Nánási Balázs emlékverseny
ERŐEMELÉS. A Tiszaújvárosi Fitness Sport Club idén is megszervezte őszi fekvenyomó-felhúzó regionális versenyét, melyet a legendás sportvezetőről, edzőről, Nánási Balázsról neveztek el. A kezdők is megmutathatták magukat, amire nagy az igény, hisz évről évre egyre több a lelkes fiatal, akiket magába szippant a súlyok, erőemelés világa. Szombaton közel 100-an ragadtak súlyokat a Sportcentrum súlyemelő csarnokában, köztük 6 induló a Tifit színeiben. Tóth Gábor Roland az áprilisi fekvenyomó versenyen próbálta ki magát először, tehetségkutató felnőtt, -120 kgos kategóriában indult, ahol a 135 kg-os fekvenyomásával a 3. helyet söpörte be. - 130 kg a kezdőfogásom, aztán 140 kg a cél - kezdte Gábor.
- Ez eddig csak edzésen sikerült, mivel egy versenyszituáció teljesen más, nem tudod úgy felvezetni, mint edzésen, nem tudsz olyan minőségben melegíteni, ott a 3 bíró, aki folyamatosan figyel és persze nagy a drukk. De nagyon szeretem ezt csinálni, szeretnék majd egy országos versenyen is elindulni, de az még kicsit odébb van, sokat kell még fejlődni. Tuba Henrietta már rutinosabb versenyző, ő a Masters1 kategóriában indult. Négy versenyen volt csak az elmúlt négy hétben, mindenhonnan szép eredményekkel tért haza. A Tifit szombati versenyén szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
- Két világbajnokságon voltam az elmúlt négy hétben, Csehországban és Szlovákiában. Erőemelésben és felhúzásban is első lettem - mondta Heni.
- Most már egy kicsit elfáradtam, ezért a mai napon kisebbre vettük a súlyokat, ezért lesz a felhúzásom 170 kg, mert a maxom amúgy 180, de felhúzni is csak 92,5 kg-ot fogok, hiába 100, amit bírok. Van még hova fejlődnöm, a guggolásomat fel szeretném hozni, aztán jövőre is indulni a világbajnokságon. Minden évben egyre több fiatal próbálja ki magát az erősportokban, a tiszaújvárosi klub pedig igyekszik támogatni őket ebben. A fekvenyomó-felhúzó verseny is sok évtizedes múltra tekint vissza, és ha ez a klub elnökén, Nánási Ibolyán múlik, ugyanennyi van még előtte is.
- Nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni, nem csak tanítani, hanem köztük lenni is, úgyhogy amíg én ezt szeretném, addig ez a verseny lesz is - mondta az elnök.
- A fiatalok is szeretik, nagyon sok új kezdő jött ma el, Orosházáról, Andornaktályáról, Miskolcról is érkeztek versenyzők, ennek én nagyon örülök. Ez egy felmérő verseny, ahol olyan szabályok alapján versenyzünk, mint a magyar bajnokságokon, a bírók is ugyanolyan szigorúsággal nézik a gyakorlatokat, ugyanaz a pontrendszerünk.
venna
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.