Szívvel, lélekkel a sportért

Gál Csaba közel 40 éve él és dolgozik Tiszaújvárosban. Az élete mondhatni mindig is a sport körül forgott. Csaba az 5. sz. Általános Iskolában volt testnevelő, igazgatóhelyettes, a Tiszaújvárosi Futball Club utánpótlás edzője, később a klub elnöke is volt. Éveken keresztül vezette a Városi Diáksport Bizottság munkáját, koordinálta az általános- és középiskolai sportegyesületek tevékenységét. Talán sokan emlékeznek még rá, hogy ő volt a „Játék határok nélkül" televíziós vetélkedő tiszaújvárosi csapatának felkészítő csapatkapitánya, és ő az, aki 26 éven keresztül vezette a Tiszaújvárosi Sportcentrumot. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Tisza TV készített vele interjút, ennek szerkesztett változatát olvashatják. 

- Csaba! Hivatalosan január elsejétől nyugdíjas vagy. Elkezdődött már az aktív nyugdíjas pihenés?

- Igen, hivatalosan elkezdődött január elsejétől, annyi pici módosítással, hogy még azért egy pár hónapig besegítek a sportcentrumban, segítem az átmenetet, mindent, ami tőlem telik megteszek azért, hogy zökkenőmentes legyen az átállás. Már csak azért is, mert 26 éven keresztül én feleltem a sportcentrum működéséért, üzemeltetéséért, és most felkértek erre a feladatra. Azt gondolom, teljesen természetes, hogy azt szeretném, hogy ugyanilyen jól menjen minden, mint az az elmúlt időszakban működött.

- 1998-tól dolgoztál a sportcentrumban, a létesítmény nyitása óta. Egy olyan ember került a komplexum élére, akinek komoly spotolói, edzői múltja volt, mindemellett szervezői tapasztalattal is bőven rendelkezett. Honnan vezetett idáig az utad? 

- Azt hiszem, az alapdolog, hogy aki ilyen területen tevékenykedik vagy vezető beosztást tölt be, mindenféleképpen legyen affinitása ahhoz a területhez. Azt mondhatom, hogy nekem legalább három dologban nagy szerencsém volt, az egyik hogy gyerekkoromtól kezdve a sport területén mozogtam. A sportot szerettem, műveltem, és ha visszatekintek, mindig az volt az elképzelésem, hogy valamilyen szinten a sport körül fogok tevékenykedni, ilyen módon kijelölt volt az életutam. Testnevelő tanárként végeztem és testnevelőként kezdtem el dolgozni, és aktívan tevékenykedtem a városi sportélet, a diáksport területén is.

Utánpótlás edző voltam a labdarúgóklubnál, és elvégeztem a mostani BGF elődjénél a gazdasági szakot, szakközgazdászként szereztem diplomát. A sport területén való jártasság és a gazdasági ismeretek bátorítottak arra, hogy megpályázzam az akkor éppen meghirdetett állást és nyugodt szívvel vállalhattam el a feladatot, a sportcentrum vezetését, amivel megbíztak. Mindig is szerettem a munkámat, ami nemcsak egy munka volt nekem, sokkal több annál. A másik szerencsés dolog, ami nem biztos, hogy mindenhol, minden vezetőnek megadatik, hogy mindig olyan kollégáim voltak, akik szintén nagyon szerették a munkájukat. Az 5-ös iskolában, a mostani Hunyadi általános iskolában testnevelőként és igazgatóhelyettesként dolgoztam 10 éven keresztül, ott is olyan kollégáim voltak, akik tényleg nagyon szerették ezt a területet. Akkor még jelentős létszámú testnevelőgárda dolgozott ott, mert ha jól emlékszem 7-en vagy 8-an voltunk testnevelők, hiszen akkor testnevelés tagozatos iskola volt a Hunyadi. Nem csak testnevelők dolgoztak az iskolai sport területén, hanem nagyon sokan külsősök is, többek között Csöpi néni, Kopcsó Józsefné, aki tornaedzőként tevékenykedett. 

