Eltávozott, de még köztünk él

A „kispataki” emléktábla.

A magyar kultúra napja alkalmából szervezett helyi programsorozat első és talán legfontosabb eseménye volt január 20-án, ugyanis ezen a napon érdeklődők sokasága rótta le tiszteletét városunk képzőművészeti életének megalapozója, Pataki János emléke előtt a Barcsay téren. Azt hiszem, bátran kijelenthetem: a Derkovits Művelődési Központ szakemberei nem álmodhattak volna meg méltóbb eseményt a kultúra ünnepe nyitányának, melynek során a kiállítóhelyiség névadó ünnepségével egybekötött emléktábla- avatáson és egy párját ritkító, családias hangulatú emlékkiállítás megnyitóján idézhették fel városunk ikonikus alakját immár a Pataki János Galériában. A személyes hangvételű gondolatcsokrok sorát dr. Fülöp György polgármester nyitotta az újonnan elnevezett galéria előtt. 

- Amikor tavaly készültünk városunk fennállásának 60. évfordulójára, azzal a javaslattal járultunk a képviselő-testület elé, hogy nevet kellene adni ennek a kiállótóhelyiségnek. Évtizedeken keresztül Városi Kiállítóterem volt, amely egy afféle neutrális név, és szerintem nem is annyira vonzó. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy csak Pataki Jánosról lehet elnevezni, hiszen a helyi képzőművészeti élet alapjait ő teremtette meg, és tevékenységével, művészetével öregbítette a város hírnevét. Utoljára még alpolgármesterként beszéltem Jánossal, amikor a Pro Urbe Életműdíjat kapta meg Tiszaújváros önkormányzatától. Végtelenül szerényen odajött hozzám, és miközben társalogtunk, egyszer csak azt mondta: „Én ezt a díjat meg sem érdemlem." 

De igen, megérdemelte. Olyan szeretettel beszélt Tiszaújvárosról, a helyi emberekről és az emlékeiről, ahogyan igen kevesen tudnak. Nagyon hálás vagyok a képviselőtársaimnak, hogy bármit gondolunk is a világról, abban teljes egyetértés volt közöttünk, hogy ez a kiállítóterem akkor tölti be méltó szerepét a város életében, ha Pataki Jánosról nevezzük el, és a bejárat mellett egy emléktáblát is állítunk neki. Jánosnak nagyon sokat köszönhet Tiszaújváros, bár azt mondta nekem, ő köszönhet mindent a városnak. 

Nagyon hálás vagyok önöknek, hogy itt vannak, hogy együtt ünnepelhetünk. Ha most János odafentről néz bennünket, biztosan úgy véli, ezt talán nem kellene. Viszont én azt gondolom, igen, kell. Méltó módon meg kell ünnepelni az ő tevékenységét - zárta gondolatait a polgármester. A tárlatot Pataki János régi jó barátja, dr. Mészáros János, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja nyitotta meg, aki érdeklődésünkre a hivatalos beszédét követően osztotta meg emlékeit a képzőművészről.

Pataki, az ember 

- Tulajdonképpen mi a karatesport úttörői voltunk Miskolcon, a '70-es évek végén, 1982-re pedig már eléggé népszerűvé váltunk. Karatebemutatókat tartottunk, és az egyik ilyen alkalommal találkoztunk Jánossal. Kívülállóként lenyűgözte, amit látott. Később egy közös ismerősünk esküvőjén jött oda hozzánk, és megkérdezte, mit szólnánk ahhoz, ha beállna közénk az edzésekre. Mondtam neki, hogy nincs semmi akadálya. Aztán egy hosszabb időszakot még Párizsban töltött János, de amint onnan - 1985 körül - hazajött, újra megkeresett, és elkezdett járni az edzőtermembe karatézni. Egy kicsit aggódott, hiszen fiatalon kezdenek el sportolni az emberek, de ő ötven fölött is megpróbálta.

