Ebben a tanévben is megrendezték a Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület országos közismereti versenysorozatát, melyet több kategóriában hirdettek meg.
Városunk Brassai Sámuel nevét viselő középiskolájának 4 csapata jutott be a döntő fordulókba, melyeket eredetileg áprilisra ütemeztek a szervezők, ám a járványhelyzet miatt nagy eséllyel októberben fognak megtartani.
A „Magyarok Európában” kategóriában 3 induló csapatunk volt, akik maximális pontszámmal kerültek be a döntőbe.
A 11.M osztály két fiúgárdája is sikeresen vette az akadályt, sajnos azonban a versenyszabályok miatt csak egyikük szerepelhet a döntőben.
A siker kovácsai: Balogh Gergő, Lukács Dávid Marcell, Sepsi István Marcell az első, illetve Bokor Balázs, Gyuricskó Adrián, Farkas Tamás a második csapat tagjai. Felkészítő tanáruk Wágner Judit.
Ugyanebben a kategóriában a Szuhai Dóra, Szűcs Noémi és Jávorszki Csenge 10.T osztályos tanulók által alkotott team is megmérkőzhet a dobogóért. Felkészítő tanáruk Pázmándi Henriett.
Az „Örökségünk ’48” kategóriában a 13. helyen jutott be a budapesti döntőbe a Sándor Edina, Mészáros Liza 11.TG és Szokol Milán 11.KG osztályos tanulókból álló egység. Felkészítő tanáruk Kiss Éva.
Gratulálunk az eddigi eredményhez, és sok sikert kívánunk az októberi döntőhöz!
A felkészítő tanárok


Content of popup