Mikulás kupa
FEKVENYOMÁS. Idén is szervezett Mikulás Kupát a Tiszaújvárosi Fitness Sportklub. Budapestről, Ózdról, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből is érkeztek sportolók, hogy összemérjék erejüket. A versenyen idén 34-en indultak. A Tifit versenyén két kategóriát hirdettek, voltak civilek és BM-esek, vagyis a rendőrök, tűzoltók és azok, akik a büntetés-végrehajtás területén dolgoznak. Kárai Zsuzsa 2006-ban szerelt fel rendőrnek, akkor kezdett ismerkedni az erősportok világával is. Ma már többszörös magyar bajnok erőemelésben és fekvenyomásban is.
- Hajdúszoboszlón szereltem fel a rendőrségre és a fiúk akkor nem hitték el, hogy én is erős vagyok, úgyhogy valahol meg kellett mutatni magam, hogy tudok ugyanannyit, mint ők - meséli a kezdeteket Zsuzsa, aki a Herkules SE színeiben indult.
- Ekkor kezdődött a szerelem, a fekvenyomás mellett erőemelek is. Most 80 kg-t nyomtam ki, de a maximumom 85 kg. Itt kezdtem versenyezni a Tifit-nél, sorra nyertem a területi bajnokságokat, ezért indultam el országos bajnokságokon is.
- Az első fogásom 60 kg volt, a harmadik pedig 67,5 - kezdi Csikós Dáriusz, a Tifit versenyzője. - Szerettem volna elérni a 70-et is, de aztán letettem róla. Pár hónapja kezdtem edzeni, heti 3-4-szer, de nagyon jó sport. Szeretem, hogy feszegethetem a határaimat, hogy kiadok magamból mindent, amire képes vagyok. A verseny ötlete Németh Szabolcs rendőr főtörzszászlósé, aki a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon dolgozik. Ő 2007-ben kezdett versenyezni Csikós Lóránt és Mengyi Rajmund többszörös magyar bajnok erőemelő és erősember mellett.
- Akkoriban sokkal nagyobb volt a mezőny, sokkal többen voltunk az erősportban - mondja Szabolcs. - Aki viszont elkezdi, az ugyanúgy megszereti egy életre. Én mindenkinek javaslom, kortól, nemtől függetlenül. Az erősport az, ami a kor előrehaladtával az embert egészségesen tartja, lassítja az öregedést, javítja az életminőséget és az életkilátásokat. Ezen a fekvenyomó versenyen könnyített szabályokat használnak a bírók, hiszen ez a hobbi sportolók versenye is. A súlyt nem lehet pattintani és a csípő nem emelkedhet el a fekpadtól, erre kell odafigyelni.
- Nagyon sok civil van ma itt, de sok BM-es is jött - kezdi Nánási Ibolya, a Tifit SC elnöke.
- Néhány éve az edzőteremben kezdtük ezt a versenyt 5-6 emberrel, ma már 34 induló van. Van olyan idősebb versenyzőnk is, aki már a masters kategóriában indul, mégis ez az első versenye. Ezt a versenyt mi szervezzük, mondhatni társadalmi munkában, mi vagyunk a bírók is, igazi családias légkörben vagyunk itt, és az önkormányzat is támogatott minket, hogy létrehozhassuk ezt a rendezvényt.
Már most készülünk a tavaszra, hiszen jövőre is megszervezzük a Nánási Balázs Emlékversenyt, ahol lesz felhúzás és fekvenyomás is. A tiszaújvárosi színekben induló civil versenyzők eredményei: Női 1. Ruszó-Csörmök Eszter 45 kg. Ifjúsági 74 kg 3. Csikós Dáriusz 67,5 kg, 92 kg 1. Bujtor Botond 30 kg, +120 kg 1. Horváth Richárd 60 kg. Masters1 1. Bujtor Gyula 125 kg (abszolút bajnok), 2. Kun Tamás 120 kg. venna
PDF archivum
-
2026.01.29
2026. 5 hét - 2026. január 30. -
2026.01.22
2026. 4 hét - 2026. január 22. -
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19.