A hőkupola után megfőtt a kert?

Egyre gyakrabban találkozunk tartós hőhullámokkal és úgynevezett hőkupolákkal, amikor napokon át forró légtömeg ül egy-egy térség fölé. Az ilyen időszakok az emberi szervezet mellett a kerteket, balkonokat, de még a szobanövényeket is komoly megterhelésnek teszik ki. A megperzselődő levelek, kiégett gyepfoltok vagy az idő előtt lehulló termések látványára sokan azonnali beavatkozással reagálnak: metszeni kezdenek, újravetik a gyepet vagy drasztikusan visszavágják a növényeket. A hőstresszt követően azonban érdemes türelmesnek lenni: a növényeknek időre van szükségük a regenerálódáshoz. 

A STIHL összegyűjtött néhány tippet, hogy a növényeknek is könnyebb legyen a hőség közben és után. A kánikulában a kertápolás egyik legfontosabb szabálya, hogy a növényeket ne érje újabb terhelés, hanem segítsük őket a regenerálódásban. Ehhez a megfelelő vízellátás is elengedhetetlen, ugyanakkor a hőstresszt követően érdemes megvárni, amíg a növények állapota stabilizálódik, mielőtt nagyobb beavatkozásba kezdünk. A jelentős átültetéseket, az intenzív gyepfelújítást, az erős metszést és a túlzott tápanyag-utánpótlást ezért célszerű későbbre halasztani. A növények ilyenkor energiájuk jelentős részét a helyreállításra fordítják, ezt pedig a kertápolási munkálatok során is érdemes észben tartani.

A barna levél 

Az egyik leggyakoribb reakció, hogy a kerttulajdonosok azonnal eltávolítják az összes megperzselt levelet, pedig a részben károsodott, de még zöld levélfelülettel rendelkező levelek továbbra is hozzájárulhatnak a növény fotoszintéziséhez. Ezért nem feltétlenül érdemes minden elszíneződött levelet azonnal eltávolítani. A teljesen elszáradt, letört ágakat és elhalt növényi részeket természetesen célszerű eltávolítani, de az erőteljes alakító metszést érdemes későbbre halasztani, amikor már egyértelműbbé válik a károsodás mértéke. A sövények, díszcserjék és örökzöldek különösen érzékenyen reagálhatnak a túl korai visszavágásra. Ha a korrekciós munkák mégis szükségessé válnak, az akkumulátoros kerti gépek gyors és pontos munkavégzést tesznek lehetővé. Egy jól megválasztott sövényvágó vagy ágvágó segítségével a beavatkozás rövidebb ideig tart, ami a kertben dolgozók számára is kisebb terhelést jelent.

A gyepet ne büntessük 

A hőség egyik leglátványosabb nyoma a kiégett gyep. A sárguló, barnuló foltok miatt sokan azonnal rövidre nyírják a füvet vagy újravetik az érintett részeket. A hőstresszt követően azonban érdemes türelmesnek lenni, hiszen a magasabb fűszálak árnyékolják a talajt, és támogathatják a gyökérzet regenerálódását. Számos fűfaj képes idővel újra zöldülni, ezért nem mindig szükséges azonnali felújítás. A gyep állapotát inkább fokozatosan mérjük fel: vannak-e új hajtások, megindul-e a növekedés, illetve mekkora terület érintett valójában. Gyakran a kert sokkal jobb állapotban van, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

Túlélők és vesztesek 

Az erkélyeken és teraszokon élő növények különösen kitettek a szélsőséges hőségnek. Míg a szabadföldben élő növények gyökerei mélyebbre húzódhatnak, egy cserépben a gyökérzóna gyorsabban felmelegszik. A megégett virágok eltávolíthatók, de a drasztikus visszavágás nem ajánlott. A balkonládák növényeit célszerű megfigyelni: új levelek, friss hajtások megjelenése azt jelzi, hogy a növény képes helyreállni. Ugyanakkor a lakásban tartott növényeket is érheti hőstressz. A déli fekvésű ablakok közelében álló növények levelei könnyen megperzselődhetnek, különösen akkor, ha a napsugárzás hosszú órákon át közvetlenül éri őket. A károsodás gyakran csak napokkal később válik láthatóvá, ilyenkor pedig nem az intenzív tápoldatozás vagy az átültetés a legjobb megoldás, hanem a nyugodtabb környezet, a megfelelő vízellátás és a fokozatos regeneráció biztosítása.

0
Őszi szezon, gyógyszerszezon
Kevesen keveset fogtak

Kapcsolódó hozzászólások