KAJAK-KENU. A nyári versenyidőszak után folytatódott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által életre hívott Pályakezdő Edzői Program (PEP). A kölyök válogatott nyári vízitábora után Tiszaújvárosban gyűltek össze a fiatal edzők. A csapat egy része már a kölyök válogatott vízitúra táboroztatásával felvette a...
KOSÁRLABDA. Alaposan visszavágott a Phoenix a Jászberénynek a hazai pályán (képünkön) elszenvedett egypontos vereségért. Az újabb - idegenben játszott - előkészületi mérkőzésen a harmadik negyed után még a hazaiak vezettek, de az utolsó etapban szárnyalt a Phoenix, és végül 9 pontos győzelmet aratott. Jászberény - Phoenix KK 66-75(16-15...
KAJAK-KENU. A negyedik helyet szerezte meg a jövő évi párizsi ötkarikás játékok tesztversenyének számító előolimpián a Bragato Giada - Nagy Bianka páros a C-2 500 méteres versenyszámban. A tiszaújvárosi - szegedi duó mind az előfutamot, mind a középdöntőt sikerrel vette, és a döntőben épphogy csak lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végeztek az...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 6. fordulójában a DVSC II együttesét fogadta a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A sárga-kékek ugyan vezetést szereztek, de két véleményes játékvezetői ítélet mindent megváltoztatott. Az újvárosiak derekasan küzdöttek, de végül 3-1-es vereséget szenvedtek. Tiszaújváros - DVSC II 1-3 (1-1) Tiszaújváros, 100 ...
TRIATLON. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub négy sportolója is rajthoz állt a szlovéniai Bled városában megrendezett junior Európa-kupán. A 400 méter úszásból, 13,4 km kerékpározásból és 3,3 km futásból álló erőpróbán Kovács Gyula ezúttal is a top10-ben végzett, a hatodik helyen fejezte be versenyt. Eredmények Fiúk (72 induló): 1. Lorenzo Pellicardi (o...
SZABADIDŐSPORT. A 10. Disznókő Tokaj Futókör elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt szeptember 23-án, vasárnap rendezik meg. A verseny különlegessége az erdei utakon vezető 150, illetve 300 méter szintemelkedésű, igazi hegyaljai körpályákon (4,9 km és 10 km), szőlők között vezető útvonal, amelyet „szüreti hangulatban" teljesíthetnek a résztvevők. ...
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal és a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. szeptember 4-én (hétfőn) 11.00 órakor Tiszaújváros, Tiszapalkonya, Oszlár településeken szirénapróba lesz. A szirénák megszólaltatásával a veszélyes üzemek környezetében telepített Monitoring Lakossági Riasztó (MoLaRi) rend...
A Zabos Géza Horgász Egyesület hagyományos, 60 éven felülieknek szervezett versenyére 38-an neveztek, többségüknek azonban nem kedvezett a szerencse - a halak kifogtak rajtuk. Jellemző, hogy a győzelemhez elég volt alig több mint 3 kilónyi zsákmány, és a legnagyobb hal is kisebb volt 2 kilónál. Verőfényes napsütés és már a délelőtti órákban is káni...
Némely területen ugyan döcögve, de halad az Önkormányzati Energia-útitervben szereplő projektek megvalósítása - állapítható meg a program végrehajtását koordináló Energia Menedzsment Munkacsoport legutóbbi ülésén elhangzottak alapján. Tájékoztatni és tájékozódni ült össze a nyári szünetet követően az Energia Menedzsment Munkacsoport. Az előző tanác...
Komoly felzúdulás követte Lantos Csaba energiaügyi miniszter hétvégi videóját a jövőre érvényes új napelemes elszámolási módokról. A sokak, köztük a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség által megfogalmazott véleménnyel szemben azonban napelemeket telepíteni továbbra is megéri. A megtérüléshez viszont szemléletváltásra van szükség. Lantos Csaba meg...