thumb kr vakrandi1Újdonságokkal várja olvasóit a Hamvas Béla Városi Könyvtár ebben az évben, emellett a már hagyományos programjaikat is szervezik. Az év első felében egy kérdőív kitöltésére kérik jelenlegi és jövőbeni olvasóikat, melyek elektronikusan és papíralapon is rendelkezésre állnak, hogy még jobban megismerjék az egyes korosztályok igényeit. Addig is zajlik az élet a könyvtárban, sorra jönnek a rendezvények, foglalkozások. Az idei év főbb irányairól Kázsmér Ágnes könyvtárvezetővel beszélgettünk.

- Igyekszünk minden évben kicsit megújulni, minél szélesebb használói kör felé nyitni - mondta Kázsmér Ágnes -, januárban például új olvasói akciót indítottunk. Keressük az év könyvhajhászát, azokat a tagjainkat fogjuk értékes nyereményekkel jutalmazni, akik az év folyamán a legtöbb dokumentumot kölcsönzik.
- A könyvtárba nem csak kölcsönözni járnak az emberek, hisz egyre több a program, a foglalkozás.
- Több új témában is indítottunk klubokat, előadásokat havi rendszerességgel. Az „Inkább könyvet könyvklubban” a résztvevők havonta oszthatják meg egymással a közösen kiválasztott könyvvel kapcsolatos élményeket, a beszélgetésekhez bármikor lehet csatlakozni, fiatalokat és idősebbeket egyaránt várnak. Szintén elstartolt a „Kezedben a jövőd!” életmódváltó programsorozat is, melynek keretében különböző praktikus tanácsokkal látjuk el azokat, akik szeretnének egészségesebb életmódra váltani, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, és azokat is, akik már elindultak az úton, de szeretnének tudatosan továbbhaladni rajta, és megtenni mindent egészségük megőrzése érdekében. Holtomiglan - Holtodiglan címmel öt- alkalmas előadássorozat indult egy nagyon izgalmas, a legtöbb embert érintő témában, amely a párkapcsolat. A havonta jelentkező előadásokon az érdeklődők eszközöket és módszereket ismerhetnek meg a boldog párkapcsolat működtetéséhez.
thumb kr vakrandi2- Mi lesz a már meglévő sorozatokkal?
- Megújult például az Ökokalauz, az év során a természetvédelem, környezetvédelem jegyében szervezünk előadásokat. Februárban a kertészkedők örömére Magbörzével indítottunk (lásd külön írásunkat - a szerk.), de lesz gyógynövénytúra is, és meghívunk egy-egy elhivatott szakembert, akik előadást tartanak majd a madármentésről és a veszélyeztetett állatokról is. Idén is lesz Vakrandi a könyvekkel! Februárban olvasóink számára kölcsönözhető meglepetéscsomagokat készítünk, amelyek tartalmával otthon ismerkednek majd meg. Ha sikeres a találkozás, ajánlhatják másoknak is. A digitális tudás előtérbe kerülését szem előtt tartva speciális témákban szervezünk foglalkozásokat, amelyek a közérdekű információktól a bonyolultabb technikákig terjedően adnak ismereteket bármely korcsoport számára. Márciusban a Digitális Jólét Program keretében lehetőséget biztosítunk a 3D nyomtatás megismerésére kreatív élménybemutatón keresztül.
- A jeles napokra készül már a könyvtár?
- Természetesen. A költészet napja alkalmából április 15-ére egész napos programmal készülünk, amelyet úgy állítottunk össze, hogy minden korosztály találkozhasson a vers élményével. Beiratkozási akciónk keretében a tagdíj egy kedvenc vers, vagy versrészlet elmondása, illetve felolvasása lesz, amelyeket kinyomtatva aztán elhelyezünk a könyvtár versfalán. Az általános iskolásoknak irodalmi akadályversenyt, a középiskolásoknak rendhagyó irodalomórát kínálunk, estére pedig Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert lesz a vendégünk. Az Ünnepi Könyvhéten is több emlékezetes találkozást szervezünk népszerű írókkal, többek között ellátogat hozzánk Fábián Janka, kedvelt írónő is. Júliusban újra lesz az alsós diákoknak nyári olvasótábor, és a felsősöknek önismereti tábor, amelyek még szervezés alatt vannak, de lehet rájuk jelentkezni. A nyár folyamán új helyszínen, a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő területén strandkönyvtári szolgáltatással jelenünk meg, amellyel lehetőséget biztosítunk a strandolóknak, hogy a fürdőzés ideje alatt is térítésmentesen igénybe vehessék szolgáltatásainkat. A táborok kivételével könyvtárunkban minden program ingyenes. Az újdonságok mellett a már megszokott családi és ismeretterjesztő programokkal is várjuk látogatóinkat.
Fodor Petra


Content of popup