thumb gimnasztradaokAz UEG (Európai Torna Szövetség) rendezésében július 10-15. között rendezték meg az Európai Nemzeti Torna Szövetségek Mindenki Tornája, vagyis gimnasztráda ifjúsági (12-8 év közötti korosztály) fesztiválját. A 13th EUROGYM elnevezésű fesztiválon a svájci Neuchatel városában 22 európai ország 3.000 gimnasztráda sportolója vett részt.

Magyarországot a Tiszaújvárosi Gimnasztráda 23 fővel képviselte. Az esemény szokás szerint egy hivatalos megnyitóval kezdődött. Az országok képviselői a helyi sportcsarnok előtt gyülekeztek, ahol ezt követően megkezdődött a zászlós bevonulás a Maladiere Stadiumba, ahol a résztvevők megtekinthették a megnyitó ünnepséget. Ezt követően három napon át az európai országok képviseletében összesen 120 csoport mutatta be produkcióit három városi színpadon. A magyar csapat két alkalommal bemutatózott színpadi látványtánc koreográfiával, nagy sikert aratva. Az Európai Torna Szövetség tagjai hatalmas elismerésüket a gratulációjukat fejezték ki a magyar csapat színpadi előadása láttán.
Emellett minden csapatnak lehetősége volt, hogy részt vegyen két workshopon, melyet délelőttönként rendeztek a város különböző pontjain. A magyar csapatnak az utolsó napon lehetősége volt kirándulni Solothurn gyönyörű városában. Örökre szóló élményekkel tértek haza! Köszönjük a Magyar Torna Szövetségnek, Tiszaújváros önkormányzatának, az Inno-Comp Kft-nek, és a PKDSZ szakszervezetnek, és nem utolsó sorban a szülőknek a támogatást, nélkülük nem lett volna lehetőségünk kijutni a fesztiválra. Madár Éva


Content of popup