thumb dsc 4471Bár az időjárás ezúttal sem kedvezett a Városháztérre kilátogató közönségnek, mások mellett Pál Dénes is gondoskodott arról, hogy kicsik és nagyok egyaránt örömmel a szívükben ünnepeljék Advent harmadik vasárnapját. A népszerű énekest többek között szülővárosához fűződő érzéseiről, a barátságról és a terveiről kérdeztem, miután lejött a színpadról.

- Mondhatni, Tiszaújváros szomszédságában, Miskolcon született és nőtt fel. Ha meghallja városunk nevét, mi jut eszébe róla?
- Tiszaújvárost csak átutazóként ismerem, a nagyszüleimnek volt egy nyaralója innen nem messze, mindig útba esett Tiszaújváros, amikor oda igyekeztem. Egyébként nagyon-nagyon szeretem, többször is felléptem már itt, és a közönség minden alkalommal igazán szeretetteljesen fogadott.
- Meglehetősen érzékenyen érintette, amikor 2012-ben - huszonegy évesen - elköltözött szülővárosából, hogy Budapesten építhesse könnyűzenei karrierjét. Azóta is ugyanúgy hiányzik még Miskolc?
- Nagyon szép helyen nőttem fel, mindig büszke leszek a gyökereimre, mert Miskolchoz köt minden: a családom, a barátaim. Rengeteget köszönhetek ennek a városnak. A mai napig rendszeresen hazalátogatok, és igyekszem most már a családommal - a párommal és a kislányommal - is megismertetni Miskolcot. Úgy érzem, ha máshol tettem volna meg az első lépéseimet, akkor nem tartanék ott, ahol most vagyok.
- Hogyan élte meg, amikor elkerült otthonról?
- Huszonegy évesen nagyon korainak éreztem azzal a változással szembesülni, amely a fővárosban várt rám. Én csupán szerencsét próbálni mentem Budapestre, a The Voice című műsorba, onnantól pedig csak sodortak az események. Hirtelen fel sem fogtam igazán, mi történik velem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy nincs más választásom, költöznöm kell.
- Egyfajta sokként érték az események?
- Bizonyos értelemben igen, mert valamikor úgy éreztem, tudom, hogy mibe csöppentem, valamikor pedig nem. Nem tudtam, hogy mivel jár egy ilyen tehetségkutató műsor, ezt senki nem tudja előre, én meg aztán pláne nem tudtam. Előtte egy musical társulatnak voltam a tagja otthon, csak helyi színpadokon léptem fel, ezt össze sem lehet hasonlítani egy televíziós show-műsorral, amelyben hirtelen önállóan kell egy produkciót levezényelni. Lépésről lépésre ismertem meg ennek az „új világnak” a működését, és ez idő alatt beleestem jó pár hibába is, amelyekből aztán sokat tanultam.
- Profi karrierje hajnalán azt nyilatkozta, hogy kevésbé törekszik új barátságok kötésére, inkább a régiekhez ragaszkodik. Ehhez az elhatározáshoz ma is tartja magát?
- Igen, szerintem ez a mai napig így van. Jó ismeretséget sok emberrel ápolok, barátságot jelentősen kevesebbel. A régi középiskolai barátaim megmaradtak, akikhez még csatlakoztak néhányan - nem sokan - az elmúlt években. Inkább azt mondom, hogy vannak nagyon jó barátaim és jó ismerőseim.
- Nem sokkal a The Voice-béli győzelme után azt is mondta, hogy szeretne maradandót alkotni a színpadon. Hogyan látja, elérte már a végső célját, vagy van még feljebb?
- Terveim, céljaim folyamatosan vannak. Kellenek is, hiszen a küzdés visz előre. Mindig jönnek újabb célok, amelyek - miután elértem azokat - átfogalmazódnak, átértékelődnek bennem az évek során, és egyáltalán nem biztos, hogy amit tíz évvel ezelőtt nagy mérföldkőnek tekintettem, azt most is annak látom. Nagyon örülök, hogy közel tíz év elteltével is azt mondhatom: még mindig élvezem, amit csinálok. Szeretnék még jó sokáig a színpadon állni.
- Beszélgetésünk zárásaként arra lennék kíváncsi, hogy mit jelent az ön számára a karácsony?
- Családi együttlétet. Számomra minden ünnep a családot jelképezi. Ha most visszagondolok a gyerekkoromra, arra emlékszem, hogy akármilyen ünnep, születésnap, névnap, karácsony vagy húsvét volt, azt mindig együtt töltöttük. Visszatérve a karácsonyra: ha ilyenkor hazamegyek, általában átnézem a régi családi fényképeket, videófelvételeket. Jólesik újra meg újra felidézni a közös emlékeinket. Nemsokára pedig lassan kialakulnak majd az én kis családom karácsonyi hagyományai is, de idén még kicsit sietős lesz számunkra az ünnep. Ennek ellenére igyekszünk majd időt szánni mindenkire, biztosan jövünk majd Miskolcra is.
Ördögh István


Content of popup