Elektronikai szakemberképzés a Jabilban

Pályaorientációs napot tartott a Jabil Circuit Magyarország Kft. Ezen a héten negyven nyolcadikos diák látogatott el a gyárba, akik a legmodernebb technológiákkal ismerkedtek, de a cég működéséről és felépítéséről is meghallgattak egy előadást. Az elektronikai vállalat az általános iskolásoktól kezdve a középiskolásokon keresztül, egészen a felnőtt képzésig, minden generációnak biztosít tanulási lehetőséget. - Mi, akik a duális képzésben részt veszünk az elméleti és a gyakorlati oktatást is itt a Jabil tanműhelyében kapjuk meg - mondta Tamási Ádám Benedek, aki a Brassai középiskolában elektronikai technikusnak tanul, és a duális képzés egyik hallgatója. 

- Az elméleti tananyagban ugyanazt tanuljuk, mint amit az iskolában tanulnánk, viszont a gyakorlati képzés sokkal komolyabb, mert korszerű laborokban, modern műszereken tanulhatunk. A valódi gyári környezet sokat segít abban, hogy belelássunk a munka világába. Például ki tudunk menni a gyártósorokra, megnézhetjük az ottani berendezéseket és azt is látjuk, hogy ki milyen munkakörben dolgozik, és nekik mi a feladatuk. A duális képzésben résztvevő középiskolások 80 százaléka dönt úgy, hogy a Jabilban helyezkedik el, itt talál számára megfelelő lehetőségeket. 

- A Jabil hisz abban, hogy ebben a mai gyorsan változó világban nem csak a technológiákban kell a legmodernebbeket és leginnovatívabbakat alkalmaznunk, hanem az oktatásban is szerepet kell vállalnunk - nyilatkozta lapunak Almási Balázs, a Jabil Circuit Magyarország Kft. gyárigazgató- helyettese.

- Azt az álláspontot képviseljük, hogy a gyerekeknek a pályaválasztási lehetőségeket időben meg kell mutatnunk, ezért már az általános iskolásoknak is tartunk játékos foglalkozásokat, ahol a termelési folyamatokba nézhetnek bele vagy akár kipróbálhatják a munkánkat segítő robotokat is. A következő korosztály a középiskolások. Velük már komolyabb a kapcsolatunk, hiszen az ő képzésükben már mi is részt veszünk. Jelenleg 25 brassais diák van nálunk gyakorlaton, akik a duális képzésben vesznek részt. Ők a tanulmányaik befejeztével teljes értékű elektrotechnikusként csatlakozhatnak hozzánk. Végül természetesen nem feledkezünk meg a már meglévő kollégáinkról sem, nekik is tudunk lehetőséget kínálni arra, hogy fejlesszék magukat. Két évvel ezelőtt a Szerencsi Szakképzési Centrummal együttműködési szerződést kötöttünk, ami a felnőttképzésben segít nekünk, így államilag elismert elektronikai műszerészképzést indítottunk, amit 33 kollégánk már el is végzett, így ők már műszerészként dolgoznak nálunk. 

ema

0
Előzzük meg a tüzeket!
Gyarapodik és fogy a költségvetés

Kapcsolódó hozzászólások