Augusztus 10-én, szerdán újra elővesszük a legjobbakat, a második csokrot. Nyári válogatás műsorunkban megismétlünk néhány izgalmas, érdekes riportot, amit ebben az évben forgattak a Tisza TV riporterei. Íme a szerda esti kínálat csütörtöki ismétléssel, és online elérhetőséggel. (www.tiszatv.hu)

Kortalan szerelem. Évtizedek után nem házasodni szoktak, hanem újraesküdni, megerősíteni 20-50 évvel ezelőtt kötött fogadalmukat. Tímea és Andrea ősszel mondtak igen szerelmüknek, több mint 30 év együttélés után. A páros esküvővel kezdjük a nyári válogatást.
Sörgyári titkok. 1972-ben már ott volt a Borsodi Sörgyár próbaindításánál, ahol nyugdíjazásáig közel 40 évet dolgozott. Manapság heti egy alkalommal OKJ-s sörgyártó tanfolyamokon adja át tudását a fiataloknak Arany József sörfőző mester. Régi sztorikat is mesél abból a korszakból, amikor még 5 forint 20 fillér volt a sör.
Garázssori garázsélet. Maszekolni, zenélni, főzni, bulizni, szerelni, csak úgy összejönni. Ki mire használja a garázsát? Körbejártuk a legendás tiszaújvárosi garázssorokat, ahol már 40 évvel ezelőtt is férfiélet volt.
Főzünk, vagy rendelünk? Sokan, sőt egyre többen időt és energiát spórolnak meg azzal, hogy nem főznek, hanem beülnek, rendelnek, vagy csomagoltatnak és elvisznek ebédet, vacsorát, akár az egész családnak is. Ön próbálta már? Vagy mindig a konyhában áll? A felmérés nem reprezentatív, de valós. Egy riportban megmutatjuk a pult mögött állókat és az előtte sorakozókat.
Nézz madárnak! Vannak fotósok és vannak madarak. És vannak madarak, akik pózolnak a fotósnak. Na persze, a fotós valamit jól csinált, csak azért. Tóth László tiszaújvárosi művészember pont ilyen. Olyan pózban kapja lencsevégre a madarakat, ahogy csak kevesen. Ő megmutatta egy kiállításon, mi meg a tévében.
Légy zöld te is! Zöld gondolatok, zöld tiszaújvárosiaktól, hogy a bolygó az unokáinké is lehessen.
Kökény Roland Akadémia. Egy fiú a Tisza-partról, aki itt evezett, itt edzett, a mi Tisza-partunkon, anno fiatal korában. A bajnok a TKKSE sportolóihoz évente többször is eljön, hogy átadja tudását.
Mamutcsont a Sajóban. Méretes mamutcsontot talált két horgász a Sajóban. A több mint egy méter hosszú és 50 kilogrammos maradvány - mint a régészek is mondták - egyedülálló állapotban van, ritka nagy példány, szinte egészben.
Űrhajósok az egyetemen. Nekik már sikerült! Amerikai és orosz asztronauták, akik több napot tölthettek a csillagok között. A Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusán, a Miskolci Egyetemre is ellátogattak. Hamarosan akár Miskolcról is kikerülhetnek majd a jövő kozmonautái, hiszen az űrmérnök-képzés akkreditálásán dolgoznak.
Must, bor, párlat, pálinka. Szüreti mulatság volt Szederkényben, ott voltunk, kóstoltunk és nyertünk.
thumb tv rollerElektromos rollerrel az utakon. Gyors, praktikus és veszélyes is lehet. Egyre többen gurulnak elektromos rollerrel az utakon. Ön mit gondol? Kéne hozzá jogosítvány? Bukósisak?
Szendrey és Benőcs, a sporttudósítók. A két Tibor kosárőrült, megszállott szurkolók, edzők, egykori játékosok. A lantot nem tették le, csak más hangszerre cserélték. Hétről-hétre ők tudósítanak a Phoenix KK kosármérkőzéseiről a Tisza TV-ben. Két vidám, sportos figura, megmutatjuk őket a kulisszák mögött.
Berta Judit
főszerkesztő


Content of popup