A tiszaújvárosi Tisza Televízió

A nyolcvanas években nagy számban alakult városi televíziók tulajdonképpen amatőr kezdeményezésekből indultak. Az akkoriban nagy népszerűségnek és nézettségnek örvendő programok a mai napig működnek ilyen-olyan formában. Az ilyen-olyan a különböző gazdasági társasági formák valamelyikét jelöli. A korábban tanácsi fennhatóság alatt létező stúdiók ma általában önkormányzati cégként végzik tevékenységüket. Bár nézettségük a kereskedelmi csatornák megjelenésével csökkent, mégis megtartották létjogosultságukat. Hogyan és milyen feltételek mellett alakultak ezek a kis stúdiók? Erről is kérdeztem a tiszaújvárosi városi televíziót üzemeltető Tisza Média Kft. ügyvezető igazgatóját, Varga Koritár Lászlót, aki a stúdió alakulásakor, az akkori helyi lap főszerkesztőjeként, nagy szerepet vállalt. 

- Hogyan indult a televíziózás Tiszaújvárosban, a korábbi Leninvárosban? 

- Gyakorlatilag a '70-es évek végén '80-as évek elején sok video- és filmszakkör működött országszerte, főleg a nagyobb városokban. 

A Super 8 mm-es filmfelvevők és egyebek voltak ezeknek a kluboknak a felszereltsége, amelyek egyébként igen költséges eszközök. Ahogy fejlődött a technika és megjelentek az első VHS-rendszerű videokamerák és kiegészítők, akkor ezek nagyon olcsóvá és elérhetővé váltak. A különböző szakkörökben beszereztek ilyen eszközöket, és általában a városi televíziók ezekből a szakkörökből, önképző klubokból indultak el. Leninvárosban akkor egy Felnőttnevelési Stúdió működött. Különböző előadásokat, iskolai órákat vettek föl az ott dolgozók. 

- Ki üzemeltette a stúdiót és hol kapott helyet? 

- Az akkori tanács a Derkovits Gyula Művelődési Központ keretein belül működtette ezt a szakkört, a ház költségvetéséből. A Felnőttnevelési Stúdió dolgozói a művelődési központ alkalmazottai voltak. A technikai berendezéseket általában megvásárolták, de pályázaton is lehetett eszközökhöz jutni.

- A városi televízió hogyan nőtte ki magát a stúdióból?

- Működtek ezek a kis műhelyek és mellékesen néhány városi eseményt is rögzítettek. Általában a városi televíziók úgy nőttek ki, hogy fölvettek egy-két rendezvényt, ez tetszett a település vezetőinek. Később már a vezetők maguk igényelték a felvételeket. 

- De akkor, hogy ebből televízió legyen, még néhány feltételnek teljesülnie kellett. Például a kábelrendszer…

- Valóban szükség volt a kábelrendszerre, hiszen valahogyan el kellett juttatni az információt a lakásokba. Mivel akkor nem osztottak televíziós frekvenciát, ezért csak a kábel maradt. A '70-es évek végén kezdték kiépíteni a városban a rendszert, sőt az akkor épült házakba már be is tervezték a csatlakozást. Erre két okból volt szükség: egyrészt a lakótelepeken meg kellett szűntetni az antennaerdőt, másrészt javulhatott a vételi minőség. Nagyon kezdetleges kábelrendszerek voltak ezek, és ha jól emlékszem az NDK-ból hozták az egységeket a fejállomásra. 10-12 csatornásak voltak a hálózatok és elegendőek ahhoz, hogy a kis stúdiók felvételeiket bejátszhassák. Egy az egyben VHS magnóról játszották a rendszerbe. Vágási lehetőség nem volt. Annyit csináltak, hogy magnóról magnóra vágással a felesleges részeket kitörölték.

- Így elég nehézkes műsort készíteni, mégis mi ösztönözte a stábot a továbblépésben?

- Az, hogy ilyen felvételek készültek az arra ösztönözte a vezetőket, hogy még több legyen, és rendszeressé váljon a dolog. A nyolcvanas évek első felében már a félprofi eszközök is egyre olcsóbbak lettek. Ezek gyakorlatilag a U-matic Low Band8 félprofesszionális televíziós rendszerek voltak, melyekkel már vágni is lehetett, tehát műsort készíteni. 

