Társadalmi fejlesztési célok 1.

Folytatjuk sorozatunkat, melyben az önkormányzat 2029-ig szóló gazdasági programját ismertetjük. Ezúttal a társadalmi fejlesztési célkitűzések első részét közöljük. Partnerség és nyilvánosság  Tiszaújvárosban alapelvként fogalmazódott meg, hogy a helyi önkormányzat nem hatalmat gyakorol, hanem közérdeket szolgál. Ennek megfelelően tudatos a la...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  609 Találat

Harmincéves városunk mazsorett közössége

A Derkovits Fúvószenekar kíséretében, négy generáció színpadi együttműködésével, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség zsűrije által a felnőtt csoport részére kiállított, kiemelt arany minősítésű értékeléssel, egykori alapító tagok jelenlétében, igazán sokoldalú előadással ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját és a tánc világnapját ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  948 Találat

Évtizedeken át Tiszaújvárost szolgálták

Nyugállományba vonulása alkalmából újabb két fő vette át a képviselő-testület által adományozott Tiszaújváros Szolgálatáért Díj kitüntetést.  BÁTORI IMRÉNÉ  1983. augusztus 1-jén kezdett el dolgozni a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalban. Először a Leíró Irodában tevékenykedett, majd a tisztségviselők mellett titkársági felada...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  607 Találat

Jutalmak a tűzoltóknak

Hét tűzoltót jutalmazott meg tiszaújvárosi önkormányzata. A város évek óta elismeri a katasztrófavédelmi munkatársak hivatástudatát, bátorságát és kimagasló szakmai munkáját. A tűzoltók elkötelezettségét ünnepélyes keretek között dr. Fülöp György polgármester köszönte meg. - Önök olyan hivatást választottak, amiben tulajdonképpen az egészségüket, é...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  625 Találat

Határtalan hunyadis élmények

A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. évfolyama és néhány nyolcadikos tanuló a Határtalanul! pályázat keretein belül 2025. március 28. és április 1. között Szlovákiában, a Csallóközben tölthetett el öt felejthetetlen napot. A hetedikes diákok így számoltak be élményeikről. Nagyon vártuk már ezt a kirándulás...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  646 Találat

Jön a táborszezon

Hittantábor, kézműveskedés, kirándulás vagy sport minden mennyiségben. Tiszaújvárosban színes a paletta, ha nyári táborokról van szó. Nem csak a gyerekeknek nagy élmény, a szülőknek is óriási segítség a vakáció idején a gyermekfelügyelet megoldásában. Vannak napközis és bentlakásos táborok is, hogy mit választunk, az függ a gyerekektől és attól is,...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  711 Találat

Dzsúdlótól KFT-n át Mehringer Marciig

Sokan találgatják, hogy kik lesznek az idei - július 3-6. között megrendezendő - Triatlon Fesztivál szórakoztató programjainak fellépői. Most eláruljuk. A nagykoncertek sorát csütörtökön Dzsúdló nyitja, pénteken a KFT, szombaton a Blahaluisiana lép színpadra. A fesztivált vasárnap a Punnany Massif (képünkön) koncertje zárja. Mindemellett fellép a K...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  660 Találat

Zongorahangverseny

A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vándor Sándor Zeneiskolája értesíti a zenekedvelő közönséget, hogy 2025. április 30-án, szerdán 17.00 órától Petró Csaba Zoltán zongoratanár hangversenye lesz a zeneiskola hangversenytermében.Közreműködik dr. Réti Balázs zongoraművész, egyetemi doc...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  643 Találat

Tájházak napja Szederkényben

Megtelt a „Villa Scederkyn" Tájház udvara vasárnap délután. A Tájházak napja országos kezdeményezéshez idén is csatlakozott a szederkényi tájház. Színes hagyományőrző programok közül válogathattak az érdeklődők. A tájházban pedig megnyílt a 16. időszaki kiállítás Közhírré tétetik! címmel. A tárlaton ezúttal a hírek és a tájékoztatás áll a középpont...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  486 Találat

Egyre drágábban nyaralhatunk

Róma, Párizs, Amszterdam, London, ezek voltak a slágerek a húsvéti hosszú hétvégén. A tavasz az európai városlátogatások időszaka, sokan azonban már a nyaralást is megtervezik az év elején. A magyarok ugyanis egyre árérzékenyebbek, ha utazásról van szó, így sokan már az előszezonban lefoglalják a szálláshelyeket. Az utazási irodáknál az előfoglalás...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  589 Találat