Szent Márton és a ludak

A középkor egyik legnépszerűbb szentjét ünnepeljük november 11- én, de Márton napja nem csak erről szól - sokkal inkább egyik leggazdagabb hagyományokkal rendelkező napja a folklórnak. A 317 körül a pannóniai Savariában (Szombathely) született Szent Márton a koldusok és a katonák védőszentje volt, aki egyszer még saját köpönyegét is odaadta egy nin...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  636 Találat

Mindig van remény

Az Orlai Produkció előadásával folytatódott a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat. A Paczolay Béla rendezésében színpadra vitt Még egy kört mindenkinek című produkció Király Attila, Schruff Milán, Epres Attila és Debreczeny Csaba játéka által az életközépi válság mibenlétével szembesítette a nézőket. Az előadás előtt Király Attilával beszélget...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  796 Találat

Táncosokból zenészek lettek

A Tiszaszederkényi Művelődési Ház Márton-napi mulatságán a Pipás Zenekar muzsikált. Míg ők a színpadon húzták a talpalávalót, a táncparketten a néptáncosok pörögtek és forogtak. A zenekar nem csak egy együttes, egy család is. A táncház előtt a zenekar vezetőjével, prímásával, Biró Attilával beszélgettünk táncról, zenéről, családról és hagyományokró...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  862 Találat

Városi Mikulástúra

A TSC Természetjáró Szakosztály Mikulásával idén is egy városi séta keretében találkozhatunk december 8-án. A túrán részt vehetnek túratársak, családok, csoportok. Két táv közül lehet választani. A Hópihe túra (2,2 km) a kisebbeknek, a Rénszarvas túra (4 km) a nagyobb gyerekeknek szól. Szintidő nincs. A csapatok a Sportcentrum elől indulnak, a Téla...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  754 Találat

Folytatódik, nem szabad abbahagyni

Négy hét eltelte után, november 12-én véget ért a Színház Határok Nélkül. Idén két határon túli és két anyaországi magyar színház képviseltette magát a nagyszabású programsorozatban, amely - mint a Derkovits Művelődési Központ igazgatójától megtudtuk - a közönség és a városunkba látogató teátrumok visszajelzései alapján ezúttal is sikeresnek bizony...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  841 Találat

Lehmann Tibor alelnök maradt

TRIATLON. A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) november 8-án Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését, melyen Lehmann Tibort, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzőjét újabb 4 évre megválasztották a szervezet szakmai alelnökének. A négytagú elnökségben két tiszaújvárosi kötődésű sportszakember, az egykori sokszoros válogatott versenyző, nap...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  1003 Találat

Győzelmükkel őszi harmadikok

LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 15. fordulójában hátrányból fordítva nyert Egerben a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Ez a siker azt jelenti, hogy a csapat az őszi szezont a harmadik helyen zárta.  Eger - Tiszaújváros 1-2 (1-1) Eger, 200 néző. V.: Juhász  Eger SE: Bukrán - Valkay, Zvara, Sós (Balázs P., 63.), Tóth L., Debreczen...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  715 Találat

Menetelő férfiak

KÉZILABDA. Folytatta jó sorozatát a TSC vármegyei bajnokságban szereplő férficsapata. Ezúttal hazai pályán győzött a Bőcs ellen, úgy, hogy az első félidőben még a vendégek vezettek. A legjobbjukat, Bagdi Ágnest sérülés miatt hosszú ideig nélkülözni kényszerülő nők idegenben szenvedtek papírforma-vereséget a miskolci egyetemistáktól. Nők: MEAFC - Ti...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  798 Találat

Jó játék, fölényes diadal

KOSÁRLABDA. A Phoenix a rendkívül rövid cserepaddal érkező SMAFC gárdáját fogadta, és komoly fölénnyel védte meg hazai pályán veretlenségét.  Phoenix KK - SMAFC 105-70 (28-22, 28-13, 22-20, 27-15)  Phoenix KK: Kozák Bertalan (7), Bata Olivér (19/9), Bán Tibor (13/9), Kiss Kolos (4), Gabriel Albert Murphy (28). Csere: Czimer László Adrián ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  980 Találat

Adventi ünnepségsorozat

Összeállt a hagyományos év végi városi rendezvények végleges programja. A nagyobb rendezvények időpontjairól már korábban is hírt adtunk. Az Adventi hangolódás programsorozat nyitánya december 1-jén, vasárnap lesz szeretetvendégséggel, és december 22-én, vasárnap ugyancsak szeretetvendégséggel zárul. A hangolódás kezdete előtt nyit a Városháztérre ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  998 Találat