A ZHK Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Tiszaújváros területéről két alkalommal gyűjtik be a fenyőfákat. A január első napjaiban kitett fákat már január 9-én elszállították, legközelebb január 30-án gyűjtik be azokat. A szolgáltató azt kéri a lakosságtól, hogy a fenyőket a hulladéktárolómellé úgy helyezzék el, hogy a fenyőfat...
Január 16-ától megszűnik az Ügyfélkapu, amit az Ügyfélkapu+ vált fel. A jövőben ez utóbbival vagy a Digitális Állampolgár (DÁP) alkalmazással lehet majd bejelentkezni az állami weboldalakra, tárhelyekre, alkalmazásokba. A szakemberek szerint az új rendszer mindenkinek megkönnyíti majd az életét, de a tapasztalatok szerint egyelőre még a regisztráci...
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban rendeletben pontosította, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék idén, illetve az ünnepnapokat mikor kell szombaton ledolgozni. 2025-ben 5 hosszú hétvégére készülhetünk, 2024-gyel ellentétben nem lesz hatnapos hosszú hétvége. Négynapos hosszú hétvége 2025-ben eggyel több lesz, mint 2024-ben; háromnapos hosszú hét...
Januártól többet kell fizetnünk a banki vagy az autózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokért, viszont emelkednek a bérek és a SZÉP-kártyát már nem csak nyaralásra, hanem akár lakásfelújításra is használhatjuk majd. A felsőoktatásba jelentkezők sokszor meghökkentő módon juthatnak hozzá a többletpontokhoz és a digitális világ egyre nagyobb teret hódít az ...
Halló, tessék Jutka vagyok! Számtalanszor hallottam ezt a mondatot, amikor vonalason feltárcsáztam a polgármesteri hivatal titkárságát. Harminc éve vagyok Jutkával napi munkakapcsolatban, aki 41 év után ment nyugdíjba. Bátoriné Jutka a polgármester titkárnője, egészen pontosan a polgármesterek titkárnője, hiszen az elmúlt évtizedek alatt mindegyik ...
Hosszú évek óta hagyomány, hogy Tiszaújváros önkormányzata és a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. az év végén vendégül látja és díjazza az adott évben kiemelkedő eredményt elért sportolókat, az őket felkészítő edzőket, testnevelőket, sportvezetőket, és a város sportéletének támogatóit. A 2024. december 21-én tartott Sportgálán elsőként az utá...
14 Európa-bajnokság, 12 világbajnokság és négy téli olimpia, mindez 25 év alatt. Sebestyén Júlia kilencszeres magyar bajnok műkorcsolyázó Tiszaújvárosban húzott először korcsolyát a lábára, és ekkor kezdődött minden. Akkor alig négyéves volt, most, majdnem 40 évvel később saját tanítványaival tartott bemutatót a Városháztér műjégpályáján. Advent ut...
Az év végén nyugdíjba vonul Gál Csaba, a Sport-Park Kft. ügyvezetője. A képviselő-testület - a Tisza Médiánál bevált modellt alkalmazva - a TiszaSzolg 2004 Kft.-t bízta meg az ügyvezetéssel. A cég Kósa- Tóth Zoltánt jelölte ki a vezető tisztségviselői feladatok ellátására. Gál Csaba, a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. ügyvezetője levélben ar...
A képviselő-testület júniusban döntött arról, hogy a TiszaSzolg 2004 Kft. 2024. december 31-ig a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben munkanapokon és hétvégén 50%-os belépésre jogosító kedvezményt biztosíthat állandó lakcím igazolására alkalmas lakcímkártyával rendelkező sajóörösi, sajószögedi, tiszapalkonyai, továbbá munkanapokon 50%-os ke...
Törvénymódosítás következtében emelkedett a választott önkormányzati tisztségviselők, képviselők havi javadalmazása. Az önkormányzati szféra dolgozóinak bére átlagosan 8 százalékkal emelkedik, ami - figyelembe véve a 4 százalék alattira prognosztizált inflációt - tényleges reálbér- növekedést jelent 2025-ben. Módosult az önkormányzati törvény, enne...
A képviselő-testület idei utolsó ülésének végén Kenyeres Tamás a Fidesz-KDNP - Városért Egyesület frakciója, Pap Zsolt a Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület frakciója nevében mondta el ünnepi gondolatait. Dr. Fülöp György polgármester ünnepi köszöntőjében visszatekintett a mögöttünk lévő esztendő nehézségeire, és örömteli fejleményeire, de szólt ...
Jól vizsgázott a város új sebességmérő kamerája. A Szent István úton két hét alatt több mint száz szabálytalankodót figyeltek meg. A sebességmérő mellé egy zajszintmérőt is felszereltek, de a speciális térfigyelő a rendszámokat is felismeri. A közterület-felügyelők és a rendőrök a nap 24 órájában látják a szabálytalankodókat a kamerarendszeren kere...
Az emelvényen angyali hangok, ünnepi, hálát adó kórusok. A padsorok között mosolygós, boldog arcok, vagy épp a meghatódottságtól könnyes szemű szülők, nagyszülők, barátok, városlakók. Ismét zsúfolásig megtelt a római katolikus templom az Adventi hangversenyen. Az idáig vezető út azonban hosszú volt. Kemény munka van a diákok, a tanárok és a szervez...
Újra ünnepi díszbe öltözött a Tisza- parti városrész is. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ és a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár idén is megrendezte a Tisza-parti csillagszórást, ami 2009 óta hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez. Így volt ez idén is, a városrész lakói közösen hangolódtak a közelgő ünnepre. - Már nagyon várjuk...
Több mint 60 gyermek álmát váltotta valóra idén a Jabil Magyarország tiszaújvárosi gyára. A cég 10 évvel ezelőtt indította útjára az Álmok karácsonya programját, amivel a környékbeli rászoruló gyermekeken és családokon segítenek. Bizony akad olyan kisgyerek is, akinek nem jut ajándék a fa alá, hiszen a családi költségvetésből arra már nem futja. A ...
PDF archivum
-
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18. -
2026.09.10
2026. 37 hét - 2026. szeptember 11. -
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18.