Voltak, akik már kedden beültek az iskolapadba. Őket nem feltétlenül a túlbuzgóság vezérelte, inkább szerették volna megismerni leendő iskolájuk falait, tanáraikat és azokat a fiatalokat, akikkel együtt töltik majd a következő éveket. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium Csibetáborában volt sorverseny, legoból logót készítettek és m...
Szép kerek szám, különösen kettes számrendszerben írva. Senki sem gondolta 2008-ban, hogy a diákok ötletéből több mint egy évtizeden át tartó hagyomány lesz. 15 év, 16 (binárisan 10000) tábor, több száz fiatal, akik legalább egyszer részesei voltak a nyári szakmai tábor életének. Köztük van, aki már 12 éve minden nyáron elutazik Bükkszentkeresztre,...
Ki ne hallott volna a Balaton északi partján fekvő kis településről, Zánkáról. Na, nem híres borai, vagy történelmi jelentősége tette legtöbbünk számára ismertté, hanem a hivatalosan 1975-ben megnyitott úttörőtábora. Azóta már más szelek fújnak a tábortüzek körül, és a „mintamókusok" is eltűntek a fákról, de egyvalami örökre odaköltözött a Cserkúti...
Jól halad a pump track, azaz pumpapálya építése az Ifjúsági parkban. A 109 méter hosszú pályát zúzottkőből építette fel a kivitelező. A múlt héten már megtörtént az aszfaltterítés is, a pálya nyolc centiméter kopóréteget kapott. Még a tereprendezés van hátra, és a rézsűket is füvesíteni kell. A kerékpárosok előreláthatóan s...
Meglepetésprogramot szervezett a TiszaSzolg 2004 Kft. a Termál Kemping lakóinak a múlt hétvégén. Pénteken a Derkovits Művelődési Központ mazsorett csoportjai tartottak bemutatót, szombaton a Pántlika, a Kisbocskor és a Tiszagyöngy néptáncegyüttesek varázsoltak jó hangulatot a nyaralóknak. - Tegnap a mazsoretteket is megnéztük, ami nagyon tets...
Izgalmakkal teli krimi vagy egy romantikus regény? Egy könnyed, szórakoztató történet vagy egy hátborzongató horror? Fejős Éva, Bauer Barbara, Danielle Steel, a legnépszerűbb írók regényeiből is válogathatunk az idei Strandkönyvtár polcai között. De nem csak a felnőttek, az apróságok is csemegézhetnek a kedvükre való mesekönyvekből és játékokból ké...
Aki akart békacombot ropogtatott, hiszen ez is volt a múlt szombati gasztro kínálatban, de a klasszikus streetfood ételek sem hiányoztak a térről. A legtöbben azért halért mentek a placcra. Balatoni süllőt, keszeget, haltepertőt, hekket sütöttek a szabadtéri konyhában, de volt halászlé, halas tortilla, harcsapaprikás túrós csuszával. Egy biztos, ak...
Hagyományteremtő céllal rendezett tavaly nyáron alkotónapokat a Villa Scederkyn Tájházban a Pataki János Képzőművész Kör. Idén jött a folytatás, a csoport tagjai a hét elején két napra „beköltöztek" a tájházba. - Olyan technikákkal dolgoztunk itt a két nap alatt, ami bent a műhelyben nehézkes, kint a szabadban viszont ideális - mesélte Kormos Dénes...
Gondosan összeállított dalcsokorral ajándékozta meg a Hal a placcon látogatóit Rácz Gergő és zenekara múlt szombaton. Fellépése előtt pályafutásának alakulásáról is beszélt lapunknak a Fonogram- díjjal kitüntetett zeneszerző, énekes és dalszövegíró. - Áttekintve pályájának elmúlt éveit, egy alkotói szempontból rendkívül gazdag időszak bizonyítékai ...
Azt hiszem, kevés nemesebb cselekedet létezik annál, mint amikor valaki a munkája, hivatása mellett minden erejével arra törekszik egy életen át, hogy egyéni lehetőségeihez képest a közjót is szolgálja. Városunk bővelkedik ilyen személyiségekben. Sokukat szélesebb körben ismerik, néhányukat pedig egy szakmai közösség tagjai. Utóbbiak közé tartozott...
