Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény veszélyhelyzet idej...
A Kormány döntése szerint augusztus 1-ig maradnak az ársapkák. Tavaly február óta fizetünk a piaci árnál kevesebbet a hat alapvető élelmiszerért, ezek a cukor, liszt, tej, olaj, csirke- és sertéshús, hozzájuk „csatlakozott" ősszel a tojás és a burgonya. Augusztus 1. után az addig árstopos termékek is bekerülnek a kötelezően akciózott áruk kör...
Újabb távhővezetékek cseréjét kellett beütemeznie a TiszaSzolg 2004 Kft.-nek. A Bethlen Gábor úton, a postamellett lyukadt ki egy cső, de a TiszaSzolg udvarán is újból gerincvezetékcserét kellett végrehajtani. A májusbanelindult Bartók Béla úti távhő-rekonstrukció mára a célegyenesbe érkezett, már csak az aszfaltozás és a területrend...
ATLÉTIKA. Az idei Tiszaújvárosi Triatlon fesztivál keretében - július 7-én, pénteken ismét megrendezik a JABIL 1/3 Sunset Maratont. A futás profi és amatőr képviselői már jelentkezhetnek a méltán népszerű városi eseményre. A házigazda Tiszaújvárosi Triatlon Klub ezúttal 14, 7 és 3,5 kilométeres egyéni versenyszámokat kínál a sportág profi és amatőr...
Megszólalt az utolsó csengő is, ám ezúttal nem az óraközi szünetet, hanem a nyarat, a pihenést, a ballagó diákoknál pedig az élet egy következő szakaszának kezdetét jelezte. Körbejártuk a város általános iskoláit a jeles nap alkalmából. Virágba öltöztették a templomot, így fogadták a nyolcadikosokat a ballagáson. A Tiszaújvárosi Szent István Katoli...
Állati nagy balhéba csöppentünk hétfő délután a Szent István szobor mögötti füves területen. Este 8 órától pedig ízletes fogásokat, valóságos ételkölteményeket kínáltak fel ugyanott. A Zootropolis - Állati nagy balhé című animációs filmmel kezdődött és Az ételművész című gasztronómiai témájú vígjátékkal folytatódott az idei első Mozizzunk együtt! V...
Naprakész tudás, vállalat-specifikus gyakorlati ismeretek és karrierépítés. Többek között ezeket is biztosítja a MOL Petrolkémia Zrt. duális képzése, ahol 2017 óta már több száz diák tett sikeres vizsgát. Egy hete nyílt napot szerveztek azoknak a diákoknak, akik szerették volna jobban megismerni a programot, a cég nyújtotta lehetőségeket. Elektroni...
A Városháza energetikai beruházásáról, a városi közvilágítás korszerűsítéséről, és egy gázmotor beszerzéséről is tárgyalt az önkormányzat energia útitervének végrehajtását koordináló Energia Menedzsment Munkacsoport legutóbbi ülésén. A városházi fejlesztéssel és a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatban Czene András városfejlesztési munkatárs i...
TRIATLON. Az idei középtávú triatlon bajnokság férfi győztese Lehmann Bence, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága. Június 10-én Keszthelyen a résztvevőkre 1,9 km úszás, 90 km kerékpározás és 21 km futást várt. A 2021-ben ezen a távon már bajnoki aranyat nyert Lehmann Bence kiváló formáját igazolta, hogy a rajttól a célig végig kontrollálni tudt...
A 2013-2022-es évekhez hasonlóan, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok és a járási hivatalok közreműködésével „Nyári diákmunka 2023." elnevezéssel munkaerő-piaci program indul. A program célcsoportjába azok a diákok tartoznak, akik: - nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és ezt ...
Pályaválasztási expo-t tartottak a SZSZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskolában. A szakmai kiállításon a MOL Petrolkémia Zrt., a Jabil Circuit Kft., a szintén elektronikai eszközökkel foglalkozó Schrack, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. és a BOKIK is részt vett. Előadásokat tartottak, de a diákok belepillanthattak a gyártó- ...
Tiszaszederkényben zárult a képviselő-testület múlt heti közmeghallgatás-sorozata. Ahogy általában, most is aktívak voltak a városrész lakói. A legnagyobb probléma a posta hiánya, de egy postapont működtetésével ez orvosolható lenne. Tiszaszederkény legfájóbb problémája jelenleg a posta hiánya. Elsőként erről beszélt Dr. Fülöp György polgármester i...
Több projektről is tájékozódott az önkormányzat 2030-ig szóló energia útitervének végrehajtását koordináló Energia Menedzsment Munkacsoport a múlt héten. Ezek közül ezúttal a Tiszaújvárosi Sportcentrumot és a TiszaSzolg 2004 Kft-t érintő fejlesztésekről számolunk be. Amint azt lapunk is már megírta, korábban készült egy előzetes terv az úgynevezett...
A város több területén zajlanak munkálatok. A Mátyás király úti járda felújítása már a finisben, a Széchenyi úti parkoló építését a múlt héten kezdték el, az Árpád úti csapadékvíz-elvezető korszerűsítése pedig napokon belül megkezdődik. Egyre több az autó az utakon, egyre nagyobb a forgalom és ezzel együtt egyre égetőbb gond a parkolóhely-hiány.&nb...
PDF archivum
-
2026.09.10
2026. 37 hét - 2026. szeptember 11. -
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14.