A gyógyszerész válaszol - Fejtetvesség

Kérdés: Kedves Gyógyszerésznő! Kislányom kezdi az iskolát és nagyon tartok tőle, hogy tetves lesz. Hosszú haja van. Hogyan kapható el a fejtetvesség és tehetek- e valamit, hogy megelőzzük a bajt? 

A fejtetvesség gyakori probléma zárt közösségekben, különösen az általános iskolás gyermekek között. Hiába vagyunk gondos szülők, sajnos a mi gyermekünkkel is bármikor előfordulhat, hogy összeszedi a kis vérszívókat, melyektől aztán igen nehéz megszabadulni. Amikor pedig már azt hisszük, végérvényesen kiirtottuk őket, hetek múlva újra jelentkezik a probléma. A fejtetű egy 2-4 mm hosszú, ovális alakú, szárnyatlan, átlátszó rovar, ami emberi vérrel táplálkozik. Kizárólag a hajas fejbőrön képes szaporodni, de egy ideig egyéb környezetben is túl tud élni. 

Színe a tápláltsági állapotától függően változik. Kedvenc helyük a tarkótájék, illetve a fülkagylók mögötti terület - főleg a hajszálak tövénél -, de bárhol előfordulhatnak a hajban. A fejtetvesség könnyen terjed egyik gyermekről a másikra, ehhez elegendő, ha a gyermekek feje szorosan érintkezik (pl. játék, sport vagy beszélgetés közben), de használati tárgyak (törölköző, fésű, plüssállatok vagy párna) közvetítésével is átkerülhetnek a másik fejbőrére. Nem terjeszt fertőző betegséget, ám tünetei meglehetősen kellemetlenek. 

A tetvesség általában erős vakarózással, nyugtalansággal jár. A viszketés oka, hogy a vérszívók szívás közben nyálukat - ami véralvadás-gátló, értágító és viszketést kiváltó anyagokat tartalmaz - a szövetek közé fecskendezik, ez pedig bőrizgalmat, helyi gyulladást és duzzanatot vált ki. Mivel a gyermek erősen vakarózik, felsebzi fejbőrét, melynek következtében bakteriális felülfertőződés, gennyesedés alakulhat ki. 

Ez már jelentősen rontja a komfortérzetét, előfordulhat, hogy nem tud nyugodtan pihenni vagy aludni sem. Ha a fejbőrén vörös, kiütésszerű foltokat fedezünk fel, forduljunk orvoshoz! Ha gyermekünk fejét vizsgáljuk, fontos, hogy a haj teljesen kifésülhető legyen (gumit, csatot távolítsuk el). A szétbontott hajban elsősorban a fülek mögötti részt, valamint a tarkótájékot érdemes megfelelő világítás mellett átnézni. Egy jó tetűfésű könnyebben azonosíthatóvá teszi a fejtetvességet. 

A haj kezeléséhez szükségünk lesz tetűirtó szerre, valamint egy sűrű fogazatú, úgynevezett serkefésűre is. A gyógyszertárakban számtalan olyan készítmény (hajszesz, sampon, spray és oldat) közül választhatunk, amelyek a serkéket és a tetveket is rövid időn belül elpusztítják. Ezeknek két fő csoportját különböztethetjük meg: a fizikai úton ható készítményeket illetve a kémiai úton ható szereket. A hagyományos kémiai szerek a rovarok idegrendszerét károsítják, valamint a tetű fulladását okozzák, ugyanakkor gyakrabban okoznak irritációt, és hosszú idő után az állatok is rezisztensek lesznek az összetevőkkel szemben. 

A fizikai úton ható tetűirtó készítmények ásványi olajat, viaszt tartalmaznak, ezek blokkolják a tetvek légzőrendszerét, így az állatok megfulladnak és kiszáradnak. A serkék kiirtása és teljes körű eltávolítása türelmet és alaposságot igényel. Bár a tetűirtó szer hatékonyan pusztítja el a serkéket, az életképtelen példányokat nehéz megkülönböztetni a még élő serkéktől. Emiatt fontos, hogy a kezelés befejezése után feltétlenül távolítsuk el a serkéket! Elsősorban gondos szülői odafigyeléssel előzhető meg a probléma: időről időre vizsgáljuk át a gyermek haját és ellenőrizzük, hogy nem látunk-e serkéket vagy tetveket. Ügyeljünk a fej higiéniájára: a család minden tagja használjon saját fésűt/hajkefét és törölközőt. 

Ha a gyermek közösségében fejtetvességről hallunk, akkor alkalmazhatunk megelőzésre javasolt készítményeket: ezek a hajra ismételten rákerülő fejtetveket még azok megtelepedése és elszaporodása előtt elpusztítják. Sajnos a megelőzésre szolgáló készítmények hatékonysága nem tökéletes. A házi praktikák közül a haj ecetes öblítését érdemes kipróbálni, hiszen a selymesebb hajra nehezebben tudnak rátapadni a serkék. A megelőzéshez gyógynövény-, és/vagy illóolaj kombinációkat tartalmazó készítményeket is vásárolhatunk: a rozmaring, a levendula, a teafa is természetes segítséget nyújthat a vérszívó tetvek távoltartásához. Itt is ügyeljünk arra, hogy az egyes készítményekre érzékenyen reagálhat a gyermek. 

A hosszú hajat célszerű összekötni, ha a gyermek közösségben van. Kérdéseiket az alábbi e-mail címre várom: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Sz.D.

0
Gyenge almatermés, narancsgondok
Tanítási rend

Kapcsolódó hozzászólások