thumb rajzfilm1A Pannónia Filmstúdió hatvanötödik születésnapja, Bálint Ágnes dramaturg születésének századik évfordulója, valamint a tavaly elhunyt Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Jankovics Marcell munkássága határozta meg a IX. Országos Rajzfilmünnepet. A hétvégén megyénként 5-7 helyszínen - többek között Tiszaújvárosban is - a kísérőrendezvényekkel párhuzamosan ingyenes vetítéseket szerveztek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Városunk idén először csatlakozott az eseményhez. November 18-án délután kortárs magyar stúdiók munkáival találkozhatott a felnőtt korosztály a Hamvas Béla Városi Könyvtár előadótermében. Tóth Roland Istók című animációs filmje, a Lugosi Béla életét feldolgozó alkotás, a Bela, M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt rövidfilmje, a Maestro, valamint az Albert, az Otthon és thumb istokA kozmosz nagykövetei animációk szerepeltek a programban, amelyeket másnap délelőtt Bálint Ágnes klasszikusai, a Vizipók-csodapók, a Frakk, a macskák réme, a Futrinka utca lakói, valamint a Mazsola és Tádé követtek a gyermekek nagy örömére. A mesés hétvége részleteiről Ujjné Tellér Gabriella gyermekkönyvtáros számolt be lapunknak:
- Minden helyszín egy listából maga választhatta ki, hogy milyen filmeket szeretne vetíteni. A kiválasztás során szem előtt tartottuk azt is, hogy melyek azok az ismertebb alkotások, amelyekre az érdeklődők biztosan fogékonyak, és szerettünk volna olyan filmeket is bemutatni, amelyek kevésbé ismertek - ezek között voltak díjnyertesek is. Mi most a vetítések közösségteremtő erejét próbáltuk meg kihasználni, ezért is szerveztünk egyrészt olyan programot, amelyre családokat vártunk, másrészt olyat is, amelyre az óvodás csoportok jöttek. Majdnem nyolcvan gyereket köszönthettünk a könyvtárban. A filmvetítések mellé kísérőprogramokat is beillesztettünk: rajzpályázatot hirdettünk, amelyen nagyon sokan részt vettek, az óvodásoknak szóló programok után pedig egy interaktív meseprogramot is tartottunk a gyerekeknek.
Ördögh István


Content of popup