Múlt pénteken jubileumi tanévét nyitotta meg a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium. Idén 60 éves a középfokú oktatás településünkön, 1963. szeptember elsején csengettek be először, bár akkor még nem ebbe az épületbe, de középfokon. Az ünnepi tanévnyitóra az iskola egykori igazgatói is hivatalosak voltak, akik nosztalgiával érkeztek é...
A téli és a tavaszi hosszabb, a nyári szünet viszont kurtább lesz. A 2023/2024- es tanév június 21-én ér véget, de nem minden iskolában. A szakképzésben egy héttel korábban, június 14-én befejeződik az oktatás, viszont a szünetek is rövidebbek lesznek. A hosszabb évközi szünet huzamosabb gyerekfelügyeletet is igényel, legfőképp a kisiskolásoknál. A...
Voltak, akik már kedden beültek az iskolapadba. Őket nem feltétlenül a túlbuzgóság vezérelte, inkább szerették volna megismerni leendő iskolájuk falait, tanáraikat és azokat a fiatalokat, akikkel együtt töltik majd a következő éveket. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium Csibetáborában volt sorverseny, legoból logót készítettek és m...
Szép kerek szám, különösen kettes számrendszerben írva. Senki sem gondolta 2008-ban, hogy a diákok ötletéből több mint egy évtizeden át tartó hagyomány lesz. 15 év, 16 (binárisan 10000) tábor, több száz fiatal, akik legalább egyszer részesei voltak a nyári szakmai tábor életének. Köztük van, aki már 12 éve minden nyáron elutazik Bükkszentkeresztre,...
Fantasztikus eredményeket értek el zeneiskolánk növendékei. Három nemzetközi zenei verseny, három dobogós helyezés! Puskár Anna (fuvola) és Lukács Eszter (zongora) kamarazene és duó kategóriában indult. A nemzetközi zsűri döntése alapján, a versenyek eredményei: • Fiatalok Nemzetközi Zenei Versenye USA-Atlanta/New York: I. helyezés, • IV. Wiener Kl...
Ki ne hallott volna a Balaton északi partján fekvő kis településről, Zánkáról. Na, nem híres borai, vagy történelmi jelentősége tette legtöbbünk számára ismertté, hanem a hivatalosan 1975-ben megnyitott úttörőtábora. Azóta már más szelek fújnak a tábortüzek körül, és a „mintamókusok" is eltűntek a fákról, de egyvalami örökre odaköltözött a Cserkúti...
Változatos programokkal és változatlan népszerűséggel tartotta meg hagyományos, kézműves napközijét a Derkovits Művelődési Központ. Július 24-28 között minden nap 8-tól 16 óráig tizennyolc gyermek vette birtokba a Villa Scederkyn Tájház udvarát. Látogatásunk idején többek között a Tiszaszederkényi Csillagász Klub vezetője, Szutor István jóvoltából ...
Kihirdették az idei felvételi ponthatárokat szerda este. Idén 126 449-en, közel 28 ezerrel többen nyújtották be jelentkezésüket valamelyik felsőoktatási intézménybe, mint tavaly, és a vidéki egyetemeken is nőtt a felvételizők aránya. A legtöbben idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkeztek, a második legnépszerűbb a Debreceni Egyetem vol...
Nyugállományba vonulása alkalmából újabb személynek, Hok Csabáné könyvtáros-tanárnak adományozott Tiszaújváros Szolgálatáért Díj kitüntetést a képviselő- testület. Hok Csabáné a Comenius Tanítóképző Főiskolán, Sárospatakon szerzett óvónői diplomát 1983-ban. 1991-ben népművelőként végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, 1997-ben felsőfokú népi ...
Már javában tart a vakáció. A gyerekek június közepe óta élvezik a több, mint két hónapos szabadságot, a szülőknek pedig már jó előre ki is kellett találni hol, mikor és kinél töltik a lurkók a nyári szünetet. Egy jó napközis tábor sokaknak megoldás lehet. Ezekből városunkban idén sincs hiány. A leendő úszóbajnokoknak idén július első három hetében...
A Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány 2007 óta rendszeresen megrendezi környezetismereti vetélkedősorozatát „Tavaszlesen" címmel. Az évről évre meghirdetett megmérettetés keretében arra szeretnénk ösztönözni a térségben élő gyerekeket, hogy ismerkedjenek meg közelebbről a régió természeti gazdagságával, szépségével, a Tisza-menti ...
A döntés sokszor nem egyszerű, a kínálat viszont nagy. Egy jó szakma pedig az egész életünket meghatározhatja. Ennek megválasztásában is segített a héten újra megtartott ingyenes SzakMa tábor, ahol a Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskolában oktatott szakmákat ismerhették meg a 6-7. osztályos tanulók. Szórakozás és...
Véget sem ért az idei nevelési év, de a tiszaújvárosi óvodapedagógusok már a jövő év kihívásaira készülnek. 2023. június 21-23. között egy háromnapos intenzív képzés valósult meg városunkban a Makovecz Campus Alapítvány pilot-program keretében. Az MCA vette át az akkreditált pedagógusképzés rendszerének megvalósítását, melynek vezetését Bajor Péter...
Két héten át érettségiztek az Eötvös gimnázium végzősei. A májusi írásbelik után a júniusi szóbelikkel zárták középiskolás éveiket. Akinek most jól sikerült, annak szeptemberben jön a folytatás, de már az egyetemen. Sokan már most örülhetnek, hiszen, mint az egyik érettségi vizsgabizottság elnöke mondta, sorra kiváló felelteket hallott. - Ren...
A Vándor Sándor Zeneiskola két növendéke, Lukács Eszter (zongora) és Puskár Anna (fuvola), valamint felkészítő tanáraik, Lakatos Veronika és Sára Jenő meghívást kaptak New Yorkba. Ott rendezik meg szeptember 3-án azt a gálakoncertet és díjátadót, amelyen 34 ország fiatal zenészeinek legjobbjai mutatkozhatnak be. A lányok eg...
Megszólalt az utolsó csengő is, ám ezúttal nem az óraközi szünetet, hanem a nyarat, a pihenést, a ballagó diákoknál pedig az élet egy következő szakaszának kezdetét jelezte. Körbejártuk a város általános iskoláit a jeles nap alkalmából. Virágba öltöztették a templomot, így fogadták a nyolcadikosokat a ballagáson. A Tiszaújvárosi Szent István Katoli...
Naprakész tudás, vállalat-specifikus gyakorlati ismeretek és karrierépítés. Többek között ezeket is biztosítja a MOL Petrolkémia Zrt. duális képzése, ahol 2017 óta már több száz diák tett sikeres vizsgát. Egy hete nyílt napot szerveztek azoknak a diákoknak, akik szerették volna jobban megismerni a programot, a cég nyújtotta lehetőségeket. Elektroni...
Idén is év végén a bizonyítványok mellé a legjobban teljesítő diákok ösztöndíjat kapnak. Ismét jutalmaz a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány. Az általános iskola felső tagozatos és a középiskolás osztályok legjobbjai vehetik át a 30 000 forintos ösztöndíjat a tanévzáró ünnepségeken. Gulyás Gréta a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Isk...
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvodában több mint húsz éve működő két tanítási nyelvű tagozat célja a mindennapokban is használható nyelvtudást adni tanulóinknak. Ennek záloga az alsó tagozaton elkezdett játékos nyelvoktatás, az anyanyelvi lektor alkalmazása és a célnyelvi országok kultúráját bemutató iskolai angol nyelvű programj...
Beszélő, táncoló szerkezetek, háziállat vagy éppen dínó formájú robotok. Múlt csütörtökön robotika kiállítás nyílt a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában. A robotika-szakkörös diákok saját alkotásaikat mutatták be, amiket ők építettek és programoztak, némelyiket pedig ők maguk is tervezték. A tanulók többféle készlettel dolgoznak, az ...
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.