Már csak az utómunkálatok vannak hátra és napokon belül használatba vehetik a lakók a Keleti lakóövezetben készülő gyűjtőutat és a Szent István út 13.-15. számú épület mögötti parkolót. - A Lévay és a Vörösmarty utat összekötő területen (fenti képünk) 113 méter hosszú és hét méter széles út és a mellette lévő járda is készen van, aszfaltburkolatot ...
Idén is folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Ifjúsági klubok, üdülők, sőt két nagyvállalatunknak saját strandja is volt a városban 40 évvel ezelőtt. A Leninvárosi Krónika...
Hamarosan vége a vakációnak, lazítás és strandolás helyett jön a tanulás, a korán kelés és a dolgos hétköznapok. Elkezdődik a tanév, a diákok pedig visszaülnek az iskolapadokba. Na de addig még van két hét, hogy beszerezzük az iskolakezdéshez szükséges felszerelést. A legtöbb nagyobb bolt polcain már július végén megjelentek a tanszerek, ám városun...
Mióta Tiszaújvárosban is tehetnek forgalmi vizsgát a tanuló autóvezetők, azóta a többség Miskolc helyett a helyi terepet választja. Bár sokan úgy gondolták, itt könnyebb dolguk lesz, a statisztikák korántsem ezt mutatják. Borsodban tovább nőtt a vizsgahelyszínek száma. Miskolc, Kazincbarcika és Sátoraljaújhely mellett egy hónapja már Tiszaújvárosba...
2024 júliusában a fogyasztói árak átlagosan 4,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,8%-kal drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egy év alatt, 2023. júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,7%-kal nőtt. Ezen belül a cukoré 46,3, a liszt...
Kérdés: Strandolás után észrevettem a hátamon, hogy nem egyenletesen barnult le a bőröm, fehér foltok jelentek meg rajta, szabályos kör alakban! Lehetséges, hogy a fehér foltok valamilyen bőrfertőzés vagy bőrprobléma jelei? Mit lehet ezzel kezdeni? Van valamilyen kezelési mód rá? Elmúlnak a fehér foltok? Kedves Kérdező! Az Ön által leírt tüne...
Megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben az okostelefonok és egyéb okoseszközök iskolai használatának korlátozásáról. A szabályozás tisztázza, hogy miként kell eljárniuk a tanároknak. Vannak olyan tárgyak is, amelyeket szeptembertől tilos lesz bevinni az iskolába. A Magyar Közlöny múlt csütörtöki számában megjelent szabályozásból kiderült, h...
Május közepén adták át a MOL csoport eddigi legnagyobb organikus beruházását, a tiszaújvárosi poliol komplexumot. Akkoriban az eseményről tudósítottunk a Krónikában és a Tisza TV-ben is. Három hónap elteltével kíváncsiak voltunk a folytatásra, ezért az MPK Zrt. vezérigazgatóját Császár Pétert hívtuk vendégül televíziónk stúdiójába. Az interjú szerk...
Augusztus 12-én újra együtt mozizhattunk a Szent István szobor körüli füves területen. A nyár utolsó szabadtéri vetítésére pokrócokkal, székekkel, csipsszel, popcornnal érkezetek a rutinos mozizók. A késő délutáni családi kalandfilm után este egy romantikus filmdrámát, a Két lépés távolságot vetítették a szabad ég alatt.
Molnár Ferenc Caramel koncertje zárta városunk hagyományos gasztronómiai és kulturális rendezvényét, a Hal a placcon!-t. Jelentős mérföldkövet ünnepel idén a Máté Péter- és Fonogram-díjjal kitüntetett zeneszerző, előadóművész, ugyanis éppen húsz évvel ezelőtt indult el megvalósítani az álmát, amikor jelentkezett a Megasztár tehetségkutató műsorba. ...