A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek. Ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette be múlt pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 9,9 százalékkal teljesült a kor...
Idén is nyújt segítséget az önkormányzat év végén. Ismét kétféle év végi támogatást lehetett igényelni, amit többen kérvényeztek most, mint tavaly ilyenkor. Egy évvel ezelőtt 860 kérelem érkezett a Polgármesteri Hivatalba, idén ez a szám 888-ra emelkedett. A kapható összegek nem változtak, a jövedelemhatárok viszont igen. - Mivel az elmúlt időszakb...
A magyarok 46 százaléka 10 ezer forintnál is kevesebbet szán idén szerettei ajándékára, aki teheti, a beszerzést a novemberi akciókat kihasználva ejti meg, ugyanakkor sokan kivárják a decemberi fizetés megérkezését - derült ki a MediaMarkt friss kutatásából. Ünnepi kiadásokra átlagosan 118 ezer forintot terveznek költeni idén a magyarok, ami közel ...
A Társasházak, Lakásszövetkezetek és Egyedi Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének legutóbbi tanácskozásán is terítéken volt a város lakosságát egyre inkább irritáló hajléktalanok kérdése. Közterületeken iszogató, szemetelő, kéregető hajléktalanok, a környező településekről rendszeresen bejáró, ilyenolyan indokkal lejmoló felnőttek és gyereke...
Az új Családi Otthonteremtési Kedvezmény pozitívan érintheti az ingatlanpiacot, de a maximum 25 éves futamidővel rendelkező új támogatott hiteleket sokaknak így is nehéz lesz majd kigazdálkodni a nem túl jó gazdasági helyzet miatt. Az 5 ezer fő feletti településeken is lakásvásárlásra, lakásépítésre és bővítésre vehető majd igénybe a CSOK Plu...
Idén 15. alkalommal rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amihez a Hamvas Béla Városi könyvtár is csatlakozott. Minden évben más tematikát hirdetnek meg, idén a csomagolás került a középpontba. Nem véletlenül. Az EUban a teljes műanyagfelhasználás 40%-a és a teljes papírfelhasználás 50%-a csomagolási célokat szolgál, és ezek jelentős r...
Péntektől vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 153 településén 356 áruházban - így a tiszaújvárosi TESCO-ban is - összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat. Az Élelmiszerbank mindenkit arra kér, hogy vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges ...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 15. fordulójában a Sényő együttesét látta vendégül a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Az elmúlt három fordulóban 9 pontot szereztek a kék-sárgák és hazai pályán a jó sorozat folytatására készültek a bajnokságban eddig haloványabban szereplő szabolcsiak ellen. A történések azonban másképp alakultak. Az előz...
KOSÁRLABDA. A tabella utolsó pozíciójában állomásozó Százhalombatta csapatát fogadta hazai pályán a Phoenix. A papírforma szerint sima győzelmet kellett volna aratnia, de meggyűlt a baja a nagy motivációval küzdő ellenféllel szemben. Phoenix KK - Százhalombatta 68-50 (18-18, 13-14, 17-15, 20-3) Kocsis Zalán érte el a találkozó legjobb teljesítményé...
A hagyományokat követve ünnepelhetjük Tiszaújvárosban a karácsonyt, az év végét. A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló műsorok mellett szeretetvendégség, adventi vásár és persze korcsolyapálya is várja majd a város apraja-nagyját. A jövő héten várhatóan megérkezik a Városháztérre a város karácsonyfája, jelezve, hogy visszavonhatatlanul köze...
Lapunk alapításának 40. évfordulója alkalmából különleges programot ajánlunk olvasóinknak. November 13-án, hétfőn nyílt napot tartunk a Tiszaújvárosi Krónika szerkesztőségében. Két idősávban várjuk az érdeklődőket, amikor is betekinthetnek a készülő lap szerkesztői, tördelői munkálataiba, és körbevezetjük Önöket az épületben. Ha kíváncsiak ránk és ...
Bár egyelőre enyhe az ősz, hamarosan itt a tél és repkednek majd a mínuszok. A téli időjárással pedig megváltoznak az útviszonyok is. A nagy hidegekkel együtt jönnek a ködös reggelek és a csúszós utak. Éppen ezért érdemes előre gondolkozni és még időben felkészíteni a télre az autónkat is. Nedves úton akár négy autónyival is hosszabb lehet, sőt a d...
Az ország egész területén elérhető az influenza elleni védőoltás. A kockázati csoporthoz tartozók idén is ingyen kérhetik a vakcinát a háziorvosoktól, de az oltás azoknak is ajánlott, akik nem jogosultak a térítésmentes vakcinára. Főként a krónikus betegeknek, a 60 év felettieknek, a várandósoknak, a szociális és egészségügyi intézményekben dolgozó...
Megszülettek a háztartási igényt kielégítő kutakról szóló törvénymódosítások. Korábban arról lehetett olvasni, hogy a magántulajdonban lévő, régebben fúrt kutakat is engedélyeztetni kell december végéig és aki ezt nem teszi meg az bírságra számíthat. Akkor azt javasolták a szakemberek, hogy érdemes a kérvényezéssel várni, mert az eljárásban változá...
Zeneiskolánk növendéke, Kiss Eszter a Kaliforniában meghirdetett online zongoraversenyen kiemelt 1. helyezést ért el. Műsorán Rachmaninov g-moll Prelüdjét adta elő. Felkészítő tanára Rogl Béláné. Ezen a rangos nemzetközi zenei versenyen 24 zsűritag értékelte a produkciókat. A bírálóbizottságban a világ minden tájáról pontoztak a szakemberek - többe...
PDF archivum
-
2026.01.29
2026. 5 hét - 2026. január 30. -
2026.01.22
2026. 4 hét - 2026. január 22. -
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19.