Díj Filep Csabának
TRIATLON. A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága december 5-én, a Magyar Sport Házában tartotta meg a Gerevich György Nevelőedzői Díj átadó ünnepségét, melynek egyik díjazottja Filep Csaba, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub trénere volt. A Gerevich György Nevelőedzői Díjat ebben az évben a Sportállamtitkárság hozta létre a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága közreműködésével, hogy ily módon is elismerje a hivatásukat a legmagasabb szinten gyakorló szakembereket. Filep Csaba évtizedek óta dolgozik a tiszaújvárosi triatlonos utánpótlásért, ahol a 6-14 éves korosztály fejlődését segíti.
Tanítványai között volt Lehmann Csongor is, aki idén, első magyarként olimpiai távon felnőtt Európa-bajnoki címet érdemelt ki, míg a világbajnoki sorozatot az 5., az olimpiát a 11. helyen zárta. Filep Csaba személyesen nem tudott részt venni az ünnepi eseményen, távollétében Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnöke, a szövetség szakmai alelnöke vette át az elismerést. Az eseményen ott volt a díjazott legkisebb gyermeke, Filep Zóra is, aki természetesen triatlonos, az utánpótlás korcsoport jeles képviselője.
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.