A ZHK Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Tiszaújváros területéről két alkalommal gyűjtik be a fenyőfákat. A január első napjaiban kitett fákat már január 9-én elszállították, legközelebb január 30-án gyűjtik be azokat. A szolgáltató azt kéri a lakosságtól, hogy a fenyőket a hulladéktárolómellé úgy helyezzék el, hogy a fenyőfat...
Január 16-ától megszűnik az Ügyfélkapu, amit az Ügyfélkapu+ vált fel. A jövőben ez utóbbival vagy a Digitális Állampolgár (DÁP) alkalmazással lehet majd bejelentkezni az állami weboldalakra, tárhelyekre, alkalmazásokba. A szakemberek szerint az új rendszer mindenkinek megkönnyíti majd az életét, de a tapasztalatok szerint egyelőre még a regisztráci...
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban rendeletben pontosította, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék idén, illetve az ünnepnapokat mikor kell szombaton ledolgozni. 2025-ben 5 hosszú hétvégére készülhetünk, 2024-gyel ellentétben nem lesz hatnapos hosszú hétvége. Négynapos hosszú hétvége 2025-ben eggyel több lesz, mint 2024-ben; háromnapos hosszú hét...
Januártól többet kell fizetnünk a banki vagy az autózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokért, viszont emelkednek a bérek és a SZÉP-kártyát már nem csak nyaralásra, hanem akár lakásfelújításra is használhatjuk majd. A felsőoktatásba jelentkezők sokszor meghökkentő módon juthatnak hozzá a többletpontokhoz és a digitális világ egyre nagyobb teret hódít az ...
2024. december 7-én az Eötvös Gimnázium különleges programmal ülte meg Mikulás ünnepét. A nyelvi munkaközösség - angol-, német- és franciatanárok vezetésével - egy izgalmas, 13 állomásból álló vetélkedőt szervezett, amelyben a diákok számos képességüket kipróbálhatták. Az állomások feladatai különböző területekre koncentráltak: ügyességi prób...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építész Kamara Szeghalmy Bálint Építészeti Alkotói Díjjal ismerte el Elek Attila tiszaújvárosi építész szakmai munkáját, aki a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium bővítése, átalakítása és korszerűsítése terveinek elkészítéséért vehette át a díjat, amiért további nég...
Halló, tessék Jutka vagyok! Számtalanszor hallottam ezt a mondatot, amikor vonalason feltárcsáztam a polgármesteri hivatal titkárságát. Harminc éve vagyok Jutkával napi munkakapcsolatban, aki 41 év után ment nyugdíjba. Bátoriné Jutka a polgármester titkárnője, egészen pontosan a polgármesterek titkárnője, hiszen az elmúlt évtizedek alatt mindegyik ...
Noha már 2025-ben járunk, az Adventi hangolódás rendezvénysorozat utolsó állomása még a tavalyi utolsó lapzártánkat követően is színes programokkal várta az érdeklődőket a Városháztéren. A színpadi műsorok sorát a Budapesti Operettszínház sokoldalú művésze, Kocsis Dénes ünnepi hangulatú koncertje zárta december 22-én. Az elmúlt hetekben városunkba ...
Hosszú évek óta hagyomány, hogy Tiszaújváros önkormányzata és a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. az év végén vendégül látja és díjazza az adott évben kiemelkedő eredményt elért sportolókat, az őket felkészítő edzőket, testnevelőket, sportvezetőket, és a város sportéletének támogatóit. A 2024. december 21-én tartott Sportgálán elsőként az utá...
KOSÁRLABDA. Sorozatban a hatodik győzelmét is begyűjtötte a Phoenix. December 21-én idegen környezetben, az Eger otthonában lépett pályára a csapat, hogy huszonöt pontos sikert aratva búcsúztassa az óévet. Eszterházy SC - Phoenix KK 78-103 (12-21, 11-31, 25-30, 30-21) Phoenix KK: Bata (11), Bán (12/6), Boinitzer (7/3), Kiss (11), Murphy...