Hidegnek kitett halak és horgászok
A hűvös, hideg idő hatására a szokásosnál kevesebb, 60-70 helyett 40 fő jelent meg a Zabos Géza Horgász Egyesület évadnyitó horgászversenyén. Az éjszakai, hajnali fagy a halaknak sem kedvezett, mondhatjuk szerencséjükre, mert így kevesebben akadtak horogra. A kora reggeli fagypont alatti hőmérséklet a délelőtti órákra „normálisra" emelkedett, de ez sem hozta meg a halak étvágyát.
- Ez az idő nagyon sokat számít - mondta Kosztrub Károly.
- Én Polgárról jöttem, ott reggel fél hatkor mínusz 3 fok volt, és ezt a halak megérzik, mint ahogy mi is. Nálam, mellettem semmi mozgás nincs. Pedig többféle csalit kipróbáltam. Csali van bőven, több fajta, de kapás az nincs. - Két kis keszeg van, meg két törpe, de ezen kívül nemigen jön semmi - panaszolta Migyu Sándor is.
- Remélem, azért még jön, épp az előbb hallottam a haveroktól, hogy azért csipegetnek. Dobos Károly sokkal vidámabban fogadott bennünket horgászhelyén. A szemünk láttára fogott ki egy szépnek mondható törpeharcsát, de ennél is nagyobb zsákmányt, egy méretes pontyot tett ki elénk a halpaplanra.
- Az idén először vagyok kint horgászni, és az első kapásom pont ez a ponty volt, és ez jó érzés - mondta mosolyogva. - Van még itt egy kárász és két törpeharcsa. Ennyi, de jó idő van, levegőn vagyunk, szórakozunk.
f. l.
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.