Szemtől szembe a természettel

Nem művészként aposztrofálja magát, pedig amit csinál, az művészet. A tiszaújvárosi Tóth Lászlót sokan ismerik. Hőlégballonozik, zenél, sportol, fotózik. Lacinak sok hobbija van, de amit szenvedélyesen szeret, az a fotózás. Válogatott képeiből nyílt most önálló kiállítása a Városi Kiállítóteremben, amit barátja Herpai Miklós világutazó, természetfotós ajánlott az érdeklődők figyelmébe, én pedig ezzel az interjúval az Önökébe. Laci szenvedélyes fotós, afféle természet gyermeke. Figyel a lesből és lát a magasból, van, hogy egy képért több száz méterrel a föld felett lebegett. Fürkészi a mezőn megbúvó állatokat, röptükben a madarakat, némelyik fotóján, mintha csak neki pózolnának a „modellek". 

- Amikor állsz a lesben, akkor arra vársz, hogy egy látványos képet lőhess, vagy csak egyszerűen jókor vagy jó lesben és még a pillanat is alád dolgozik?

- Ez úgy van, hogy mindig kiválasztom, hogy hová megyek, aztán kimegyek egy lesbe, és ott várok. Van, hogy mellcsizmában gázolok egy holtágnál, van, hogy terepruhában fekszem mozdulatlanul. Sok száz, akár ezer képet is készítek ilyenkor, ebből 6-10, ami viszonylag értékelhető, meg lesz belőle vagy kétszáz, ami nem olyan rossz, a többit pedig kitörlöm. 

- Szerintem a madarakat te már elég jól ismered, és a madarak téged? - Sokszor álcaruhában megyek, de van olyan madár, amelyiknek teljesen mindegy, hogy miben megyek oda, pár perc alatt megszokja a jelenlétemet. Ám vannak nagyon-nagyon érzékenyek, mint például a sasok, azokat nem lehet így fotózni, csak nagyon bejáratott tükör-üveges lesből. Egy másik madár, a fattyúszerkő, aki annyira nem zavartatja magát, hogy a kis lesem tetejére is rászállt és így még a lábát is meg tudtam vakarni. Az első perctől kezdve azt gondolta azon a reggelen, hogy egy nádcsomó vagyok, és én nyugodtan közlekedhettem akár 4-5 méterre is mellette, bármit fotózhattam, ahogy csak akartam. 

- Tóth Lacit hol és hogy jegyzik szakmai berkekben, fotós berkekben? 

- Amikor megismertem a többi fotóst és az ő munkáikat, akkor megismertem azokat a helyeket is, ahol pályázni lehet és küldözgettem be jó néhányat én is. Vannak sikeresebbek, vannak kevésbé sikeresek, de több nem első helyen van, mint első, ezt azért szögezzük le. Meg van egy pár olyan is, ami nem is helyezett, csak kiemelik, de nekünk fotósoknak, már az is nagy elismerés, hogyha egy pályázatnak a kiállítási anyagába belefér a képünk a válogatott 80- 100 képbe. 

- Hoztál néhány tájképet is fekete-fehérben a kiállításra, ezekért viszont a magasba kellett emelkedned. Azon gondolkodtam, hogyha én látnám felülnézetből azt, amit te, vajon nekem ugyanazt mutatná a táj? 

- Erre csak azt tudom mondani, hogy én imádom a tájképeket. Eleinte legfőképpen tájképeket fotóztam, de valójában a hőlégballonozás során adja magát a tájkép, merthogy szoktam hőlégballonozni is. 

- Repülni mész fel vagy fotózni? - Fotózni. Ezt már tudják a pilóták is, akiket ismerek, és akik felvisznek, tudják, hogy én egy plusz nagy táskát is fogok vinni magammal. 

- Mi szeretjük a képeidet, te milyet látsz szívesen a faladon? 

- Ez most lehet, hogy meglepő, de például én az absztraktokat nagyon szeretem, tehát hogyha lenne egy modern lakásbelső, ahova egy képet kellene kitennem, akkor én lehet, hogy egy fekete-fehér absztrakt fotót tennék ki, ami egy kicsit elgondolkodtatja az embert, hogy mit is lát. Tóth László Szemtől szembe című kiállítása július 19-ig látogatható. 

berta