A kisebb-nagyobb városok vezetői elérhetőnek tartották ezeket a kamerákat és vágógépeket és áldoztak rájuk. A szakkörök részéről pedig az a nyomás volt, hogy ezzel már vágott anyagot, szerkesztett műsort is lehet készíteni. Ahol ez a kettős dolog, tehát a városvezetők és a szakkörök nyomása találkozott és volt valamennyi pénz erre, akkor elkezdtek berendezéseket vásárolni. 

- Hivatalosan mikor alakult meg a városi televízió? 

- A '80-as évek közepe bumm volt ebben a dologban, akkor sorra alakultak az egyes városi stúdiók. A Művelődési Minisztériumnak stúdióengedélyek kiadására is módja volt. Ilyen engedélyre pedig szükség volt, és mivel ezeket általában tanácsi vagy pártvezetők kérték, általában meg is adták. Így alakult meg például Miskolcon 1985-ben a városi televízió. Tiszaújvárosban, vagyis Leninvárosban 1986-ban szerezték be a stúdióberendezéseket és ezzel a technikai feltételei megteremtődtek a helyi televíziózásnak.

- Hol működött a televízió?

- A Derkovitsban. A Felnőttnevelési Stúdióból '86 augusztusában szerveződőtt a tévé, szeptembertől már működött, de a stúdióengedély 1987. január 1-jével született meg: innentől kezdve létezik az akkori Leninvárosi Televízió

. - Kikből jött össze a stáb?

- Pedagógusokból, a helyi lap újságíróiból, a szakkör lelkes tagjaiból. Én akkor a Krónika főszerkesztője voltam, de én is bekapcsolódtam a munkába.

- Milyen műsorok készültek, és milyen rendszerességgel jelentkezett a televízió adással? 

- Kezdetben havonta egyszer volt, ha jól emlékszem hétfőnként. Este héttől tizenegyig borzasztó hosszú stúdióbeszélgetések folytak. Ahogy egy tévé elindul, abszolút járatlanok voltunk mindenben.

- Volt igény a lakosság részéről?

- Azt a nagyon kezdetleges és roppant unalmas, megterhelő adásokat is végignézték. Volt igény rá, visszajelzéseket kaptunk a nézőktől, hogy látták magukat a tévében. Érzékelhető igényt tapasztaltunk, és fokról fokra több és több adás készült. Egy idő múlva heti rendszerességgel jelentkeztünk. Nagyon gyorsan fejlődött a televízió. Emlékszem '89 szilveszterekor élő közvetítést adtunk a helyi uszodából: versenyekkel, vetélkedőkkel, telefonos játékokkal jelentkeztünk. Amennyire tudtuk, megcsináltuk, rettenetes nagy munka volt, nyilván nagy igénytelenséggel képi szempontból. Mivel kevés tévé volt akkoriban - az egyes, kettes csak, azt hiszem - így ez is hozzájárult, hogy néztek minket.

- Mi a helyzet ma, amikor számtalan csatorna és program közül választhatunk? 

-Csökkent a helyi televízió nézettsége, de azt mondom még mindig jobb, mint az országos televízióké. Általában a felmérések ezt mutatják. A specialitása miatt tud többet nyújtani, mint az országos csatornák. A specialitás abban van, hogy helyi problémákkal foglalkoznak és ezt a nagy tévék nem tudják megtenni. Ez az erőssége a városi televízióknak, hogy a városlakók láthatják magukat: gyermekeiket, nagyapát, nagymamát. Ez a varázsa még mindig megvan és meg is marad szerintem nagyon sokáig. Emellett az önkormányzat és a lakosság közti kapocs is.

- Van jövője a helyi stúdióknak? 

- Véleményem szerint van jövője, bár nyugaton közel sincs ennyi apró stúdió. A városi tévéknek az egymáshoz kapcsolódása fontos lenne és egyfajta regionális műsorszolgáltatásban való részvétel, ami reklámbevételeket is jelenthetne. Még senki sem találta meg a választ arra, hogy hogyan lehetne gazdaságosan üzemeltetni egy helyi tv-t. Minél kisebb a település, annál nehezebb azt megtenni, hiszen a reklám lehetősége kicsi. Tehát mindig is rá fog szorulni itt Tiszaújvárosban az önkormányzat támogatására. Ha nem tud valamilyen egyéb támogatót találni, akkor nem tud másképp működni.

(Az írás részlet Pásztor Krisztián kollégánk 2005-ös szakdolgozatából.)