DEMBLOVSZKYNÉ KAPITÁNY ZSUZSANNA tanító 1984-ben szerzett diplomát a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanító szakon, testnevelés szakkollégium specializációval. A diplomaszerzés évétől dolgozott első, és nyugdíjba vonulásáig egyetlen munkahelyén, a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti...
A hagyományokat követve városunkban idén is fiatalok lesznek a március 15-ei ünnepségek szónokai. A Derkovits Művelődési Központ beszédíró pályázatának első három helyezettje az Eötvös gimnázium diákja. Török Márton 11.B osztályos tanuló lett az első, az ő szónoklatát március 15-én a Petőfi-szobornál hallhatja majd az ünneplő közönség. Megosztva má...
A két tanítási nyelvű iskolák tanulói számára a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ háromfordulós angol nyelvi versenyt rendezett. A vármegyéből az első, iskolai írásbeli fordulón több mint 800 versenyző indult. A második, vármegyei fordulóba összesen 50 tanuló jutott be, itt szintén írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk. Ezek eredménye alapján...
KOSÁRLABDA. Megszerezte a Phoenix a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa bronzérmét. Március 8-án a Piros csoport ötödik pozíciójában llomásozó Nyíregyháza ellen alulmaradt a gárda az elődöntőben, ám 9-én a Piros csoport harmadik helyén álló Fóttal szemben győzött a bronzmeccsen. Nyíregyháza - Phoenix KK 96-76 (26-15, 22-16, 24-25, 24-20) Ph...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 19. fordulójában a sereghajtó Mátészalkát fogadta a Tiszaújváros. A kék-sárgák nehezen, de végül hozták a győzelmet és továbbra is a 3. helyen állnak. Tiszaújváros - Mátészalka 1-0 (0-0) Tiszaújváros: Czinanó - Farkas M., Papp, Ivánka, Lőrincz, Tóth Zs. (Butor, 65.), Varjas, Tóth S., Tóth B...
Megtartotta éves közgyűlését a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete. A 2024-es pénzügyekről, programokról és az idei tervekről is beszámolt az egyesület vezetése. Dr. Fülöp György polgármester is biztosította az önkormányzati támogatás folytatásáról a jelenlévőket. - Az elődeinktől azt tanultuk, hogy ezt a civil szervezetet támogatni morális ...
Vélhetően márciusban kerül a kormány elé az a KRESZ-tervezet, amit számtalan szakértő bevonásával és szakmai szervezettel együtt állítottak össze. A cél egy korszerűbb, a mai közlekedési szokásokhoz igazodó jogszabály létrehozása. A tervezet érinti a gyalogosokat, a kerékpárosokat, az elektromos rollerrel közlekedőket, az autósokat és a tanulóvezet...
Hétfőtől szerdáig fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség Borsod-Abaúj- Zemplén vármegye egész területén. A háromnapos akció ideje alatt több egységet is bevetettek a földön és a levegőben. Kedden a rendőrök drónokkal és helikopterrel is pásztázták vármegyénket, hogy kiszűrjék a közutakon szabálytalankodókat, és lefüleljék a fatolvajokat. - ...
Március 15-e alkalmából Tiszaújváros képviselő-testülete 29 személynek és 1 közösségnek adományozott önkormányzati ágazati kitüntetést.Tiszaújváros KözneveléséértTörökné Tóth Judit Erzsébet gyógypedagógus, munkaközösség- vezető, Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás ÁltalánosIskola és Alapfokú Művészeti Iskola Éltes Mátyás Tagiskola - Életműd...
Kedvezményhez jutnak a nyugdíjasok néhány hónap múlva. Októbertől a tejtermékek, a zöldségek és a gyümölcsök áfa-tartalmát legfeljebb 10-15 ezer forint erejéig - ebben még nincs döntés - visszatérítik nekik. - Nem tudjuk, hogy mennyit kell vásárolni, és mennyit kapunk majd vissza - mondta Gerényi Mária. - Szerintem egy nyugdíjas nem vásárol olyan s...
RÖPLABDA. Miskolcon, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban rendezték meg a lány röplabda vármegyei döntőt. Négy középiskola mérettette meg magát: a Földes Ferenc Gimnázium, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium, valamint a Berzeviczy Gergely Technikum. A döntőben küzdelm...
LABDARÚGÁS. Idegenbeli sikerrel indította a 2025-ös esztendőt a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Vitelki Zoltán együttese alaposan megküzdött a győzelemért, hiszen az ellenfél kétszer is egyenlített, de a harmadik találatra már nem volt válasza a Sényőnek. Az újvárosiak így továbbra is tartják 3. helyezésüket. Sényő -Tiszaújváros 2-3 (1-2) Sényő,...
KOSÁRLABDA. Hiányos kerettel érkezett a Dunaharaszti Tiszaújvárosba, de komoly meglepetést okozott az első negyedben. A Phoenix játéka aztán fokozatosan erősödött, és bár igen jól küzdöttek a vendégek, végül nagyarányú hazai győzelem lett a vége. Phoenix KK - Dunaharaszti MTK 114-76 (19-23, 32-11, 31-27, 32-15) Tiszaújvárosi Termálfürdő...
Éves közgyűlést tartott a Zabos Géza Horgász Egyesület. A tagok egyhangúlag fogadták el a tavalyi év beszámolóját, valamint az idei terveket. Fontos változás, hogy a darab- vagy méretkorlátozással elvihető nemes hal mennyiségét évi 75 darabra, vagy összesen 150 kg-ra emelte a vezetőség február 1-től. A napi darabszám 2+1-ről 3+2-re változott. Eddig...
Több mint 150 irodai bútort kapott a Brassai középiskola a Jabil tiszaújvárosi gyárától. A cég korábban is támogatta az intézményt, hiszen duális partnerként laborja is van az iskolában. Az eszközöket múlt szerdán adták át. - Ez a Jabil laboratórium tavaly elkezdett, több mint 20 millió forintos beruházásnak a befejező fázisa. A technológiai ...
PDF archivum
-
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13. -
2026.03.05
2026. 10 hét - 2026. március 5. -
2026.02.26
2026. 9 hét - 2026. február 27. -
2026.02.19
2026. 8 hét - 2026. február 20.