Időutazó nyugdíjasok

Hat évtized - egy huszonéves számára szinte felfoghatatlan, mennyi minden történhet ennyi idő alatt egy város életében. Ezért is ültem be kíváncsian múlt csütörtökön a Hamvas Béla Városi Könyvtárba, ahol a Tiszaújvárosi Nyugdíjas Egyesület egy különleges időutazásra hívta az érdeklődőket. Tiszaújváros várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából Csengéné Bányász Terézia, az egyesület elnöke beszélgetett Koscsó Lajossal, a város díszpolgárával, egykori polgármesterrel és országgyűlési képviselővel. Olyan világ tárult fel előttem, amely számomra már történelem, számukra viszont egy szép korszak élő emléke. A város története - azt hiszem - a legtöbbek számára legalább nagy vonalakban már ismert: Tiszaszederkényből lett Tiszaszederkény-Újváros, majd Leninváros, amiből pedig megszületett a mai Tiszaújváros. Sokan az 1950-es évek végén érkeztek ide, és egy gyorsan növekvő, fiatalos települést kezdtek felépíteni. A város „építői" közé tartozik Koscsó Lajos is, aki mintegy 20 évvel később, az 1970-es évek elején telepedett le a városban.

- Rengeteg fiatal volt itt akkoriban, sokszor összejártunk, a lépcsőházakban találkoztunk, mindenki ismerte a másikat - mesélte.

- Két „szórakozóhely" volt: a Derkovits, ahol mozi működött, és egy étterem - akkor még csak egy volt. Ide jártak az emberek. Persze voltak városi rendezvények, klubok is. A szocialista brigádmozgalom egyik terméke az volt, hogy a közösségek mindig együtt voltak, mindent együtt csináltak, ezáltal sokkal lazábbak, ugyanakkor erősebbek voltak az emberi kapcsolatok. Más volt a hangulat, mint most. Napjainkban talán jobban előtérbe kerül az „én", egyre kevesebbet beszélgetünk, akár családon belül is. Véleményem szerint ez nagy probléma, hiszen meghatározza a társadalmi létünket is. A városfejlesztés időszakában a lakásépítések is beindultak, az ország több pontjáról költöztek ide az emberek, hátrahagyva addigi életüket. Így került ide az egykori városvezető is. 

- Nem éreztem honvágyat. Olyan közegből jöttem, ahol valójában nem volt szoros családi háttér, így inkább nekem kellett megteremtenem azt. A feleségem viszont erősen kötődött a családjához, neki évekbe telt, mire megszokta az új életet. Amikor 1973- ban ideköltöztünk, eleinte még minden hétvégén hazajártunk. Számomra azonban hamar egyértelművé vált, hogy a mai Tiszaújváros az otthonom. Úgy látom, az elszakadás nehézsége nagyban múlik azon, ki milyen háttérből érkezik. Én gyorsan megszoktam és meg is szerettem ezt a települést. A város történetét több fejlődési hullám kísérte: a kezdeti építkezésektől a rendszerváltozásig. Nem véletlen, hogy Hajdu Imre egyik könyve „Az irigyelt város: Tiszaújváros" címet kapta. A helyi gazdasági környezet, különösen a vegyipar, kedvezően alakult, és olyan vezetők irányították, mint Huszár Andor.

Ők jól ismerték a gazdasági ciklusokat: akkor indítottak fejlesztéseket, amikor másutt visszaesés volt, így a termelés növekedni tudott. Ennek köszönhetően az itt élők életszínvonala magasabb volt, mint sok más, főként mezőgazdaságra épülő vidéki településen. A rendszerváltozás után természetesen itt is jelentkeztek nehézségek, főként a foglalkoztatás terén, de ezek nem voltak annyira súlyosak, mint például Ózdon. Összességében azt mondhatom, örülök, hogy itt élhetek. Ez a város sok szempontból olyan lett, amilyennek egykor elképzeltem. Úgy gondolom, a jelenlegi városvezetés is azon dolgozik, hogy megőrizze azt az egyensúlyt, amelyet évtizedek alatt sikerült kialakítani. A hivatalos programot követően a résztvevők közösen nosztalgiáztak. Ekkor volt alkalmam beszélgetni Palugyay Pálnéval és Hudák Istvánnéval is, akik 1963 óta élnek a városban, és azóta jó barátnők.

