Az első menet rendben ment
KAJAK-KENU. Szerdán megkezdődött az idei felnőtt kajak-kenu világbajnokság Duisburgban. Már az első napon vízre szállt, és a középdöntőbe jutott a női C-2 500 méteres olimpiai számban a Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE) Nagy Bianka (Szeged) egység. A szám idei Eb-bronzérmes kettőse az első előfutamban a kanadai Mackenzie, Vincent páros mögött ért célba, de ebben a számban minden hajónak rajthoz kell állnia a középfutamban is, amit csütörtökön, jóval lapzártánk után rendeztek.
- Az előfutamban kár lett volna kihozni magunkból a maximumot, főleg úgy, hogy a hét során öt futamunk lesz a négyessel együtt. Ezért tartalékolnunk kell, mert nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy ilyen sokszor kell vízre szállnunk. Próbálunk minimális energiabefektetéssel bejutni a döntőbe, ott pedig megyünk majd egy maximumot - mondta az MTI-nek Nagy Bianka. Szükség is van a tartalékokra, hiszen a sorsolás nem kedvezett a duónak, egyebek mellett a spanyol és az ukrán párossal kell felvennie a harcot, márpedig ez a két egység legutóbb jobbnak bizonyult Giadáéknál. A középfutamból az első három jut(ott) a szombati döntőbe. Itt az első nyolc szerez indulási jogot nemzetének a jövő évi párizsi olimpiára. Csütörtök délelőtt rendezték a négyesek előfutamát, ahol szintén érdekelt volt a tiszaújvárosi-szegedi páros. Innen az első három egység - köztük a magyarok - útja egyenes ágon vezetett a vasárnapi döntőbe.
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.