Egy hónappal ezelőtt indult segítő útjára a „Kisherceg Alapítvány a beteg gyermekekért”, amit Bodnárné Nagy Tünde és lánya, Bodnár Szabina alapítottak, mindketten tiszaújvárosiak. Az alapítvánnyal egy régi álom vált valóra, hiszen Szabina már évek óta tervezgette, hogy létrehoz egy szervezetet, amin keresztül segíteni tud beteg, rászoruló gyerekeken, édesanyja pedig mellé állt. Az alapítvány nonprofit szervezet, így munkájukat adományokból tudják finanszírozni. 

Az alapítvány kizárólag beteg gyermekek megsegítésével foglalkozik. A TB által nem támogatott orvosi kezelések, gyógyszerek, terápiák, fejlesztések, gyógyászati segédeszközök költségeinek terhét szeretnék levenni a szülők válláról.
Jelenleg a Kisherceg Alapítvány egy ötéves, Pest megyében, Perbálon élő kislánynak, Telegdi Szimonettának gyűjt. Orvosi mulasztás miatt súlyos oxigénhiánnyal (1-2-2 APGAR), izomgyengeséggel született. Emellett asztmával, tüdőrendellenességgel, valamint lázgörcsök okozta epilepsziával is küzd. Szimonetta agyi bénulásban szenved, ami kiterjed a mozgás-, illetve beszédközpontjára. Jövőre újabb, úgynevezett Nazarov műtét vár a kislányra Barcelonában, amihez közel 1.500.000 forintra lenne szükség. Emellett havi szinten 110.000 forintba kerül egy hét fejlesztés a solymári Borsóházban, valamint egyéb költségek is nehezítik a család életét (albérlet, Dévény-torna). Az alapítvány együttműködési szerződést kötött a szülőkkel, miszerint kizárólag számla bemutatása esetén utal az alapítvány, így téve hivatalossá és átláthatóvá a munkájukat. Ezzel a szülők egyetértettek.
Mivel az alapítótagok tiszaújvárosiak, Szimonetta mellett elsősorban helyi és környékbeli beteg gyerekeken szeretnének segíteni. Ha valaki szeretné az alapítvány munkáját támogatni, vagy segítségre szorul, keresse a Kisherceg Alapítvány a beteg gyermekekért facebook oldalát. Itt több információt megtalál és felveheti a tagokkal a kapcsolatot is.
Ha szeretne adományozni Szimonetta számára a következő alapítványi számlaszámra lehet utalni:
Számlanév: Kisherceg Alapítvány a beteg gyermekekért
Számlaszám: 11734114-25874110-00000000
IBAN: HU98 1173 4114 2587 4110 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB
Adószám: 19278364-1-05
Paypal: https://paypal.me/pools/c/8sGiRtGiKU
Közleményben Szimonetta neve!


Content of popup