- A barátságunk egy fodrászüzletben kezdődött. Női fodrászként dolgoztam, Miskolcról költöztünk ide a férjemmel és a 11 hónapos kislányunkkal - mesélte Palugyai Pálné. 

- A férjemet fiatal szakmunkásként hívták a városba, és lakást is kaptunk, ami akkoriban a legfontosabb volt. Bár minden rokonunk Miskolcon élt, és sokan csodálkoztak, hogy vidékre költözünk, számunkra ez természetes döntés volt. A férjem mindig azt mondta: akinek családja van, annak otthonra van szüksége. Nem sokkal később, 1967-ben megszületett a második kislányunk is, és nagyon boldogok voltunk. Amikor idekerültem, a szakmámban rögtön el tudtam helyezkedni, pedig akkoriban csak egyetlen fodrászüzlet működött a városban. Gyorsan megszoktuk az itteni életet. Az üzletsor volt a központ, ott intéztünk mindent: volt élelmiszerbolt, és ott volt Gyuri bácsi boltja is, amit mindenki szeretett, mert gyönyörű ruhákat árult. Egyszer új áru érkezett, és a munkaszünetben átszaladtunk vásárolni. Vettem egy virágos, kétrészes ruhát, amit rögtön fel is vettem, és másnap abban mentem dolgozni. Amikor azonban az üzletsoron sétáltam a munkahelyem felé, három ugyanolyan ruhát viselő nő jött velem szembe. Akkor eldöntöttem, hogy ezt inkább nem hordom tovább a városban - végül csak a nyaralónkban viseltem. Tényleg mindenki ott vásárolt. Még ma is van olyan törlőruhám, amit Gyuri bácsi boltjában vettem és hatvan év alatt egyszer sem használtam. 

- Ahogy a barátnőm is mondta, a fodrászüzletben ismertük meg egymást: én hozzá jártam, és olyan szoros kapcsolat alakult ki köztünk, hogy onnantól kezdve szinte mindenhova együtt mentünk - csatlakozott a beszélgetéshez Hudák Istvánné. 

- Közös programokra jártunk, együtt kapcsolódtunk ki, sőt Bulgáriába is elutaztunk nyaralni közösen a gyerekekkel. Azóta is mindig számíthatunk egymásra. Mi is 1963-ban költöztünk ide a férjemmel és a testvéremmel, éppen Erzsébet napján. Akkoriban én sajnos kórházban voltam, de így is hatalmas örömöt jelentett, hogy lakást kaptunk. A férjem egy kivitelező cégnél dolgozott, elsősorban ezért a lehetőségért jöttünk ide. A mai hotellel szemben laktunk. 

A környék akkor még egészen más volt: az apukák ástak a gyerekeknek egy kis gödröt, abból lett a homokozó, ott játszottunk. Körülöttünk pedig csak krumpli-, kukorica- és búzaföldek voltak, szinte semmi más. Később aztán sorra épültek az óvodák és az iskolák, eleinte azonban a gyerekek még otthon voltak. Az intézmények, épületek úgy nőttek ki a földből, mint a gomba. Akkoriban is fantasztikus volt itt élni, és most is az. A nyugdíjasoknak rengeteg programot szerveznek, így mindig van elfoglaltságunk. Ráadásul sütünk-főzünk, jógára és gyógytornára is járunk. Nincs időnk unatkozni. Nagyon szép éveket éltünk itt meg, és ma is öröm Tiszaújvárosban lakni. 

K.E.