prosztataszűrés?
- Azért, mert egyre több a daganatos megbetegedés. A prosztatadaganat a férfiak között az egyik vezető halálok. Naponta körülbelül négy ember hal meg azért, mert nem ment el a rákszűrésre. A most nyugdíjba menő korosztály negyede, fele fel sem veszi az első nyugdíját, mert sajnos elveszítjük őket valamilyen komoly betegségben. Ezért fontos a kora felismerés. Minél korábban felismerjük a problémát a szűrővizsgálaton, annál eredményesebben tudjuk gyógyítani. Amikor egy betegnek már komolyabb panaszai vannak, esetleg fáj a dereka, akkor már a rák a csontokat is megtámadta és sokkal nehezebb a helyzet.
- Milyen tüneteket okozhat még ez a betegség?
- Ha csak enyhe duzzanatról van szó, már akkor is beszűkíti kicsit a húgycsövet, mivel a prosztata körülveszi azt. Akármilyen gyulladás, jó- vagy rosszindulatú megnagyobbodás esetén vékonyabban, nehezebben megy a vizelet. Először általában csak hajnalban jelentkeznek a panaszok, aztán már nappal is, egyre gyakrabban kell vécére járni. Ezekre vannak különféle gyógyszerek, gyógyhatású növényi készítmények, de a megelőzés a legjobb megoldás.
- Mit mutat ki a PSA-szűrővizsgálat?
- A prosztata termel egy anyagot, a prosztataspecifikus antigént, vagyis a PSA-t, ami kimutatható a vérből. A vizsgálat tehát egy egyszerű vérvétel, mégis fontos, mert ha a PSA szintje emelkedett a vérben, komoly problémákat jelezhet. Az életkorral is fokozatosan emelkedik, de egy enyhe gyulladás, jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, fertőzés, vagy rosszindulatú elváltozás is okozhatja. És ha már vérvétel, egy 50 év feletti embernek érdemes összekapcsolni a többivel, hiszen évente egy laborvizsgálat koleszterinnel, cukorral javasolt ennek a korosztálynak. Ami pedig jó hír, hogy ebben a rizikós korosztályban, a 50-70 év közöttieknél a panaszmentes betegeknek is tervezzük, hogy a háziorvos is adhat majd évente egy beutalót PSA-szűrővizsgálatra. Ez most még csak terv, egyelőre nem érvényes, most csak az urológus adhatja ki.
- Milyen arányban gyógyítható a korán felismert betegség?
- Csaknem teljes mértékben. Ha bejön egy 60 év körüli ember és felfedezzük nála a problémát, akkor várhatóan nem ebben fogjuk őt elveszíteni. Szerencsére ez a rákfajta nem olyan súlyos lefolyású, mint a gyomor-, a tüdő-, vagy a hasnyálmirigyrák. De nem is azt kell nézni, hogy meddig él még a páciens a betegséggel, hanem hogy milyen életminőségben.
- Tiszaújváros és környéke mennyire érintett?
- Nem tudom pontosan megmondani, de én a B-A-Z Vármegyei Központi Kórházban is dolgozom és mindenhonnan kapunk betegeket. Férfiaknál sajnos nehezebb a helyzet, mert vonakodnak urológushoz menni, a nők jobban eljárnak a nőgyógyászhoz. Pedig a férfiaknak sem kellene félni, egy vérvétellel kezdődik, ha pedig probléma van, jön a gyógyszeres kezelés, ha nagyobb a baj, akkor injekciós kezelés, de megbeszéljük a kockázatokat és durva mellékhatásokkal sem kell számolni, mint más betegségeknél a kemoterápia esetén.
- Doktor úr, kötelezővé tenné a prosztatavizsgálatot?
- A szűrővizsgálatokra készen kell állni, azt meg kell csinálni, mert ebben látja mindenki a jövőt, a korai felismerésben. Ezek nem bonyolult vizsgálatok. Én nem ismerem az egész világot, de sok helyen úgy működik, hogy nem kötelező és nem is büntetnek érte, hogyha nincs meg, tehát nem kell több biztosítást fizetni, de hogyha megvan, akkor kevesebbet kell. Tehát az eredmény ugyanaz és így lehet hatni az emberekre.
venna