Nyomtatás

Gondolatok két gyönyörű jubileumi könyvhöz

4 Találat
Mindenképpen feltettem magamnak egy kérdést: - vallhatom-e magam tiszaújvárosinak, ha nem városi lakos vagyok, nem éltem, csak dolgoztam a településen, a településért, Tiszaújvárosért másfél évtizedig pedagógusként, az első városi iskola, a Lorántffy igazgatójaként? Életem 40-es, 50-es éveit dolgoztam itt, pedagógusi és vezetői munkásságom, lehetőségeim itt teljesedhettek ki. Ennek köszönhető, hogy engem minden érdekel, ami a városban, az itt élőkkel történik, minden Krónika lapszámot elolvasok, de családi kötelékeim is vannak, meg barátaim, kollégáim, soksok ismerős arc. Mondhatom, vallhatom magam tiszaújvárosinak úgy is, hogy jelenleg nem ez a lakhelyem. 

Továbbá azt is vallom, hogy Tiszaújváros nem csak az itt élőké, hanem az itt munkát végzőké, a bejáró tanulóké, szakembereké, dolgozóké, a szolgáltatásokat rendszeresen igénybe vevőké. Ez azért fontos, mert a várost a környezete, az itt dolgozók, tanulók sokasága teszi teljessé, amiről mind a két kiadvány keveset, vagy egyáltalán említést sem tesz. Valamikor a nyáron Fülöp polgármester úr megajándékozott a „Tiszaújvárosi betekintő" című dr. Kákóczki Balázs által írt és szerkesztett könyvvel, amit hazaérve azonnal elkezdtem nézni, olvasni, le se téve, észre se véve, hogy egyszer csak a végére értem. Szép, ízléses kiadvány, méltó a városhoz, a szerzőhöz, hozzánk, tiszaújvárosiakhoz. Azért is van ez így, mert a múlt kutatása, „beszéltetése" nemes, de nehéz, felelősségteljes feladat. 

Szépek, beszédesek a bevágott képek, a hozzájuk tartozó szöveg szinte irodalmi. Elfogadom a szerző szubjektív történeteit a várossá válásról, az általa kiválasztott események képi és írásbeli megjelenítéséről. Külön is dicséretes, hogy a város szocialista múltját, a Kádár-látogatástól az úttörő és KISZ mozgalmakon át, a TVK fontos méltatásán túl teret ad a hétköznapi élet történéseinek, a polgári Tisza-híd megépítésének. Feltűnik a könyvben az első és az utolsó május elsejei városi felvonulás, benne szeretett iskolámmal az élen, a dísztribün, ahol magam is jelen voltam, feltűnnek ismerős arcok, akik fiatalon, de felelősen végezték akkor is a feladataikat. 

Lehet, hogy bizonyos elfogultság is van bennem akkor, amikor nagyon hiányolok legalább egy-két képet arról az iskoláról, amelyből kinőtt a város magas színvonalú közoktatása, amely intézmény történelmi jelentőségű, hisz a tornatermében volt az a nagy ünnepség, ahol Tiszaszederkény városi rangot kapott, ahol a kezdeti időben másfélezernél is többen tanultak az általános iskolában, a középiskolai tagozaton és a különböző szakképzési tanfolyamokon. Máig sajnálom, hogy az iskola rendkívül felkészült, nagy pedagógiai hagyományokkal rendelkező közösségét felszámolták, szétrakták a nevelőket a város iskoláiba. 

Remélem, az „új beköltözők", a reformátusok, kazinczysok vigyáznak a szép intézményükre. Apróságnak tűnik, de sokat jelentett volna, ha az értékes, történelmileg is fontos képekre ráírták volna, kik vannak rajta, miért lényeges a képük, mi volt a szerepük. Igaz, a mellettük, alattuk lévő jó stílusú szöveg ezt részben kompenzálja, segítve az olvasót az eligazodásban. Remélem, sokan olvassák majd a könyvtárban, keresik magukat az eseményeken, ünnepeken, fotókon, és büszkék lesznek arra, hogy ők is részesei a város életének, történelmének. Ehhez kapcsolódik egy másik albumszerű, színes kiadvány, melynek a napokban volt a könyvbemutatója, „A mi Tiszaújvárosunk". Rendkívül meghatóak voltak azok a vallomások, amelyeket egy pályázat keretében írtak a városiak.

