A második félidőben fordult a kocka

LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB III észak-keleti csoportjának 3. fordulójában Sényő együttesét fogadta a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A Vitelki legények jól kezdtek, de a második 45 perc már nem róluk szólt és vereséggel zárták a játéknapot. 

FC Tiszaújváros - Sényő FC 1-2 (1-0) Tiszaújváros, 200 néző. V.: Németh G. 

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Czinanó - Rajsli (Nagy D. 61.), Butor, Vitelki B. (Tóth Zs., 84.), Farkas M., Tóth S., Bökönyi (Kollár, 84.), Papp, Lőrincz, Ivánka, Skripek. Edző: Vitelki Zoltán. Sényő FC Selyem-Ber: Talián - Kozák (Marton L., 29., Virág K., 53.), Erdei, Csáki (Vámos, 81.), Farkas M., Schmidt, Szokol, Varga D., Ur, Orosz, Szopkó (Klepács, 46.). Edző: Kapacina Valer. A mérkőzés hazai lehetőséggel indult, hiszen a 17. percben Rajsli jó 20 méterről leadott lövését Talián hárította. Nem sokkal ezután azonban már a vendégek kapusa is tehetetlen volt. Skripek játszott össze Butorral, utóbbi a visszakapott labdát elengedte, mely pont jó volt Bökönyinek, aki 17 méterről laposan lőtt a bal sarokba, 1-0. A vendégek is igyekeztek ezután helyzeteket kialakítani. 

A 38. percben Varga D. éles szögből kísérletezett, de Czinanó hárított. Néhány perccel a félidő vége előtt Skripek került helyzetbe, de 20 méterről nem találta el a kaput. A második játékrészben aktívabb futballt produkált a Sényő, de igazi változás nem történt a játék képében. Az 59. percben egyenlített a Sényő. Erdei lépett ki nagyszerűen a hazai védők között beverekedte magát a tizenhatoson belülre, középre passzolt és az érkező Schmidt 10 méterről laposan lőtt a hálóba, 1-1. A 67. percben a gólra törő Schmidtet rántotta le Tóth S. és ezért a cselekedetéért a játékvezető kiállította. 

Ezt követően a vendégek igyekeztek újabb gólt szerezni, de ez sokáig nem sikerült. Úgy tűnt ezzel az eredménnyel a Tiszaújváros megelégszik, ellenben a Sényő nem, hiszen azt kiabálták: eggyel többen vagyunk menni kell! A 85. percben Varga D. vezette kapura a labdát, majd gondolt egyet és 19 méterről lapos lövést eresztett meg, amely a hazai kapuban kötött ki, 1-2. A végén még próbálkoztak a hazaiak, de igazán veszélyes helyzetet már nem sikerült kialakítaniuk, így vereséggel zárták a fordulót. Vitelki Zoltán együttese legközelebb augusztus 18-án, vasárnap a Mátészalka vendégeként lép pályára.

Vitelki Zoltán: Az első félidőben jól és hatékonyan játszottunk, nem mutatott semmi jel arra, hogy ez a 3 pont ma nem a mienk lesz. Azonban nagyon komoly védekezési hibákat követtünk el a második félidőben, amitől az ellenfél vissza tudott jönni a meccsbe. Amikor tudunk vezetni, akkor kell könyörtelenül kihasználni az adódó lehetőségeket, és nem szabad hagyni, hogy a másik csapat magára találjon. Ez a lehetőségünk megvolt ma, de nem tudtunk élni vele. 

Kapacina Valér: Első félidőben hoztuk szokásos álmos játékunkat, ekkor jobb volt a Tiszaújváros. A második félidőben rendszert váltottunk és ez jól működött, ennek köszönhetően tudtuk megfordítani a meccset. Egy igazi adok-kapok mérkőzés volt amiből mi jöttünk ki jobban. Mostani győzelmünket Virág Konrádnak és családjának ajánljuk, hiszen fiatal játékosunk most veszítette el édesapját. 

0
Kiss Gergely Eb-ötödik a mix-váltóval
Tiszaújvárosi érmek a pécsi OB-n

Kapcsolódó hozzászólások