Idén 15. alkalommal rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amihez a Hamvas Béla Városi könyvtár is csatlakozott. Minden évben más tematikát hirdetnek meg, idén a csomagolás került a középpontba. Nem véletlenül. Az EUban a teljes műanyagfelhasználás 40%-a és a teljes papírfelhasználás 50%-a csomagolási célokat szolgál, és ezek jelentős r...
Egy fantasztikus országos jubileumi rendezvény résztvevői lehettek a Remény Klub tagjai november 8-án Budapesten. A Rákbetegek Országos Szervezete megalakulásának 33. évfordulóját ünnepelte az országban működő klubok vezetőivel és a klubok alapító tagjaival. Ebből az alkalomból a szervezet elnöke, Dr. Szabó János „Jubileumi emléklap" adományozásáva...
A Szederkényi ősz második rendezvényén több év után ismét Márton- napi táncház várta a népművészet kedvelőit a Tiszaszederkényi Művelődési Házban. A legendárium szerint az ünnepnaphoz számos történet köthető, melyeket Jézsó Gábor, a városrész önkormányzati képviselője idézett fel megnyitóbeszédében az érdeklődőknek, majd a Bürkös Zenekar kíséretébe...
Péntektől vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 153 településén 356 áruházban - így a tiszaújvárosi TESCO-ban is - összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat. Az Élelmiszerbank mindenkit arra kér, hogy vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges ...
A hagyományokat követve ünnepelhetjük Tiszaújvárosban a karácsonyt, az év végét. A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló műsorok mellett szeretetvendégség, adventi vásár és persze korcsolyapálya is várja majd a város apraja-nagyját. A jövő héten várhatóan megérkezik a Városháztérre a város karácsonyfája, jelezve, hogy visszavonhatatlanul köze...
Bár egyelőre enyhe az ősz, hamarosan itt a tél és repkednek majd a mínuszok. A téli időjárással pedig megváltoznak az útviszonyok is. A nagy hidegekkel együtt jönnek a ködös reggelek és a csúszós utak. Éppen ezért érdemes előre gondolkozni és még időben felkészíteni a télre az autónkat is. Nedves úton akár négy autónyival is hosszabb lehet, sőt a d...
Az ország egész területén elérhető az influenza elleni védőoltás. A kockázati csoporthoz tartozók idén is ingyen kérhetik a vakcinát a háziorvosoktól, de az oltás azoknak is ajánlott, akik nem jogosultak a térítésmentes vakcinára. Főként a krónikus betegeknek, a 60 év felettieknek, a várandósoknak, a szociális és egészségügyi intézményekben dolgozó...
Megszülettek a háztartási igényt kielégítő kutakról szóló törvénymódosítások. Korábban arról lehetett olvasni, hogy a magántulajdonban lévő, régebben fúrt kutakat is engedélyeztetni kell december végéig és aki ezt nem teszi meg az bírságra számíthat. Akkor azt javasolták a szakemberek, hogy érdemes a kérvényezéssel várni, mert az eljárásban változá...
Születésnapi dal helyett fénymantra, a torta tetején pedig marcipánvirág helyett egy női alak lótuszülésben. Rendhagyó szülinapi bulin jártunk szombat délután. Árvainé Dajka Erzsébet etka-jógaoktató ugyanis 70 éves lett, a „jógacsaládja" pedig egy hatalmas meglepetés bulit szervezett, ahova az ország minden részéről érkeztek vendégek. Emlékkönyv-ké...
Telt házas nézőtér fogadta a Tiszaújvárosi Gimnasztrádát vasárnap a Derkovits Művelődési Központban. A csoport hagyományos év végi gálaműsorának koreográfiáit ezúttal Oscar-, Grammy- és Emmy-díjas filmalkotások, zeneszerzők ihlették, a Stars című produkció örökzöld mozislágerek kíséretében ébresztette fel a nézőkben mindazon érzéseket, amelyek a ho...
