Adnak, de el is vesznek

Enter your text here ...

 Bevezetik a nyugdíjas szépkártyát, megszüntetik az árrésstoppot, megemelik a családtámogatásokat és a kis nyugdíjakat, és módosítanak a lakáspolitikán - Magyar Péter miniszterelnök bemutatta a jövő évi költségvetés egyes részleteit. Kármán András pénzügyminiszter szerint „az igazságosság és fejlődés költségvetése" ez, aminek a gazdasági elemzők szerint a legnagyobb nyertesei a legkisebb jövedelműek lehetnek. 2022-ben vezették be az élelmiszerár- stopot, 2025-ben pedig jött az utódja, az árrésstop. Bár elemzések szerint egy 4 tagú család hetente mintegy 5 ezer forintot spórolt meg, a szakemberek, a termelők és az élelmiszerszektor valamennyi szereplője a kezdetektől a rendelt kivezetését sürgette, hisz piactorzító intézkedésnek tartották. A kormány most bejelentette a szabályozás megszüntetését. 

- Szerintem ez egy pozitív lépés - mondta Mezei Tiborné. 

- Nem hiszem, hogy az árrésstop összességében jó nekünk. Nyilván jó, ha egy-egy árut olcsóbban tudunk megvenni, de az áruházaknak szüksége van bevételre, így terítik az adott összeget a többi terméken, úgyhogy nem járunk jól vele. Azt is hallottam, hogy a 2008 óta változatlan nyugdíjminimumot megemelik 28 ezerről 120 ezer forintra. 

Szerencsére engem nem érint, mert valamennyivel magasabb attól a nyugdíjam, de szerintem egy államnak feladata az, hogy gondoskodjon azokról is, akik szerencsétlenebbek, úgyhogy ez is nagyon jó dolog. A nyugdíjas szépkártyának is örülök, ha bevezetik, főleg, hogy nem mindenki és egyenlő mértékben kap, hanem próbálják azokat az emberek támogatni, akiknek egy kicsit nehezebb a sorsa. 

A nyugdíjminimum-emelés mellett a kormány 15-ről 9 %-ra csökkenti a minimálbér személyi jövedelemadóját, megduplázza a családi pótlékot, viszont 40 év felett nem vezeti be a 2 gyermekes anyák adómentességét, a fiatalabb anyák adókedvezménye pedig 1 millió forint jövedelemig lesz érvényes. 

Bár vannak, akik nem örülnek a döntésnek, hisz a családi kasszában számoltak a kedvezménnyel, sokan vannak azok is, akiket nem lep meg a kormány lépése.

- Engem érint a két gyermeket nevelő édesanyák szja-mentessége, mert jövőre betöltöm a 40 évet és nem fog járni nekem - kezdte Orosz Marianna. 

- Én eddig is úgy voltam ezzel, hogy bár az előző kormány megszavazta, teljesen irreális volt az ország állapotához mérten, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezzel valamit kezdeni kell, mert nem volt tartható. Könnyen el tudom engedni, ha olyan állapotok lesznek az országban, hogy fejlődik az egészségügy, az oktatás is és olyan országban élhetünk, amilyenben szeretnénk. Ettől sokkal többet elköltenek az emberek magánegészségügyre és magánoktatásra, meg mindenre, mint amennyi kedvezményt kapnak. 

A kormány jövőre megkezdi a bérek rendezését is, a legfőbb változások az egészségügyben várhatóak. Előreláthatólag 123 ezer szakdolgozó bére fog emelkedni átlagosan 17 %-kal. De a szociális és gyermekvédelmi ágazatban, a rendvédelmi szerveknél, az oktatásban és kulturális intézményeknél is bejelentették a béremeléseket. Melyeket az érintettek keveselnek. A kormányfő a milliárdosok vagyonadójáról is beszélt, eszerint az 1 milliárd feletti vagyon után 1%-os adót kell majd fizetni.

Egy új rendelet azoknak a házaspároknak nyújt segítséget, akiknél nem teljesülnek a Babaváró hitel gyermekvállalási feltételei. Nekik eddig vissza kellett fizetniük a kamattámogatást, most könnyítéseket kapnak. 

A szankciók alól kizárólag orvosilag igazolt esetben mentesülhetnek, a folyamatban lévő meddőségi kezelés vagy örökbefogadás pedig haladékot jelenthet. Válás esetén két évig kamatmentes visszafizetést biztosítanának, az alacsony jövedelműeknél pedig akár egymillió forintot is elengedhetnek a visszafizetendő összegből és négy év haladékot kaphatnak a kamatmentes törlesztésre. 

venna 

0
Lilában a koraszülöttekért
Támogatás vásárlásra, felújításra

Kapcsolódó hozzászólások