Múlt pénteken az Arany Holló étteremben rendezték meg a Hunyadi iskola éves alapítványi bálját. A rendezvény bevételéből az iskola jövő évi jubileumát szervezik meg. Manapság szinte minden óvodának, iskolának van saját alapítványa. Az oda befolyó pénzekkel az intézménybe járó gyerekeket támogatják. Táborokat, túrákat szerveznek, oktatási eszközöket...
Idén korábban kezdődött a gyümölcsszezon. A szakértők szerint két héttel hamarabb érkeznek a magyar piacra a gyümölcsök, és az eper kezdte a sort. Igaz, sok helyen még csak import gyümölcsöt lehet kapni, de ez már a szezon elejét mutatja. - Még nem vettem epret, mert én a magyar eperből szeretnék válogatni, most is lehet már kapni, de sokkal drágáb...
Lakóközösségünk, a Szent István út 13.-15. szám alatti épület mögötti áldatlan állapotokra hívta fel többször is a képviselők figyelmét. A tízemeletes panel hátsó bejáratánál lévő parkoló burkolata hepe-hupás, rossz állapotú, toldozott, foldozott, egy eső után a csapadékvíz nem folyik el, megáll a mélyedésekben, kátyúkban. A problémánk hamarosan me...
Az országban zajló autópálya építések kedvező hatással voltak a közelükben fekvő települések fejlődésére. Egyre több helyen alakítottak ki ipari parkokat a '90-es években, hogy a befektetőket a településükre vonzzák. Tiszaújvárosban is új cégek, üzemek, vállalkozások kezdték meg működésüket a város önkormányzata által zöldmezős beruházással létreho...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Múlt heti számunkban a gyógyfürdő megnyitására emlékeztünk, de aznap, 1999. április 15-én egy másik fontos esemény is történt, ugyani...
A legfontosabb határnapok • A választópolgárok számára 2024. április 4-étől vált elérhetővé a választásokkal kapcsolatos kérelmek benyújtása, úgymint átjelentkezési kérelem, mozgóurna iránti kérelem, továbbá az EP-választásnál a külképviseleti szavazás iránti kérelem. • Az EP-, önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampánya 202...
Akárcsak az elmúlt években, idén is színes programsorozattal fogadta a látogatókat a magyar költészet napja alkalmából április 11-én a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Délelőtt verskávézó, délután szavalóverseny és a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek emlékműsora várta az érdeklődőket, akik kedvenc versük leiratát is elhelyezhették a hírlapolvasóban ...
Derkovits 130 címmel nyílt kiállítás a művelődési központ ablak galériájában. Az intézmény névadója, Derkovits Gyula Kossuth-díjas festő, grafikus 130 évvel ezelőtt született, ez alkalomból látható a szabadtéri kiállítás. A magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alakja alkotásain német expresszionista hatások mutatkoznak. Képein gyakran ötvözte a sz...
„Magyar csak addig lehetsz, amíg nyelvedet őrzöd" A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda Tanító - Napközi Munkaközössége anyanyelvünk ápolása, őrzése, az érthető és élvezhető beszéd, a szép kiejtés fejlesztése céljából versenyt hirdetett az észak-magyarországi régióban 3-4. évfolyamos gyerekek részére, REFORMÁTUS NYELVELŐK - R...
Tiszaújváros óvodáiból hamarosan elballagnak a nagycsoportosok, a tanköteles korú gyerekek, a helyükre pedig jönnek a kicsik, a háromévesek. Április 23-24. az óvodai beiratkozás időpontja, amikor a szülőknek személyesen, kezükben a felvételi kérelmekkel kell megjelenniük az intézményben. Az intézmények nyílt napokkal is segítik a gyerekeket és szül...
