thumb kr egyesreOlyan időket élünk, amikor napról napra változhatnak a mindennapi életünket befolyásoló előírások, események. Mintha egy cunami közelegne, amit igyekszünk felkészülten várni, de tudjuk, ha a pusztító hullámok elérik a partot, akkor mindegy, hogy ki tud úszni és ki nem. Már hetek óta megfeszített erővel dolgozunk azon, hogy meg tudjuk fékezni, vagy legalább le tudjuk lassítani a koronavírus-járványt, ennek ellenére készülnünk kell arra is, hogy a tömeges megbetegedések miatt már nem a megelőzés, hanem a járvány lefolyásának kontrollálása lesz a feladatunk. Olyan ez, mint egy háború, amelyben még csak nem is ismerjük pontosan az ellenségünket, a legfőbb fegyverünk pedig az összefogás.
Mindenki más módon tehet most a közösségünkért, van, aki kemény munkával, van, aki türelemmel, vagy épp azzal, hogy lelkiismereti kérdésnek tartja, hogy otthon marad. Tudom, senkinek sem könnyű ez az időszak. Embert próbáló fizikailag, lelkileg, egyre többeknek gazdaságilag is, az egészségügyi vonatkozásokról pedig még csak becsléseink lehetnek. Kérem Önöket, minden tiszaújvárosi lakost, tartsanak ki továbbra is! Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy óvják saját maguk és mások egészségét, hisz egyedül a szabálykövető, fegyelmezett, felelősségteljes magatartás vihet minket győzelemre ebben a harcban!
Munkatársaimmal minden rendelkezésünkre álló, törvényes eszközt felhasználunk a védekezésben. Városunk gazdasági helyzete stabil, a működése, ellátása kiegyensúlyozott. Segítjük az egészségügyi ellátórendszer felkészülését is a járvány újabb szakaszára. Nem tudjuk pontosan, mit hoz a holnap, de azt tudjuk, hogy nagyon fontos, mit teszünk ma.
Szeretnék köszönetet mondani a Remény Patika tulajdonosának a járvány elleni védekezéshez nyújtott anyagi támogatásáért. Köszönöm a felajánlásokat, az önkéntesek munkáját, hálás köszönet mindenkinek, aki a városunkban élő emberekért dolgozik bármely területen!
Amikor az egyre néptelenebb utcákat látom városunkban, egyszerre tölt el rossz érzés és öröm. Szokatlan ezt a csendet hallani, de örülök is, mert tudom, hogy azt jelzi, az itt élők komolyan veszik a kéréseinket. Tegyenek így az elkövetkező hetekben is, mindannyiunk érdekében!
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!
Dr. Fülöp György
polgármester


Content of popup