A karatéra ugyancsak művészi szemmel tekintett, ezért azt szintén rajongással gyakorolta. Attól fogva összefonódott az életünk, kölcsönhatásban éltünk egymással, mély barátság kötött össze bennünket. Nagyon szerettem Jánost. A karatéban ugyan a tanítványom volt, de mivel jóval korábban született nálam, úgy tekintettem rá, mintha az apám lett volna. Egy csupaszív ember volt, ha bárhol megjelent, nagy-nagy szeretettel közelített mindenkihez. Biztos vagyok abban, hogy ez volt élete egyik fő mozgatórugója. Mindenkinek adott a nagy szívéből, az odafigyeléséből, mindenkiben megtalálta azt, amiért rajongani tudott. 

Mint művész, egy finom kis álomvilágban élt, az élet minden területén mindenhez és mindenkihez lelkesedéssel, szeretettel közelített, ami sohasem maradt viszonzatlanul, ugyanis rengetegen kifejezetten keresték János társaságát. Nem csupán a művészi oldala, hanem a végletekig elfogadó, szeretetteljes, segítőkész, barátságos személyisége okán is. Ha egy mondatban kell kifejeznem, mit üzenne most nekünk, azt hiszem, így szólna: Türelemmel és szeretettel kell viszonyulni az embertársainkhoz, és ha erre képesek vagyunk, sokkal jobb hely lesz a világ - zárta lapunknak adott nyilatkozatát dr. Mészáros János, aki huszonkét, saját tulajdonában lévő Pataki-műalkotással és a néhai képzőművész egyéb relikviáinak eljuttatásával járult hozzá a kiállítás megrendezéséhez. 

Pataki, a művész 

A tárlat ünnepélyes megnyitójának végén, Pataki János szintén országos hírű képzőművész testvérének, Pataki Ferencnek a lánya, Kudliman Pataki Noémi mesélt lapunknak szeretett nagybátyjáról. - Nagyon jó érzés kiállítva látni a képeit. Fantasztikus ez a tárlat, olyan műveket is megismerhetnek a látogatók, amiket gyerekkoromban láttam utoljára. Én akkortájt jártam legutóbb Tiszaújvárosban, azóta inkább Miskolcon tartottuk a kapcsolatot a nagybátyámmal. 

Zseniális, emberszerető ember volt, egy olyan fantasztikus, egyéniség, aki senkihez nem hasonlítható. Ha ő megjelent valahol, minden tekintet rászegeződött. Széles baráti köre volt, mert mindig számíthattak rá. Szerette azt, hogy körülvették, nagyon élvezte, hogy nők és férfiak egyaránt minden korosztályból rajongtak érte, ugyanakkor mindvégig szerény, egyszerű ember maradt. Emlékszem, a temetésén három-négyszázan lehettünk és őszintén megdöbbentett, hogy az ott megjelentek legalább egyharmada a húszas-harmincas korosztályba tartozott. A nagybátyám belülről nagyon megmozgatta az embereket. Talán azért, mert polgárpukkasztó egyéniség és alkotó volt, aki szerette hangsúlyozni a pozitív értelemben vett különcségét. 

Nem foglalkozva mások véleményével, ő tényleg vállalta önmagát. Azt hiszem, ez nagyon ritka a mai világban, mert sokan csak felszínesen mutatják meg magukat. Egyébként tizenéves korában még pap akart lenni, és hiszem, hogy ott, legbelül - nagyon mélyen - valóban megvolt és meg is maradt a kapcsolata Istennel. Úgy gondolom, ma is nagyon sok mindent mesélnek az életről a képzőművészeti munkái és az írásai. Imádta az életet, és rengeteg szeretet hordozott a szívében. Ha most itt lehetne köztünk, biztosan mondana valami merészet, és szorosan megölelgetne mindannyiunkat, mert a kapcsolatteremtéshez is fantasztikus érzéke volt. Noha már eltávozott, még mindig köztünk él, de az nagyon hiányzik, hogy már nem karolhat át bennünket. Az emlékkiállítás február 27-ig, hétköznaponként 10 és 18 óra között látogatható a Pataki János Galériában. 

Ördögh István