Harmadik magyarként hódította meg a La Manche csatornát

Többen mászták meg a Mount Everestet, mint ahányan átúszták a La Manche csatornát. Ez a világ egyik legnehezebb extrém fizikai erőpróbája. Egy tiszaújvárosi lány azonban megcsinálta a lehetetlent. Galgóczi Annamária, vagy ahogy sokan ismerik Gigi, június végén öt barátjával vágott neki a 34 km-es távnak, amit 15 óra 23 perc alatt sikerült teljesíteniük. Ha minden igaz, ő a harmadik magyar, aki meghódította a La Manche csatornát. Gigi június elején beszélt nekünk a rá váró kalandról, most pedig élete legnagyobb élményeként mesélt róla. 

- Mikor indultatok útnak? 

- Június 29-én, hétfőn éjfélkor indultunk, úgyhogy kedden úsztuk át.

Egy hétig vártunk Doverben arra, hogy elindulhassunk, ezalatt végig tökéletes idő volt, napsütéssel és tükörsima tengerrel. Amikor viszont elindulhattunk, mert megjavították a hajót, egyre szelesebb idő lett és hatalmas hullámok voltak. Nem volt biztos, hogy engednek úszni, de végül mehettünk. Óránként váltottuk egymást, így fejenként háromszor úsztunk, kivéve az első ember, ő negyedjére is bement és ő érte el Franciaországot. Az első szakasz nagyon szeles és hullámos volt, a második kicsit esős, a harmadik része volt olyan, amilyennek képzeltem az egészet.

- Ezek szerint nem volt zökkenőmentes az indulás? 

- Hatan indultunk el a kikötőből aznap éjszaka, egy motorcsónakkal mentünk át egy partszakaszra, ahol van az indulás. Viszont annyira hullámzott akkor éjjel a víz és teljesen sötét volt, hogy mire odaértünk, mindannyian tengeri betegek lettünk. Előre mindent elterveztünk, hogy mit fogunk enni, inni, hogy meglegyen az energia, a fehérjebevitel, a szénhidrát, de egész idő alatt alig ettünk. Én végig csak két kólát ittam meg, annyit tudtam lent tartani. Az egyik lány annyira beteg volt, hogy folyamatosan hányt, nem tudott bemenni a vízbe, így ő kiesett és öten csináltuk meg.

- Nem volt veszélyes, hogy ennyire hullámzott a tenger?

- Az volt a baj, hogy koromsötét volt, így a horizontot se tudtuk figyelni, pedig általában arra kell koncentrálni, hogy ne legyen az ember tengeri beteg. Vittünk gyógyszert is és előtte voltunk már akár 6 órán keresztül is a hullámzó tengeren, de erre nem lehet felkészülni. Annyira hullámzott, hogy volt, aki leesett a székről, rendesen kapaszkodni kellett a hajón. Az első három úszónk volt a legerősebb, olyanok, akik sivatagban maratont futottak, ironmant csináltak, meg triatlonosok, katonák. De még ők is meglepődtek és elfáradtak, amikor egy óra úszás után kijöttek a vízből. 

- Mennyire volt félelmetes, hogy semmit sem láttatok az úszás első óráiban?

- Nekem az volt a legnehezebb az egészben, hogy az első beugrásnál meggyőzzem magam, hogy beugorjak. Eleve kihívás, hogy az Észak-tenger közepébe beleugorj, de ráadásul az éjszaka közepén, sötétben, mikor nem ettél, nem ittál, nem aludtál, hányingered van, nem volt egyszerű, minden porcikám tiltakozott és meg kellett győzni az agyam, hogy minden rendben van. Amikor már beugrottál, onnantól csak egyik kéz a másik után. Van rajtad egy reflektor, tehát amikor lefelé nézel, akkor tök sötét van, amikor levegőt veszel, akkor meg csak ilyen nagy világosságot látsz, és ez váltakozik egy órán keresztül.

- Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok a három úszásod során? 

- Minden úszás más miatt volt élmény. Az első szakasz volt talán a legnehezebb, mert az első emberünk volt a legjobb úszónk, mégis majdnem feladta. Sziklás volt a part, ahol indultunk, és a nagy hullámok visszaverődtek, ezért ő szinte nem tudott haladni percekig, gyakorlatilag két hullám közé ragadt. Volt, hogy elveszítettük szem elöl, mert sötét volt, kerestük a hajóról reflektorral, de nem találtuk, akkor megijedtünk. Amikor sikerült átvergődnie rajta, akkor meg el kezdett öklendezni a tenger közepén, mert annyi vizet nyelt. Utána azt mondta, nem gondolta, hogy tovább bírja folytatni és vissza akart fordulni, ez mindenkit megrémített. 

Én 4 óra körül úsztam és észrevettem, hogy jön fel a nap, az csodálatos volt és emlékeztetett, hogy a következő úszás már jobb lesz, mert világosban lesz. A második részben olyan területen mentünk át, hol rengeteg a medúza, valamint az a legforgalmasabb szakasz, mindenféle hajók, teherhajók közlekednek ott, rendesen éreztük a vízben a remegést, ahogy ezek a hajók jönnek-mennek. Ami kihívás volt, hogy ezekről a hajókról rengeteg szemét kerül a vízbe és ezen a szakaszon gyűlik össze. Engem egy kisebb medúza csípett meg, így szerencsém volt, de egy csapattársamat egy nagy, aminek erős, égető csípése van, neki olyan vonalak lettek a felkarján, mintha ostorral verték volna el, és 10 napig tartott neki, fájt és besebesedett. Rengeteg medúza volt, szörnyű élmény volt kerülgetni őket, tudtuk, hogy ez lesz, de nehéz volt rá felkészülni.

- És a legvége, az utolsó úszásod? 

- Az volt a legjobb élmény, korábban azt hittem, végig ilyen lesz. Nem volt sötét, nem volt medúza, nem voltak hullámok, jobban tudtam koncentrálni. Gondolatban úsztam apukámmal, aki már nem él, anyukámmal, aki végig támogatott ebben, a nővéreimmel, arra gondoltam, hogy miket mondanának nekem, hogyan buzdítanának. Ez felvidított és gyorsan elment az egy óra. 

- Nem csak kalandnak indult ez, hanem jótékonykodásnak is, ez a része is jól sikerült?

- Igen, én egyedül 3700 fontot gyűjtöttem, a csapat pedig 14 ezer fontot, ami sok-sok millió forintnak felel meg. Mindenki elérte azt a minimum keretet, ami kellett az átúszáshoz, amire szerződésünk volt, volt, aki dupla annyit. Ezt az összeget pedig a Swim Tayka szervezet kapja, akik ingyen tanítanak olyan gyerekeket úszásra, akiknek nincs lehetőségük megtanulni, úgyhogy ez hatalmas öröm. 

venna