Úton Dániából Isztambulba

Jesper Strange Rasmussen

Naponta mintegy 20 kilométert sétál az a dán férfi, aki arra vállalkozott, hogy egy dán kikötővárosból, Koldingból egészen a törökországi Isztambulba utazik, mindezt gyalog. Jasper Strange Rasmussen egy hátizsákkal vágott neki az útnak augusztus közepén, városról városra jár, azt eszi, amit kap, és ott alszik, ahol tud. Nincsenek tervek, se határidők, csak megéli a pillanatokat. A csendet éppúgy, mint a zsivajt maga körül. Az utazása 61. napján érkezett Tiszaújvárosba, ahol megnézte Tiszaszederkényt, a Tisza-parti városrészt és a Sportcentrumot is. A városnézésre mi is elkísértük, mindenhol érdeklődve kérdezgetett, a túra végén pedig jókedvűen, fülig érő szájjal nyilatkozott lapunknak.

- Hány kilométer és hány nap van ön mögött? Mikor indult?

- Augusztus 15-én indultam Dániából és ma van a 61. nap, úgyhogy ez egy hosszú séta. Általában napi 20-23 kilométert gyalogolok. Nem szeretek ennél többet menni, mert túl fáradt leszek. Fontos, hogy legyen időm pihenésre, beszélgetésekre, például önnel is, és hogy gyönyörködhessek a természet szépségeiben, amik mellett elhaladok. Szóval nem sietek, inkább olyan lassan megyek, amennyire lehet

. - És hány nap van még ön előtt?

- Sok. Talán karácsony környékén Isztambulban lehetek, bár nem biztos. Nincs határidőm, nincs tervem. Egyszerűen csak gyalogolok és mindig csak egy héttel előre tervezem meg a napjaimat.

- Mi volt a motiváció, miért indult el?

- A rövid válasz az, hogy mert megtehettem. A kicsit hosszabb válasz pedig az, hogy nem is olyan rég olvastam egy cikket arról, hogy a dán férfiak átlagéletkora 84 év. Én 54 vagyok, tehát van még 30 évem hátra. Szóval azt gondoltam: „Oké, Jesper, mit akarsz csinálni életed hátralevő részében?" És úgy éreztem, itt az ideje egy kis szünetnek, kiszállni a mókuskerékből és megvalósítani azt, amiről 30 éve álmodom. Szóval a motivációm az volt, hogy megtudjam, mi történik, amikor csendben vagyok. Ez persze nem túl gyakran fordul elő, mert folyamatosan emberekkel találkozom, beszélgetek velük különböző városokban, országokban. De szeretném megtalálni az életem értelmét a hátralevő életemre.

- Sikerül megtalálni? Eddig mit kapott az utazástól?

- Nagyon meglep, mert amit kapok, az nem más, mint rengeteg szeretet, hála és vendégszeretet az emberektől. Meghívnak az otthonukba, ott alszom náluk, étellel kínálnak, beszélgetünk és ez a kapcsolódás egészen elképesztő. Amit felfedeztem, hogy nem is vagyunk annyira különbözőek. Mindenkinek szinte ugyanazok az álmai és mindannyian egy békés, nyugodt világban szeretnénk élni. Sok a hazugság a hírekben, hogy mindenki harcol egymással, persze előfordul, de én azt látom, hogy az emberek nem akarnak mást, mint hogy jó emberek legyenek és egymással lehessenek. 

- Hány táskával, milyen felszereléssel vágott neki az útnak?

- Kevés dolgot hoztam magammal. Van egy pár cipőm, egy hátizsákom, három pólóm, két nadrágom, négy alsónadrágom, három pár zoknim, egy pulóverem és egy kabátom. Ennyi, ez minden, amim van az életben, nincs semmi másom.

- Hol alszik, mit eszik az út során? 

- Általában helyieknél alszom. A Facebookra szoktam posztot írni abban a városban, ahová épp tartok, és megkérdezem, van-e valaki, aki szállást tud adni. Nagyon különböző helyeken aludtam már. A legkülönlegesebb talán egy birkafarmon volt Németországban. Enni pedig azt eszem, amit az emberek adnak. Ez az utam egyik fontos része lett, hogy helyi ételeket kapok, mert szerintem az étel nagyon fontos része a kultúrának. Nem olyan régóta vagyok Magyarországon, de már nagyon finomakat ettem. Emlékszem, Lengyelországban is rengeteg ételt kaptam, egyik reggel például egy háziasszony csomagolt nekem egy csomó ételt, úgyhogy a hátizsákomon kívül két nagy bevásárlószatyorral a kezemben gyalogoltam.

- Mi volt eddig a legemlékezetesebb élménye?

- Minden találkozás különleges számomra, de a legviccesebb talán Lengyelországban történt. Épp az utcán sétáltam, amikor egyszer csak valaki a másik oldalról odakiáltott: „Úristen, te vagy az! Láttalak a Facebookon, követem az oldalad!" Beszélgettünk, fotózkodtunk, majd bementem egy gyógyszertárba. Amikor kijöttem, ott állt egy férfi és dánul szólt hozzám. Mivel Lengyelországban voltunk és általában angolul beszélek, a dán nyelv teljesen kizökkentett. Azt mondta, hogy el tud vinni a következő városba, ahová tartok, de mondtam, hogy nem kell, szeretek gyalogolni és a vendéglátóm már vár, mire közölte, hogy tudja, mert ő a vendéglátóm. Előtte hallott két lányt beszélgetni rólam, mert felismertek engem, és rájött, hogy engem fog fogadni a lakásában. Kicsi a világ, mert ő is élt Dániában 12 évig, úgyhogy jól elbeszélgettünk.

- Magyarországon járt már korábban? 

- Nem jártam itt korábban, tavaly el akartam jönni Budapestre, de végül nem jöttem. Gyönyörű ország, és az emberek, akikkel eddig találkoztam, hihetetlenül kedvesek. Sajnos egy szót sem értek abból, amit mondanak, mert nem beszélek magyarul, de imádom ezt a nyelvet, egyszerűen csodálatos, zene füleimnek. 

- Sok részét látta most Tiszaújvárosnak, hogy tetszik?

- A város új része elég ipari jellegű. Sokkal jobban tetszik a régi rész, például Tiszaszederkény, ahol meglátogattuk Lorántffy Zsuzsanna szobrát. Szeretem a régi, kisvárosias helyeket, ezek sokkal hangulatosabbak. A sportcentrum is hihetetlen, nem láttam még máshol ekkora sportközpontot, ahol mindent lehet csinálni, nagyon szép és modern az egész. Itt pedig, a folyóparton… ez egész egyszerűen lenyűgöző. 

- Hova megy innen tovább?

-Polgárra, onnan pedig Debrecenbe, úgyhogy kalandos utazás vár még rám.

venna