Nagyszabású gálával ünnepeltek a tiszaújvárosi néptáncosok a hétvégén. A 30 éves Kisbocskor, a 10 éve újjáalakult Pántlika és az 5 éve útjára indult Tiszagyöngy Néptáncegyüttesek jubileumi műsorán az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztály megmutatta tudását a színpadon. - Jelenleg öt csoporttal működik a néptáncoktatás a Derkovits Művelődési K...
Nyugállományba vonulása alkalmából újabb három fő vette át a „Tiszaújváros Szolgálatáért Díj" önkormányzati kitüntetést. BÁRTFAI MÁRIA szociális munkatárs 1982-ben végzett Mezőkövesden, az I. László Közgazdasági Szakközépiskola igazgatás-ügyviteli szakán. A középiskola befejezése után rövid időn belül elkezdte Budapesten az Államig...
Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete, „Arany Kor" csoportja május 29-én „Májusi kaland" jelszóval autóbuszos kirándulást szervezett Vácra és a közelben lévő Vácrátótra. Reggel 6 órakor indultunk az esős napnak ígérkező útra, de mire Vácra értünk, kellemes idő fogadott bennünket. Elsőként a püspökséget tekintettük meg, ahol gyönyörködhettünk a...
Hat hónapon át tartó felkészülés után nagy érdeklődés mellett mutatta be első előadását az Ablaka- BáBra műhelycsoport a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Az intézmény égisze alatt létrehozott alkotóközösség tagjai - Berecz Zselyke, Burkhardt Anabella, Csuka Bence, Gaál Tímea, Lovász Anna Réka, Pöstényi- Barna Gedeon, Pöstényi-Barna Izabella, v...
Május 26-28. között rendezték meg az olaszországi Jesolóban a rangos Hippo nemzetközi angolverseny európai döntőjét, ahol városunkat két kivételes tehetség, Makó Panna és Kiss Dorina képviselte a Tiszaújvárosi Eötvös Gimnáziumból. A verseny rendkívüli színvonalát mutatja, hogy 30 ország több száz, országos döntőről kijutott diákja mérte össze angol...
Igazi ünnepi hangulat lengte be a Kazinczy iskola udvarát június 6-án, amikor a 2.b osztályos tanulók Adrienne néni és Rebeka néni irányításával pünkösdi műsorral kedveskedtek a pedagógusoknak, szülőknek és az érdeklődőknek. A gyerekek lelkesen készültek hetek óta az előadásra, amelyben a zene, a tánc és az ének egyaránt fontos szerepet kapott. A m...
DIÁKSPORT. Vármegyei bajnok lett a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium d5-ös fiú röplabdacsapata. Az iskola lánycsapata bronzérmet szerzett. A fiúdöntőt június 4-én játszották a tiszaújvárosi gimnázium tornatermében. A bajnoki címért a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Technikum és Sz...
A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából izgalmas közönségtalálkozót tartott a Hamvas Béla Városi Könyvtár. A „Hunyadi nyomában - irodalom és valóság" című rendezvényen a Hunyadi- regénysorozat szerzője, Bán Mór, Trux Béla író, forgatókönyvíró, valamint a Képes Krónikák Kiadó képviseletében Mészáros János szerkesztő és Németh Levente grafikus beszélg...
TITOK Országos angol verseny Az idei tanév 2. félévében a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola felső tagozatos tanulói részt vettek a TITOK London Bridge angol nyelvi levelező versenyén. A 20 versenyzőből a második fordulóba 8 tanuló került be, akik közül ketten továbbjutottak az országos döntőbe, amit május 24-én rendezték m...
TRIATLON. A lengyelországi Rzeszòw városában június 7-én olimpiai távon megrendezett elit Európa-kupán a Tiszaújvárosi Triatlon Klubot képviselő Kovács Gyula (képünkön) bizonyult a legjobbnak az öt magyar induló közül. A 69 főt számláló rangos felnőttmezőnyben a még csak 21 éves, Gyusza becenévre hallgató fiatal tehetség idei első nemzetközi versen...