LEGO nap a Kazinczyban
November 26-án iskolánkba látogatott a nyíregyházi Tekerd! csapat. A gyerekek hetek óta izgatottan várták őket, hiszen LEGO-t hoztak hozzánk. A LEGO név egy dán kifejezésből származik, ami azt jelenti: „játssz jól!"
A Kazinczy tanulói ezen a napon biztosan jót játszottak. A Tekerd! csapat a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium diákjaiból tevődik össze, akik Hudák Zsolt tanár úr irányításával diákok rajzaiból készítenek óriási LEGO képeket. Tevékenységük tíz éve kezdődött, az ország minden részére hívják őket iskolákba, múzeumokba, kulturális eseményekre és annyira népszerűek, hogy a novemberi találkozót már tavasszal egyeztetnünk kellett. Iskolánk diákjainak az idegen nyelvi tehetséghét keretében egy rajzpályázatot hirdettünk, amely a We are different, but we fit together (Különbözőek vagyunk, de összetartozunk) címet viselte.
A Tekerd! projektjei a LEGO Csoport támogatásával a Helyi Közösségi Szerepvállalás program keretében valósulnak meg, az idei téma az elfogadás, befogadás volt. A felhívásra több mint száz alkotás érkezett, amelyek mind iskolánk sokszínűségét mutatták, hiszen multikulturális iskola vagyunk, sok országból érkeznek tanulóink, mégis mindenki megtalálja nálunk a helyét. A legjobb rajzokat elküldtük a Tekerd! csapatnak, akik végül Orosz Holly 3.a osztályos tanulónk művét választották ki a sok színes alkotás közül. Holly különböző embereket ábrázolt, akik mégis egy csapatot alkotnak.
A rajzon is látszik, hogy számára fontos, hogy a mindennapjait egy befogadó közösségben élje. Holly szabadidejében szeret kézműveskedni, saját készítésű alkotásai gyakran díszítik az osztálytermet. A nyertes rajzot a Tekerd! csapat digitalizálta és 33590 pixelre bontotta. Pontosan ennyi LEGO kocka felhasználásával iskolánk lelkes tanulói és tanárai egész napos munkával készítették el a 1,5 méter x 1,5 méteres LEGO képet. Az alkotás a jövőben iskolánkat díszíti. Köszönjük tanulóink kitartó munkáját és köszönjük az élményt a Tekerd! csapatnak!
Guba Adrienn szervező pedagógus