Vélemények a KRESZ-tervezetről
Jelentős változások előtt áll a magyar közlekedés, hiszen január 20-án megjelent az új KRESZ tervezete, amely a jelenlegi, még 1975- ben megalkotott szabályrendszert váltaná fel. A több mint 150 oldalas tervezet korszerűbb, érthetőbb, és jobban illeszkedik a mai közlekedési helyzetekhez. Murányi János, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője szerint az új KRESZ alapjaiban a régire épül majd, ugyanakkor sok új fogalmat vezet be. -
A jelenlegi szabályozás 1975-ből származik, azóta többször módosították, de sok fogalom nem volt igazán érthető az állampolgárok számára - magyarázta.
- Az új tervezet próbálja egyszerűbben, világosabban megfogalmazni a szabályokat, miközben az alapelvek megmaradnak. Összességében az új KRESZ-tervezet célja, hogy mindenki számára világos és követhető legyen, így biztonságosabbá válik a közlekedés, legyen szó gyalogosról, kerékpárosról, rolleresről vagy autósról. Fontos, hogy az elmúlt időszakban új járműtípusok jelentek meg, amelyekre a régi szabályok nem adnak egyértelmű választ. Ilyen az elektromos roller, ami egyre népszerűbb nemcsak az országban, hanem városunkban is.
Az új KRESZ pontosan szabályozza majd, ki, milyen teljesítményű rollert használhat, hol közlekedhet vele, és milyen felszerelés szükséges. A tervezet szerint az 1000 watt feletti rollerek már segédmotoros kerékpárnak számítanak, biztosítás és védőfelszerelés kell hozzájuk, és csak egy ember használhatja őket. Ezek az eszközök veszélyesek is lehetnek, hiszen nagyon védtelenek a közlekedők. Egy rossz esés súlyos sérülést okozhat, ezért is örülök annak, hogy szabályozva lesz ez a közlekedési forma. Kőrössy Brigitta gépjárművezető oktató szerint is régóta várt lépés az új KRESZ bevezetése.
- Évek óta fontosnak tartottuk, hogy a kimaradt területek, például a rolleresek közlekedése végre szabályozva legyen - mondta. - Még csak a tervezetről olvastunk mi is, hiszen még tárgyalnak ebben az ügyben, majd szeptemberre várható a véglegesítése, de a tervezet ígéretesnek tűnik. Kitér a gyalogosokra, kerékpárosokra és az autósokra is. Szabályozza a világítást lakott területen belül, ahol a tompított fényszóró használata kötelezővé válhat, és egyértelműen meghatározza a rolleresekre vonatkozó szabályokat is. Mindez azért fontos, mert a közlekedés nemcsak az autósokról szól, hanem mindenki biztonságáról.
A tervezet egyik érdekes újdonsága, hogy a gyalogosok nemcsak a zebrán, hanem az úttesten bárhol áthaladhatnak, és bizonyos helyzetekben kötelező lesz elsőbbséget adni nekik. Ez majd a gyakorlatban derül ki, hol és hogyan lehet a legjobban alkalmazni. Azoknak, akik régen szereztek jogosítványt, érdemes lesz frissíteni a tudásukat, mert sok újdonság jelenik majd meg. Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a szabályokat mindenki megismerje és betartsa, mert csak így lehet biztonságosan közlekedni.
K.E.
PDF archivum
-
2026.01.29
2026. 5 hét - 2026. január 30. -
2026.01.22
2026. 4 hét - 2026. január 22. -
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19.