Telefonüzenet, majd (mivel a szó elszáll, az írás viszont megmarad) e-mail is érkezett Tiszaújvárosból: „Kedves Imre! A Tiszaújvárosi Krónika idén 40 éves... ünnepi különszámmal készülünk... tisztelettel felkérünk... a krónikás emlékeidről... írj nekünk egy cikket... Várjuk! Üdvözlettel: Berta Judit főszerkesztő." Elmosolyodtam. No, nem a felkérése...
Már nem kell sokat várni, heteken belül újra kinyit a Tiszaújvárosi Sportcentrum uszodája. A kivitelezők három hónapja vonultak fel a területre, a múlt héten pedig be is fejezték a felújítást. Ha semmilyen műszaki probléma nem merül fel, úgy november 20-án, hétfőn nyit ki az uszoda. Nagy munkában vannak az uszodában, ipari porszívókkal tüntetik el ...
Október 23. és 30. között először tartottak Magyarországon alternatív népszavazást. A referendum lezárása után az Egységes Diákfront és az aHang aktivistái sajtótájékoztatón számoltak be a legfőbb tapasztalatokról, és arról, hogy milyen akciókkal készülnek a jövőben. Október 30-án lezárult Magyarország első alternatív népszavazása, ahol 16 éves kor...
Tiszaújváros levegőminőségének folyamatos figyelemmel kísérése érdekében a MOL Petrolkémia Zrt. és Tiszaújváros önkormányzata egy mobil mérőállomást telepített Tiszaújvárosba. A mérőállomás üzemeltetője a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Környezetvédelmi Mérőközpontja. A mérések során a kén-dioxid (SO2), nitro...
A nyári forróság már szinte elviselhetetlen volt, az idei ősz pedig mintha nem is lett volna. A klasszikus értelemben biztosan nem. A reggeli átmeneti kabát délutánra már biztosan túl melegnek bizonyult, és az esernyőkre is csak elvétve volt eddig szükség. Az 1901-től kezdődött hivatalos, hiteles mérések kezdete óta a legmelegebb szeptemberi hónapo...
Lassan két éve tart az orosz-ukrán háború. Ez idő alatt hivatalos adatok szerint közel 8,2 millió ember menekült külföldre Ukrajnából. Többségük nyugati országokba utazott, hazánkba mintegy 36 ezren érkeztek. Közöttük rengeteg a gyerek, a tanköteles korú diák, akiknek a magyar közoktatási törvény szerint bizony iskolába kell járniuk. Tanulniuk kell...
A Derkovits Művelődési Központ évek óta szervez pályaválasztási délelőttöt Hova tovább? címmel, amivel segítséget nyújtanak a végzősöknek abban, hogy merre induljanak a középiskola után, itt helyben milyen lehetőségek közül választhatnak. A legutóbbi programon két tiszaújvárosi nagyvállalat mutatkozott be, a MOL Petrolkémia Zrt. és a Jabil Circuit ...
A diákoknak nem csak a tanáraik előtt, hanem olykor-olykor az iskolatársaik előtt is teljesíteniük kell. Múlt hét pénteken több mint száz tanuló mérte össze ügyességét és tudását az Eötvös József Gimnázium és Kollégium idei Csibeavatóján. Osztálytánc, logikai és ügyességi feladatok. Minden tudásukat be kellett vetniük az újaknak, hogy igazi Eötvösö...
Bár még van néhány nap mindenszentekig és halottak napjáig, de már a múlt hétvégén sokan ellátogattak a temetőkbe szeretteikhez. Aki tehette kihasználta a tavaszias hétvégét és útnak indult, sírcsokrokkal, koszorúkkal. Nincs hiány a kínálatból a helyi piacon, több standnál is árulnak mécseseket, virágokat. Az árak nem drágultak, szinte mindent tava...
Idén késett az ősz, így késtek az őszi kerti munkálatok is. A meleg, nyárias szeptemberi időjárást nem csak a növények szerették, a kerttulajdonosok is. Bár az ősz minden évben bőven ad munkát nem csak a kertekben, a városi zöldben is. A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai folyamatosan gyűjtik a hulló faleveleket, de a virágosítást ...