Akkor még a szertorna működött igazán, de onnan kezdett kiépülni a mostani gimnasztráda alapja. Ott dolgozott, sőt még ma is Balogh Tamás, Demblovszky Gábor, de említhetném Benőcs Tibort, Jobbágy Istvánt, akik a kosárlabda területén tevékenykedtek. Orbán Zoltán, aki a sakkban, Ferge Laci bácsi pedig szintén a tornában tevékenykedett. Lényegében ez olyan volt, mint egy nagy egyesület, ahol mindenki nagyon-nagyon szerette azt amit csinált, és amikor a sportcentrumba kerültem hasonlót tapasztaltam. A kollégáim közül szinte mindenki, a takarítók, a karbantartók is magukénak érezték a sportcentrumot, nem csak munkahelynek tekintették, szóval ilyen szempontból is szerencsés voltam. 

- Nem egyszer adott otthon a sportcentrum nemzetközi edzőtáboroknak, egymást váltották itt a bajnokcsapatok az elmúlt évtizedekben. Egy 1999-es riportban, amikor itt edzőtáboroztak az ifjúsági Európa-bajnoki kézilabdások, úgy nyilatkoztál, hogy mindent megteszünk azért, hogy a magyar sportvezetés megismerje a tiszaújvárosi lehetőségeket. Hogyha visszatekintesz, beváltottad ezt?

- Igen, emlékszem itt játszották az eb selejtezőket, és meg is nyerték, és utána Portugáliában Európa bajnokok lettek, utána még nagyon sokszor visszajöttek ide Tiszaújvárosba junior vagy felnőtt válogatottként is. Hozzávetőleg 250 nemzetközi mérkőzésnek voltunk a házigazdái abban az időszakban. A sportcentrum életében én már ezt egy második fázisnak tekintem, mert az első fázis, ami nagyon nagy feladatot adott, az a sportcentrum beindítása volt. Nem volt egyszerű feladat ez sem, hiszen talán az idősebbek még emlékeznek a régi sporttelepre, ami elég lerobbant állapotban volt már akkor, de az üzemeltetés területén is voltak változások, hiszen régen a TVK üzemeltette. Éppen ráfért már a városra, már csak a sporteredményei alapján is, hogy legyen egy jó színvonalú sportlétesítmény együttese, és akkor megépült ez a sportcentrum, ami egy 15 hektáros területen, több mint 20 sport számára alkalmas létesítmény lett. Ezt el kellett kezdeni üzemeltetni, működtetni, belakni. 

Ki kellett találni mindent a nulláról. Hány dolgozóval, milyen végzettségű emberekkel, hogy legyen az uszoda nyitva tartása, a sportegyesületek, illetve a szabadidősportolók milyen formában használhatják a létesítményeket. Bonyolult volt a feladat, de szépen, sikeresen túljutottunk rajta és aztán jött a következő szakasz, amikor láttuk, hogy be kell mutatnunk a sportcentrumot, leginkább Magyarországon ismertté kell tenni. Ekkor felvettük a kapcsolatot a sportszövetségekkel, egyesületekkel és annak volt az első gyümölcse az ifjúsági kézilabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzéssorozat 1999-ben, amit említettél. Aztán jöttek sorban a rendezvények, a megkeresések, az asztalitenisz világtalálkozótól kezdve, ahol közel 50 ország vett részt, és kétszer is megrendeztük. Sorozatban jöttek a kézilabda, röplabda, kosárlabda, utánpótlás foci válogatott mérkőzések és még sorolhatnám a sok sporteseményt. Azt gondolom, ezt a hosszabb szakaszt is sikeresen teljesítettük, mert nem nagyon van Magyarországon, aki a sportban mozog, hogy ne tudná, hogy Tiszaújvárosban van egy nagyszerű sportlétesítmény. Amit még tudni kell, hogy akkoriban majdnem hogy egyedülálló volt ez, hiszen Tata volt a másik város rajtunk kívül, ahol még nagyon sok sportágban tudtak fogadni edzőtáborozókat, rendezvényket. 

