Lehet egy panellakás demenciabarát?
A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ egész délutános programsorozatot szervezett az Alzheimer világnapon. Az előadásokat Mátyus Orsolya építész kezdte, melyben demenciabarát idősotthonok és közösségi helyek kialakításáról beszélt. A prezentáció után arról kérdeztem, hogyan lehetne az említett szempontokat városunk adottságaira lefordítani.
- Tiszaújvárost a környékbeli üzemek dolgozóinak és családjainak elhelyezésére tervezték, építették, mintegy alvóvárosnak
. Legnagyobb része négyés tízemeletes panelházakból áll, a lakosság jelentős része panellakásban élő idős ember. Miket kell figyelembe venni, hogy ezeket a lakásokat demenciabaráttá alakítsuk?
- Megközelítés szempontjából mindenképpen földszinti, vagy liftes lakás ajánlott. Az akadálymentesség nagyon fontos, főleg ha már kerekesszékben kell közlekedni. Hallok olyan történeteket, hogy valaki évek óta nem hagyta el a lakását emiatt. Meg kell oldani a közlekedést. Lakáson belül is nagyon fontos az akadálymentesség. Nagyon sok lakásban vannak küszöbök, ez balesetveszélyes. Sokszor az idősek egészségi állapota akkor kezd romlani, amikor elesnek, eltörik valamijüket, kórházba kerülnek és onnan már lejtmenetbe kerülnek. Ezeket a baleseteket kell megpróbálni elkerülni, hogy az idős ember minél tovább tudjon önállóan közlekedni.
Ezért szoktuk kivenni a küszöböket, hogy egy szintbe kerüljenek a helyiségek. Ez egyszerűnek hangzik, de nagyon sok lakásban nincs így. Nagyon fontos a kapcsolat a természettel, kijárás. Ha valaki beszorul a lakásába, az nagyon megnehezíti az életét, ha megszakad a kapcsolat a külvilággal. A másik szempont a csúszásmentes felületek. Például a fürdőszobában érdes padló használata, itt is bejön a küszöböknél említett szintkülönbség, mert a fürdőkádba nehéz belépni, így a zuhanyzó preferált, az is küszöbmentes kialakítással, ha van rá lehetőség. A kádban elcsúszni is könnyebb. Nagyon fontos, hogy a terek átláthatóak legyenek.
Ha a WC egy sötét folyosó végén van, azt egy demens beteg nehezen találja meg. A konyhában segíthetünk azzal, hogy a szekrényajtókra, fiókokra piktogramokat ragasztunk, hogy itt vannak a tányérok, itt a poharak. Ha ott állunk egy nagy fehér szekrény előtt, könnyű elkavarodni, hogy mi hol van. Ott is csúszásmentes legyen a padló, és ami a csempézett padlónál fontos, hogy matt legyen, a fényvisszaverős csempék nem praktikusak, mert a térérzékelést, orientációt fel tudják borítani. De a nagyon sötét padlófelületek sem jók, mert a betegek úgy érzik, mintha mélység lenne előttük, és felborul az érzékelésük.
A térérzékelés szempontjából az is jó, ha a fal és a padló más színű, nem ugyanaz. Legyen egy kontraszt. Nem nagyon sötét színek, hanem például fehér falhoz világosbarna padló. Ezekkel lehet segíteni. A gépészeti berendezések biztonsága is fontos. Hallottam olyan történetet, hogy felrobbant a bojler - szerencsére nem lett belőle baleset, de nyilván ezekre is oda kell figyelni. Van olyan otthon, ahová elektromos fűtést terveztek, mert nem vállalták a gázzal kapcsolatos kockázatokat. Meleg víznél pedig le lehet szabályozni, hogy ne legyen forró a víz, ne forrázzák le magukat.
SPB
PDF archivum
-
2026.09.24
2026. 39 hét - 2026. szeptember 25. -
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18. -
2026.09.10
2026. 37 hét - 2026. szeptember 11. -
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28.