Horváth Renátó Testbe zárt ima című táncszínházi előadása várja a nézőket a Derkovits Művelődési Központban április 26-án. A produkció a táncművész 2019-ben tragikus hirtelenséggel bekövetkezett bénulásának történetét, egy gyökeresen megváltozott élet periódusait dolgozza fel. Hogyan született meg az előadás? Mire számíthat, aki ott lesz a nézőtére...
Nem könnyű, és talán nem is lehet olyan művészeti ágat említeni, amelyben még nem merült el a Városi Kiállítóterem idei harmadik tárlatának főszereplője, Drozsnyik István. A festészetben, az irodalomban és a zeneművészetben is jeleskedő művész ezúttal grafikáival, ytong szobraival, kerámiáival és érmeivel töltötte meg a kiállítótermet. „Életmű- rés...
Megkezdődött az ártéri szúnyogok irtása Tiszaújváros környékén. A Városgazda Kft. munkatársai korszerű fehérjetartalmú szert használnak, ami a lárvákat pusztítja el. A korán érkező meleg idő miatt hamarabb van szükség a szúnyoggyérítésre is. - A természet körülbelül három héttel jár előrébb a megszokottnál, így a környéken lévő tavakban, pangó vize...
Áprilissal együtt nem csak a kora nyári időjárás, a kullancsszezon is berobbant. Míg korábban klasszikusan a nyári hónapokban kellett leginkább a vérszívó parazitáktól tartanunk, a kullancsos időszak most már hamarabb kezdődik és tovább is tart. Az élősködők ugyanis 6 fok feletti hőmérsékleten, tavasztól egészen őszig aktívak. Aggodalomra adhat oko...
A méhek titokzatos világát mutatja be az az interaktív kiállítás, melyet kedden nyitottak meg a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A tárlatvezetésre szinte minden időpont betelt. Májusig több mint ötszáz helyi iskolás ismerheti meg közelebbről a méhek életét. Tiszaújvárosba érkezett a Természettár Édes élet című vándorkiállítása, melyet interaktív ját...
FEKVENYOMÁS. Idén is szervezett regionális fekvenyomó és felhúzó versenyt a Tifit SC a sportcentrum súlyemelő csarnokában. A versenynek sok évtizedes hagyománya van már Tiszaújvárosban, évről évre nagy tömegeket vonz és mozgat meg. A mintegy 60 résztvevőből 5 versenyző indult helyi színekben és mindannyian szép eredménnyel zártak. A Tifit idén is k...
DIÁKSPORT. Nyárias, ám igen szeles időben rendezték meg az idei tanév mezei futás országos döntőjét a gödöllői repülőtér füves területén április 10-én. A versenyen a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium leány csapata képviselte iskolánkat és vármegyénket a IV. korcsoportban. 36 csapat vágott neki az emelkedőt is tartogató, nagyjából 2...
SÚLYEMELÉS. Soroksáron rendezték meg az Iskolás Országos Bajnokságot. A Tiszaújvárosi Sport Club versenyzője, Farkas Fruzsina az 55 kg-os súlycsoportban új egyéni rekorddal, 92 kg-os összteljesítménnyel nagy küzdelemben a 2. helyen végzett.
A Tiszaújvárosi Sport Club Atlétika Szakosztálya toborzást tart 9-14 éves gyerekeknek. Foglalkozások a Tiszaújvárosi Sportcentrum létesítményeiben. Edző: Jakab István György. Személyesen érdeklődni az atlétikapályán hétfő-kedd-csütörtök- péntek 14.30-16.00 óra közötti időszakban, illetve az alábbi telefonszámokon: Jakab István György - edző: +36 70...
Ez az ikonikus mondat nem csak a labdarúgásra érvényes, bármelyik sportegyesület magáénak tudhatja. A Tiszaújvárosi Feketekese Íjász Egyesület ezúttal is bebizonyította, hogy egy jó csapat nélkül nem lehet jó versenyt rendezni. Ez egy kiváló társaság, ahol nem csak a tagok, de a hozzátartozóik is kiveszik a munka rájuk eső részét. Április 13-án, sz...