Lényegében befejeződött a melegvíz-mérőórák távleolvasását lehetővé tevő modulok ütemezett beszerelése és beüzemelése a tiszaújvárosi lakásokba - jelentette be Kósa-Tóth Zoltán, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetője a társasházi közös képviselőkkel tartott minapi tanácskozáson. Két évvel ezelőtt jött az ötlet - kényszerből, mivel a Tisza- Szolg a tová...
Bár még csak szeptembert írunk, az önkormányzatnál már megkezdődtek a hagyományos év végi városi rendezvények előkészületei. Az Adventi hangolódás programsorozat nyitánya december 3-án, vasárnap lesz a szeretetvendégséggel, zárása pedig december 22-én, pénteken. A három hét során a helyi fellépők - fúvószenekar, gimnasztrádások, mazsorettek - melle...
Minden évben rendez családi napot a Jabil Circuit Hungary Kft. A koronavírus idején ez a program néhány évig szünetelt, most újra szárnyra kapott. - Fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt a magánélet és munka között - mondta Mykhaylo Duran, a tiszaújvárosi Jabil gyárigazgatója a köszöntőbeszédében. - Kellenek olyan alkalmak, amikor nem a gyárb...
Derűs dalaival fokozta az „őszi nyár" hangulatát a Cozombolis zenekar a Gasztro korzó színpadán. Az együttes tagjai a hétköznapokban is fontosnak tartják a segítségnyújtást, az általuk létrehozott „Boldog nap" az ifjúság zenei fejlődéséért alapítványon keresztül támogatják a rászoruló fiatalokat. - Egy oktatást kiegészítő alapítvány a miénk -...
Minden eddigi várakozást felülmúlt Tiszaújváros tavaly bevezetett - az első lakáshoz jutók támogatását felváltó - fiatalok lakás- és lakóház vásárlási támogatása. Városunk - az országban egyedülálló módon - akár 6 millió forinttal is segítheti a 40 év alattiakat. Aki két év folyamatos tiszaújvárosi lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 2.00...
Szerda délelőtt egy új, korszerű raktár alapkövét tették le az ipari parkban, amely csaknem megduplázza a Jabil tiszaújvárosi tárolási kapacitását. A földmunkák már elkezdődtek, a tervek szerint május végére készül el a csarnok. - Egyszerűen kinőttük a meglévő épületeinket. Az ügyfelek kereslete, különösen az elektromos járművek gyártása és a napel...
Egy új rendelet szerint gyógyulási igazolást is ki kell állítaniuk a házi gyermekorvosoknak szeptember 1-től, ha azt az oktatási intézmény kéri. Ez még több adminisztrációval és leterheltséggel járhat a jövőben. Az orvosok szerint a felülfertőzés lehetősége is fennáll, hiszen a már gyógyult gyerekeknek vissza kellene menniük a betegek közé, hogy me...
Ugratások, látványos freestyle elemek, trükkök, - pénteken egy hatalmas jamboree- val avatták fel Tiszaújváros pumpapályáját. A fiatalok BMX-szel, rollerrel, vagy épp gördeszkával érkeztek, mindannyian ki akarták próbálni a régió egyetlen pump trackjét. Néhány budapesti BMX-es srác pedig egy izgalmas show-val mutatta meg, hogyan is kell használni a...
Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Sodrás Amatőr Színtársulat szeptember 16-án, a Derkovits Művelődési Központban. A vállalkozó szellemű színészi tehetségek sokaságát felkaroló helyi alkotóközösség története 2013-ban, a Hyppolit a lakáj című darabjával indult útjára, mára pedig már tizenegy színdarab létrehozása...
A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartójának ellenőriznie és évente egy alkalommal értékelnie kell a szakmai munka eredményességét. Ennek megfelelően a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ is elkészítette az intézmény 2022-ben végzett tevékenységéről szóló beszámolóját. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ 2022-ben 658.9...