Négyheti kényszerszünet után múlt péntektől ismét 50%-os kedvezménnyel látogathatják a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőt a településkártyával rendelkező sajóörösi lakosok. Tiszaújváros képviselő-testülete júniusi ülésén július 1-jétől függesztette fel a sajóörösiek kedvezményes fürdőlátogatási lehetőségét, mivel Sajóörös önkormányzata nem rendez...
Az év végén megszűnik az egyik legnépszerűbb támogatás, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a CSOK. A falusi CSOK és a Babaváró támogatás ugyan megmaradnak, de változnak a kondíciói 2024- től. A tiszaújvárosi önkormányzat ingatlanvásárlási támogatási rendszere viszont változatlan marad. A kormány 2015-ben vezette be az Otthonteremtési Progra...
Ünnephez illő, felhőtlen szórakozást kínált a közönség számára Aradi Tibor és Varga Ferenc József július 23-án, a strandfürdő megnyitásának 25. évfordulója alkalmából. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett humoristákat pályájuk nehézségeiről is kérdeztük. - Hogyan állt össze a mai műsoruk? VFJ: Zenei téren a '80-as, '90-es éveket szeretj...
1970. január 31-én Gulyás István tanácselnök- helyettes „Jelentés az idegenforgalom helyzetéről és a teendő intézkedésekről" címmel, a Végrehajtó Bizottságnak írt beadványában elhangzik a következő mondat: „A városiak is igényelnék a thermál strandot, ami az idegenforgalom növelése, kempingezési lehetőségek biztosítása szempontjából szintén számítá...
Nagy örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy Sipos F. Tamás is koncertet ad a tiszaújvárosi strandfürdő 25. születésnapja alkalmából szervezett fesztiválon. Gyermekkorom legszebb évei elevenedtek meg lelki szemeim előtt, miközben hallgattam a jól ismert slágereket, azonban a műsor végén egy picit fájó szívvel érkeztem vissza a jelenbe, hiszen az...
Hangulatos koncerttel folytatódott a Nyáresti korzó rendezvénysorozat a szelfipontnál, ahol az Absolut Rock Band szerzett kellemes perceket az érdeklődőknek. Az énekes és billentyűs Kádár István által alapított helyi formáció története 2016-ban kezdődött, azóta egyre nagyobb sikerrel népszerűsítik a '70-es, '80-as évek magyar hard rock zenéjét külö...
A Tiszaújvárosi Tenisz Club (TTC) az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosít a tenisz iránt érdeklődő fiatalok számára. Minden olyan tanuló élhet az ingyenes lehetőséggel, aki rendelkezik érvényes diákigazolvánnyal és valamelyik tiszaújvárosi általános- vagy középiskola tanulója. A tiszaújvárosi sportlehetőségek tárháza rendkívül gazda...
Aktív pihenőparkkal várták a strandolókat a hétvégén a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben. A kánikulai hőségben árnyékos sátrak alatt fotelekben, függőágyakban pihenhettek a vendégek. Voltak ügyességi játékok, a gyerekek pedig a buborékfújó gépet kedvelték igazán. Most hétvégén, szombat délután, meglepetés flashmobként a Derkovits Fúvószenekar ...
A narancs egy édes gyümölcs, de csak akkor, ha hagyják a fán megérni. Arizonai ismerősöm egyszer hozott nekem néhány friss, fáról szedett, érett narancsot, és amikor megkóstoltam, elcsodálkoztam, hogy mézédes - mert amit nálunk árulnak, az igencsak összeráncolja az ember szemöldökét. Ez arról jutott eszembe, hogy három héttel ezelőtt elkövettem azt...
Két sikeresen elnyert pályázatnak és az önkormányzat támogatásának köszönhetően egy új, úgynevezett pump track (kerékpáros pumpapálya) kiépítését kezdte meg a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. az Ifjúsági parkban. - Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt években több ponton is megújuló Ifjúsági park egyre több látogatót vonz, fiatalok és idősek egy...