Maguk a szerzők, szerkesztők is őszintén beszéltek arról, mennyi gondot, fejtörést, vitát jelentett a fotók kiválasztása egy-egy témához. Érződik és látszik is ez a gondosság a különböző területekhez kapcsolt felvételeken. Nagyon beszédes a könyv első része, amely a város születését kíséri nyomon, nem feledkezve meg a szederkényi városrészről, történelmi szerepéről sem.



Amint tovább lapozgatunk, képeket kapunk a TVK fejlődéséről, és hirtelen fordulattal a várossá válás hiteles dokumentumai tűnnek fel, nyomon követhetjük, hogyan alakult a város elnevezése, a sokszor megjelenített Leninváros - Tiszaújváros helységnévtábla cseréjével befejezve. Gondoltam, de tévedtem, hogy most akkor következik a város iskoláinak a történelmi megjelenítése szépen sorrendben, ahogy felépültek, benépesedtek. Nem így lett, következett rengeteg fotó a közösségekről, montázsok, sok ismeretlen arccal, sok, semmihez sem kapcsolható esemény megjelenítésével, ami azoknak talán érdekes, akik felismerik magukat a képeken, de ezt sokan nézegetik majd, és esetleg tudni szeretnék, mi is és ki is van ezeken a képeken, esetleg még az időpont is fontos lehet.


Minőségileg igényes, technikailag is magas színvonalúak még a régebbi felvételek megjelenítése is. Visszatérve az iskolák, óvodák bemutatására, ami igencsak szegényes, ha a sport területével vetjük össze, ami 20 oldalt foglal el a kiadványban. Azt nagyon hiányolom, legalább említés és egy-két kép felvillantása helyén való lett volna, az l. sz. Vásárhelyi Pál Általános Iskola és a 2. sz. Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola létezésének, történelmi szerepének említése a már előzőleg leírtak okán. Vitathatatlan, hogy Tiszaújvárosnak mindig erős, összetartó, magas szintű tevékenységeket teremtő közösségei voltak és vannak. Nagyon hiányolom például Olasz Gyula tanár úr munkásságának, közösségépítő, az ifjúság körében betöltött szerepének méltatását, az ifjúsági klub működtetésének elismerését. Emlékszünk még az Eötvös középiskola Nyomorultak, Valahol Európában, a Dzsungel könyve c. musicalek bemutatóira, amikor az egész város és még a környék is ezekről a tehetséges fiatalokról, a remek előadásokról beszélt hónapokon keresztül.


És még mennyi olyan ünnepi műsor, találkozó, gála volt, ahol csodálhattuk az irodalom, a zene és a tánc érzelmekre ható erejét köszönhetően Bali Istvánné, Olasz Gyula és Kulcsár László közreműködésének. Ezek is közösségek voltak, akik a tanulmányi munkájuk mellett a délutánjaikat, a hétvégék szórakozásait áldozták azért, hogy a műsorokra felkészüljenek.


A könyv „Az én Tiszaújvárosom„ című vallomásokkal fejeződik be. Lehetne persze kötözködni az írások stílusán, szóismétléseiken, de azért nem szabad ezt tenni, mert ezek a vallomások a városhoz való hűséget, jó és őszinte érzéseket tolmácsolnak. Nem szeretnék egyet se kiemelni, mind-mind helyénvaló írás, hisz a városhoz való, főleg érzelmi viszonyulásról, elismerő, magasztos érzésekről beszélnek. Szerintem, a tágabb környezetnek szólóan jó lett volna, ha pályázaton kívül olyan valakit is megkértek volna a véleménynyilvánításra, aki nem városlakó, de mégis tiszaújvárosinak vallja magát. Így még hitelesebbnek tűnne a 60 éves város nagyszerűsége, példaértéke. Hiányolom azoknak a városvezetőknek (tanácselnököknek, polgármestereknek) a nevét, akik nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy ilyen elismerésre, szeretetre méltó városunk legyen!

A kritikai észrevételeim mellet is gratulálok a kötetek szerzőinek, szerkesztőinek, hisz a városunkhoz méltó kiadványt lapozgathatunk. Arra buzdítok mindenkit, hogy szánjanak egy kis időt a kötetekre! Ezt tettem én is nagy örömmel az elmúlt napokban. Bali István ny. igazgató, a 2. sz. Lorántffy Általános Iskola harmadik és egyben utolsó vezetője 

0
Címkék:
sokféle aktuális címlap
Modern köntösben a Hello, Dolly!
Vidéki történetek Bukta Imrével

Kapcsolódó hozzászólások