A nagy stadionépítések 2010-ben kezdődtek el, de egy jó darabig ez Magyarországon szinte egyedülálló volt, amit nagyon sokan igénybe is vettek. A Mocsai Lajos férfi és női kézilabdaválogatott, a röplabdások, az összes nagy hazai labdarúgóegyesület megfordult itt edzőtáborozni. Sikerült megismertetni magunkat Magyarországgal, és amikor ez a szakasz is lecsengett, elindultunk egy normál, mindennapos működés, üzemeltetés területén. De azt is tudni kell, hogy azoknak a válogatott mérkőzéseknek, versenyeknek, amik ide kerültek, komoly anyagi hátterük volt, és azt meg kellett teremteni szponzorok által, hát ez sem volt egyszerű.

- Gyakran láttalak hétvégén is a lelátók vagy a pálya szélén, ahogy nézted a sportcentrumban rendezett mérkőzéseket. A munka vitt oda is, vagy együtt a kettő, mert azt tudom, hogy neked a sport az szerelem. 

- Igen, az örök szerelem nekem a labdarúgás, de fiatal koromban több sportágat is kipróbáltam. Tornáztam, kézilabdáztam, szinte minden sportot szeretek, az pedig alapdolog volt számomra, hogyha nem is minden mérkőzést nézek végig, de minden mérkőzésbe igyekeztem beletekinteni, hogy elindult-e minden rendben, hiszen a sportcentrum dolgozóinak a feladta az, hogy az ott zajló események, rendezvények, mérkőzések rendben menjenek. 

- Még ma is sportolsz? 

- Igyekszem, igen. Sportoltam rendszeresen, amíg tehettem fociztam, most egy ideje a térdemet pihentettem, így inkább kerékpározok vagy óvatosan kocogok, vagy meglátogatom az uszodát, de volt egy időszak, amikor teniszeztem is, úgyhogy én is kipróbáltam sok mindent a sportcentrumban. - Mire vagy a legbüszkébb, ha visszanézel? - Hát ez nagyon nehéz, de a Sportfesztivált mindenképpen itt említeném meg. Az elsőt, a sportcentrum 15. évfordulójára 2013-ban rendeztük meg. Valójában ez nem úgy indult, hogy ebből egy hosszú sorozat lesz, hanem úgy, hogy megemlékezünk a jubileumról egy sportos rendezvénnyel, aztán ez annyira jól sikerült, hogy eldöntöttük, ezt minden évben megrendezzük, és azóta is így van ez. Van még egy ilyen sorozat, ami szintén hosszú ideje működik, ez az év végi sportbaráti találkozó, a Sportgála, amit gyakorlatilag a '90-es évektől megrendeztek Tiszaújvárosban, a sportcentrum megnyitása után pedig a sportcentrum lett az állandó otthona a rendezvénynek. 

Nekem mindig volt egy pici hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy ezt egy kicsit színesebben, látványosabban meg lehetne csinálni, aztán odáig jutottunk, hogy 2007- től megbízott a városvezetés azzal, hogy mi rendezzük meg a sportbaráti találkozót. Nem akarok szerénytelen lenni, de tényleg mindig nagyon jól sikerült. Nagyon tetszett mindenkinek az az újfajta elképzelés, ahogy mi ezt megcsináltuk akkor, onnantól kezdve pedig a Sport-Parké lett a rendezvény, de hogy ne legyen túl egyszerű az életünk, jött mellé a közalkalmazottak, köztisztviselők év végi rendezvénye, a gazdasági társaságok dolgozóinak rendezvénye és a szépkorúaké. 

- Úgy látom lesz mit kipihenni. Vannak már terveid a nyugdíjas éveidre?

- Őszinte leszek, különösebb terveim nincsenek. Egyrészt most még egy darabig segítem a sportcentrum munkáját alkalmanként, ez afféle külső segítség a részemről néhány hónapig. Ahogy családi körben mondtam, először csak ülök és nézek ki a fejemből, hiszen tényleg rám fér egy kis pihenés, mert elég fárasztó volt ez a jó pár év. 47 éves munkaviszony után nem is talán fizikailag, hanem mentálisan fárad el az ember, de azt gondolom, hogyha eltelik egy pár hónap, akkor biztos, hogy valamit fogok tevékenykedni, de addig is a sport a mindennapjaim része lesz.

berta