Novemberben elindult a továbbtanulás időszaka. A középiskolák ilyenkor nyílt napokkal, tájékoztató előadásokkal és szülői értekezletekkel segítik a diákokat és a szülőket a döntésben. Szerda reggel a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium szervezett expot a továbbtanuló nyolcadikosoknak, a SZSZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola november 18-án várja az érdeklődőket. 

Rendhagyó expot szervezett az Eötvös szerdán, ahol különböző standokon interaktív feladatokkal és játékos kísérletekkel mutatták be a képzési kínálatot. A továbbtanuló nyolcadikos diákoknak hamarosan dönteniük kell, hol folytatják tanulmányaikat.

- A magyar standnál tök jó feladatok voltak, költői képet kellett keresni mai dalszövegekben és költői Facebook profilokat kellett felismerni - mondta Patai Liliána. 

- A biológia-kémia standnál pedig egy magnézium darabot próbáltam meggyújtani, de sajnos nem jártam sikerrel. Engem a magyar-történelem vonal érdekel és az idegen nyelv, de még nem tudom melyik suliba jelentkezzek. Lehet, hogy tanár, vagy pszichológus leszek, de még nem biztos. 

- Még nem döntöttem el véglegesen, de egyelőre a szakács szakmán gondolkozok - kezdte Zelei Roland.

- Ezért a gimnáziumban szeretnék továbbtanulni, talán általános szakon, de ki tudja, lehet, hogy még ez is változik. Tetszik ez a gimnázium, sokkal nagyobb, mint a mi általános iskolánk.

 A gimiben 6 képzés közül választhatnak a diákok. Ezek az általános, a matek, az informatika és az angol, tavaly pedig bevezették az biológia-kémiát és egy gazdasági orientációjú képzést is. 

- Iskolánkba csak úgy lehet bekerülni, ha a diákok megírják a központi felvételi vizsgát magyarból és matekból is - nyilatkozta Bakos Viktor, az Eötvös főigazgatója.

- Ezen felül van két olyan képzésünk, ahol szóbeli vizsgát is kell tenni. Az egyik az emelt angol képzés, a másik pedig az emelt biológia-kémia képzés. Mindkét esetben előre kiadott tételsor van, ezekben különböző témakörök vannak megadva, ezekből kell egyet húzni és egy elbeszélgetésen kell részt venni. A központi írásbeli felvételi vizsgára december 1-ig lehet jelentkezni, a vizsga időpontja 2027. január 23. 

A középfokú iskolákba a felvételi lapokat február 22-ig lehet beküldeni. 

venna